– Hosszú idő után írtak újra pályázatot a Komáromi Jókai Színház igazgatói posztjára. Miért?
– Tizenhét évig nem volt pályázat a pozícióra. Ez egy beteg, elavult rendszer volt, mondhatnám a kommunizmusból itt maradt csökevény. Hagyományosan a megyékhez tartoznak a színházak és az volt a rendszer, hogy akit megválasztott a megye, az határozatlan ideig irányíthatta a teátrumot. Elértük azt, hogy engem 5 évre neveztek ki, amely szisztéma közelebb áll a demokráciához úgy hiszem.
Hatalmas felelősség kézbe vennem a színházat és legalább azon a nívón megtartani, amin eddig volt. De a szintet mindig emelni kell, ezen dolgozunk majd.
– Nehéz lelkiállapotban van a felvidéki magyarság, hiszen a parlament magyar képviselet nélkül maradt. A színház azonban egy meghatározó bástya az ott élő magyaroknak…
– Hatalmas felkiáltójel: hogy itt bizony cselekedni kell. Ebből a munkából most már a művésztársadalom sem maradhat ki.
Nem gondoltam volna, hogy az én életemben megtörténhet, hogy egyetlen magyar párt sem jut a parlamentbe. Össze kell fogniuk a magyaroknak, ha azt szeretnénk, hogy négy év múlva másként alakuljon.
– Valahol azt nyilatkozta, hogy a nemzeti szót betenné a teátrum neve elé…
– Azért használnám, mert a szlovákiai magyar kisebbség egyik színházáról van szó és mindig jusson eszünkbe, hogy mi a magyar kultúrához tartozunk. Anyanyelvünk bővelkedik a zseniálisabbnál zseniálisabb művekben. A világirodalom remekei és a kortárs szlovák dráma ugyanúgy a repertoárunkon lesz, éppen úgy kötődünk Pozsonyhoz, mint Budapesthez.
– A járványhelyzet egyelőre bénítja a lehetőségeket. Hogyan tud tervezni?
– Számunkra a legnehezebb, hogy miként mondhatok bármit, amíg nem tudom a jövőt tervezni. Fel lehet régi darabokat újítani, illetve több próbafolyamata elkezdődött és azokat be kell fejeznünk. Ahány hónapra a társadalom kikapcsolt minket, azt az időt még jó sokáig magunk előtt toljuk. Van egy nagyszerű programunk, amibe jövő héten bele fogunk állni: az online jelenlétünkkel támogatni a felvidéki magyar iskolák irodalom tanítását. Pozsonytól Királyhelmecig mindenki színháza szeretnénk lenni.
– Az anyaországban a Csavar Színház társulatból ismerik legtöbben. Hogy tudja majd összeegyeztetni a független, vándorló társulatot az igazgatással?
– A Jókai Színház ügye lesz a fő feladatom. Addig ameddig van színész, aki szeretne nálunk játszani, addig én leszek az utolsó, aki szerepre vár. Bízom abban, hogy a kettőt tudom majd együtt csinálni és a pihenés nekem a Csavar Színház lesz. Ott megmaradok Gál Tamás, a színművész, mert úgy érzem, hogy nekem ez jár. Már az igazgatói pályázásig vezető út is annyi megoldandó problémával volt kikövezve, hogy felüdülés nekem a Csavar Színház.
– Mi a célja, mennyiben újítaná meg a teátrumot?
– Komoly ígéretem, hogy a nézők számát megduplázom, de közben mindent megtartok az előző érából ami jól működött. Nagy odafigyeléssel leszek a fiatal generációkra. Jó a rálátásom a szakmára, és egy sokfelől érkező igen sokoldalú művészeti tanácsot tudok magam mögött: Matusek Attila Szombathelyről, Garajszki Margit dramaturg, Olasz István társulati tag és társulatvezető a folytonosságot jelenti a színházban, Czulka Ottó színész a Pozsonyi Színművészeti Egyetem és köztünk képez elengedhetetlen kapcsot. Kiss Szilvia a Csavar Színház művésze rendezői titkár lesz, Varga Emese pedig, aki tizenkilenc évig a Jókai Színház dramaturgja volt, majd elhagyta az intézményt, velem tér vissza. Bízom abban, hogy ezzel a nívós gárdával mind a szlovák, mind a magyar szakmára komoly rálátásunk lesz.
