Rendhagyó előadással készül a Zichy Szín-Műhely Ady halálának 100. évfordulójára emlékezve

Forrás: MTI2019. 08. 21. 23:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

ADYnemADYde címmel rendhagyó, kortárs dokumentumszínházi előadással készül a Zichy Szín-Műhely, amelynek bemutatóját szeptember 27-én tartják a Hatszín Teátrumban.

A társulat közleménye szerint az előadás célja, hogy a rajongók mellett megszólítsák a költészet iránt még nem lelkesedő fiatalokat is.

Mint írták, a Zichy Szín-Műhely arra keresi a választ, hogy az élete során megosztó költő miként lett a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja. A produkcióban párhuzamos idősíkban jelenítik meg Ady életének fontosabb állomásait három, a digitális korban élő, 21. századi szereplőn keresztül.

A darabot Csikós Attila írta és szerkesztette, zenéjét Kulcsár Attila és Dolmány Attila szerezte, az előadás rendezője Dolmány Attila. A szerepeket Farkas Franciska színművész, Szőlőskei Timea Junior Prima-díjas színművész és Tzafetás Roland színművész játssza. Az akusztikus magyar nyelv mellett a vizualitásra épülő hazai jelnyelvet is használják. A jelnyelvi tolmács Arany Brigitta lesz.

A darabban a költő legismertebb versei hangzanak el, a többi között a Góg és Magóg fia vagyok én; Páris, az én Bakonyom; a Héja-nász az avaron; az Ülj törvényt, Werbőczy; a Lédával a bálban; az Elbocsátó, szép üzenet; az Őrizem a szemed; a Dies Irae; a Párisban járt az ősz.

A „versek és versrészletek gyakran női szemszögből szólalnak meg, ami egy újabb dimenziót teremt Ady világának a megismeréséhez” – áll az írásos összegzésben.

A cselekményről ismertették: az előadásban a középkorú, unalmas verseket író egyetemi tanár hosszú éveken át tartó, felületes viszonyt folytat szomszédnőjével, mikor egy nap megérkezik a konzultációra bejelentkezett diáklány, aki hamar betölti az új múzsa szerepét a jelenkori Ady életében. A két nő hasonlóan rivalizál egymással, úgy, ahogy több mint egy évszázaddal korábban Léda és Csinszka, aki Ady életének két legmeghatározóbb alakja volt – tették hozzá.

A társulat beszámolt arról is, hogy az előadás a Zichy Szín-Műhely a Színház az iskolákba megy programsorozat második darabja. Az előadást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Kulturális Alap és Budapest XI. kerületének önkormányzata támogatja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.