Tizenhárom bemutatóval készül új évadára a Csokonai Színház

Az újonnan színre vitt darabok közül három klasszikust is megtekinthet a közönség.

Gőz József Miklós
2020. 07. 08. 11:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem babonásak a debreceni Csokonai színház vezetői és művészei: tizenhárom új bemutatóval készülnek a 2020/21-es színházi évadra. Ehhez járul még két, az előző idényben bemutatni kívánt darab: Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című „tragikus komédiája” és Bornemisza Péter Magyar Elektrája. Ezeket a koronavírus járvány miatt nem tudták előadni, a veszélyhelyzet idején elkezdték ugyan a próbákat, de csak most tudják folytatni őket.

A teljesen elkészült Magyar Elektrát két nappal a tervezett bemutató előtt érte a színházbezárás. Szabó K. István rendezésének új premierje – Tolnai Hellával a főszerepben – október közepén lesz. Az öreg hölgy látogatásának eredeti dátuma már bőven belelógott a karanténidőszakba. A művészeknek még két hétig kellett volna próbálniuk a bemutató előtt, ezután már csak virtuálisan dolgozhattak. E darab bemutatója is októberben lesz Kubik Anna, Varga Klári, Herczeg Tamás és Bakota Árpád főszereplésével, Keszég Ferenc rendezésében. Ugyancsak ő rendezi Alexis Michalik Edmond című vígjátékát, amely egyben a darab magyarországi ősbemutatója is lesz. Hogy a vígjátékoknál maradjunk, Xavier Daugreilh műve, az Őszintén szólva is ebbe a kategóriába tartozik. Maró gúnnyal szól több a harmincas éveiket taposó generáció hazugságok hálójába szorult képviselőiről. A darabot Gemza Péter színigazgató rendezi.

Az újonnan színre hozott darabok közül három klasszikust is megnézhet a közönség. Erkel Ferenc Bánk bánját Vidnyánszky Attila rendezi, Arany János zenés Toldiját pedig Valcz Péter. A Kaméliás hölgy, avagy a kegyvesztettek tündöklése és bukása átírója és rendezője a Csokonai színházba visszatérő Sardar Tagirovsky.

A nemzeti operánknak számító Bánk bánt a Co-opera és a Csokonai színház közösen mutatja be augusztus 20-án a Margitszigeten, a nemzeti összetartozás éve tiszteletére. Pass Andrea ismét írói és rendezői felkérést kapott a Csokonai színháztól. A tabukkal foglalkozó írónő új darabja, a Finálé iskolákban megtörtént eseményeken alapszik. Témája a hatalmi visszaélésen alapuló abúzus, kártékony gesztusok, érzelmi manipuláció. Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című mesejátékában Noé vízi alkalmatosságának története elevenedik meg, míg a Lázár Ervin program keretében készült Herkules – a kezdetek című darab a kamasz félistent mutatja be.

A Leart, Don Qujiotét és más darabokat színre állító Ilja Bocsarnikovsz most az Óz, a csodák csodáját rendezi. Így ír a darabról: „Az Óz egy lány hihetetlen kalandja, aki azért jött, hogy megmentse a világot és segítsen a barátainak. A történet a vidámság és a boldogság csodálatos elegye, kaland és humor, gyerekek és felnőttek mély megelégedettségére. Gyermekkorunkból mindannyian emlékszünk Óz történetére, és most, a színház különösen nehéz időszakában nagyon fontos, hogy beszéljünk a boldogságról és a fényről. Eljön az az idő, hogy a jelen helyzetünket elemezzük. Most jöjjön a fény és a mosoly! Gyönyörű zenével, egy nagyszerű színházban, tehetséges színészekkel!”

A „múzsák neveletlen gyermeke”, az operett sem lesz mostohagyerek a jövő évadban. Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét a debreceni színházban már számos alkalommal látott Recirquel Újcirkusz Társulat és a Csokonai színház közös produkciójaként mutatják be. Szerelem, csalódás, boldog egymásra találás – a történetet Vági Bence táncos, koreográfus, rendező, a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója és művészeti vezetője viszi színre. Ezekhez járul egy osztálytermi nevelési előadás Romankovics Edit Kimondhatatlan című darabja Madákovics Zsuzsa rendezésében.

Janka Barnabás távozik a társulattól. Új tagként Pálóczi Bencét szerződteti a színház, aki a Nemtudomka című mesejátékban már szerepelt a debreceni teátrumban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.