Temérdek Lucifer keserít

Cseke Péter rendezése arra helyezi a hangsúlyt, hogy az emberiség történetében nem kevés olyan alkalom volt, amikor a többség megfeledkezett arról, hogy Isten teremtményei vagyunk.

Hajdú Melinda Évaként bebizonyítja, hogy minden korban van szépség és szeretet Fotó: Kecskeméti Katona József Színház

A kecskeméti Katona József Színház Madách Imre Az ember tragédiája „junior” című előadása abból indul ki, hogy Isten teremtményei vagyunk. Cseke Péter rendezése arra helyezi a hangsúlyt, hogy az emberiség történetében nem kevés olyan alkalom volt, amikor a többség megfeledkezett erről. Egészen pontosan két dologról. Az egyik, hogy az embernek bíznia kell az isteni gondviselésben, a másik pedig az, hogy az ember cselekedeteit a szeretet kell vezérelje. Madách színműve úgy tanít erre, hogy olyan történelmi szituációkat kreál, ahol rámutat, hogy ha nincs istenhit és az embereket nem a szeretet vezérli, akkor nem tud megszületni az a világ, ahol a közösség egymásra támaszkodva azon dolgozik, hogy minél többen megtalálják életük értelmét. Akkor általában egy kegyetlen és igazságtalan világ épül, amely a többség számára élhetetlen, a létet pedig az egymás elleni acsarkodás keseríti meg.

A színdarab fiataloknak szól fiatal művészek előadásában, ezért központi szerepe van a zenének. Koltai Nagy Balázs, aki Ádámot játssza a darabban éppen kellő naivitással, szenvedéllyel és beleérző képességgel, írta a zenét, amely egyáltalán nem törekszik fülbemászó harmóniákra, hanem sokkal inkább visszaadja a különböző színek diszharmonikus és nyugtalanító világát. Az egyik legizgalmasabb megoldás, hogy Luciferből nem egy van. A különböző színekben más és más játssza, a színdarab elején és végén pedig mindenki együtt, amit úgy kell elképzelni, hogy mondatonként más és más mondja Lucifer monológját. A Kaposvári Egyetem negyedéves színművész hallgatói adják elő a temérdek Lucifert, az előadásból pedig kiderül, hogy Cseke Péter osztálya igazán tehetséges és ígéretes fiatalokból áll. Az Úr hangját pedig bejátszásból halljuk. Kőszegi Ákos senkivel össze nem keverhető orgánuma valószínűleg hamarosan klasszikussá válik a színháztörténeti isteni hangok panoptikumában.

Minden Lucifer egy kicsit más. A nézőben mindez olyan gondolatot is ébreszthet, hogy világunkban nem egy Lucifer tevékenykedik, hanem különböző stílusban, különböző megnyilvánulásban temérdek ördögi figura keseríti életünket. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy Lucifer olyan erőt képvisel, ami rövid távon rosszra tör, de hosszú távon jót „mível”, az Úr ellenében ténykedése rendre kudarcot vall. A darab egyik legfontosabb tanulsága ugyanis az, hogy amíg férfi és nő van a Földön, addig újra és újra megszületik a szeretet, amely aztán képes lesz arra, hogy megmentse az egész közösséget. Ezért is van központi szerepe Hajdú Melindának Évaként, aki el tudja hitetni a nézővel, hogy mindegyik korban van szépség és szeretet, amely aláássa az ördögi tervet, amelynek lényege, hogy megszűnjön a hit és a remény.

Hajdú Melinda Évaként bebizonyítja, hogy minden korban van szépség és szeretet
Fotó: Kecskeméti Katona József Színház

Gyarmati Dóra, aki a látványért volt felelős, izgalmas és fiatalos megoldásokkal élt. Egyrészt azzal, hogy a díszletek, amelyek úgy néznek ki, mint sok kisebb színpad, néha egymásra rakosgatva egy épülő piramissá állnak össze, néha kivégzőhellyé, néha pedig egy-egy szónok magasodik rajtuk a tömeg fölé. Szintén Gyarmati Dórát dicséri az a megoldás, hogy mindenki fekete jelmezt visel. Egyformát. Vagyis mindannyiunkra érvényes filozó­fiai kérdésekkel, morális problémákkal szembesülünk, nem igazán maradhat a néző kívülálló. Az adott kort egy-egy kiegészítővel persze azért megidézi a jelmeztervező, azt pedig, hogy ki vagy kik játsszák éppen Lucifert, abból is lehet tudni, hogy kinek a kezében vagy a nyakában van éppen egy vörös kendő, amelynek sokrétű szimbolikáját nem nagyon kell magyarázni korunk emberének.

Cseke Péter jól választott: Az ember tragédiája modern darab. Sőt Madách is nagyon modern volt a maga korában – és az ma is. Az a fiatal pedig, aki megnézi ezt az előadást (ha újra kinyitnak a színházak), valószínűleg azt fogja gondolni róla, hogy Madách „jó arc” volt, és lájkolni fogja, ha máshol nem, hát a lelke legmélyén.