Szentkirályi Alexandra: November 8-án hazánkra figyel a világ

Magyarország és London is házigazdája lesz a világ egyik legjelentősebb zenei díjátadó gálájának, az MTV Europe Music Awards (MTV EMA) 2020 Show-nak november 8-án. A turizmus újraindulásakor egy ilyen nagyszabású esemény megrendezése Magyarországnak nagyon előnyös lehet, hiszen a világ nagyvárosai egyre kiélezettebben küzdenek egymással a nemzetközi figyelemért – mondta az Origó.hu-nak Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki arról is beszélt, hogy mit jelent az MTV EMA 2020 Show Magyarország és Budapest számára, illetve hogy milyen turisztikai hatásai lehetnek a díjátadó gálának.

Pataki Tamás
2020. 10. 25. 10:40
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányszóvivő szerint 2021 elejére készen kell állnia az országnak, mert amikor újraindul a turizmus, akkor jó, ha Magyarországnak versenyelőnye van: a régióban hazánk lesz az első olyan ország, ahol ezt az eseményt megrendezik.

Az MTV EMA több mint 25 éves múltra tekint vissza, a gálákat pedig közel kétszáz országban követik, és akár egymilliárdan is figyelhetik élőben vagy felvételről ezt az óriási show-műsort. Így alkalom adódik arra, hogy olyan emberek is felfedezzék hazánkat, akik eddig nem ismerték Magyarország nevét, és a műsort követően esetleg úgy döntenek, ellátogatnának hozzánk. Hiszünk abban, hogy közülük sokakat megfognak majd a Magyarországról látott képsorok, és úgy döntenek, érdemes megnézni hazánkat a saját szemükkel is – mondta Szentkirályi Alexandra.

Mivel az idei díjátadó a járvány miatt virtuális lesz, a kormányszóvivő szerint ez Magyarország szempontjából azt jelenti, hogy vidéki helyszíneket, valamint Budapestet is be tudják mutatni a műsor alatt; a virtuális rendezés pedig előnyös is lehet, hiszen a járvány miatt várhatóan többen lesznek majd a képernyők előtt, mint a korábbi években.

– A helyszíneket már kiválasztották, ezeket azonban egyelőre még nem árulhatom el. De összességében annyit elmondhatok, hogy Magyarország több gyönyörű arcát is láthatja a világ mondta a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra arra is emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány által leginkább sújtott turisztikai szektort a kormány több lépéssel támogatta, így megszűnt az idegenforgalmi adó, meghosszabbították a SZÉP-kártya idénre vonatkozó kedvezményes szabályait és a hitelmoratóriumot is.

A hétvégén derült ki, hogy Palvin Barbara, a világszerte ismert magyar modell lesz az MTV EMA házigazdája.

Palvin Barbara itt nőtt fel, innen indult a világhírű karrierje, jól ismeri nemcsak Budapestet, de Magyarországot is. Magyar emberként engem büszkeséggel tölt el, hogy hazánkkal több százmillió ember találkozhat a televízió képernyője előtt, úgy gondolom, ez mindannyiunk számára egy büszke pillanat lesz – mondta Szentkirályi Alexandra.

A teljes interjút itt olvashatja el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.