Zelei Miklós a Gyilkos idők című új regényében a Kádár-kori abortuszokról is ír, úgy fogalmaz, hogy
„akkor a legtermészetesebb gesztusnak tűnt, hogy ha megfogan a magzat, akkor elmész és elveteted”.
Mivel Lengyelországban ismét forró témává vált az abortusz (mint tudjuk, ott a beteg magzatokat is védenék), az írót erről is megkérdezte Mező Gábor, a beszélgetőtársa.
– Orvosilag én nem tudom eldönteni, hogy mi indokolt, mi nem.
De ha ez a szám – most az egykori szocialista Magyarországról beszélek – ötmillió és hatmillió közé megy, akkor nincs mit indokolgatni. Azt nyugodtan tekinthetjük népirtásnak. Egy nagyon különös módon elvégzett népirtásnak. Öt-hat millió abortusz volt tizenöt-húsz év alatt.
De ez nem a fiatal lányok és nők bűne és felelőssége. Nagyon nehéz volt lakáshoz jutni, falun és városban is. Nem volt lakás és nem volt megélhetés, jövedelem, és el is volt bagatellizálva az abortusz. Olcsó volt az emberélet. Háromszáz forint – mondta tárgyilagosan az író.
Fotó: Teknős Miklós
Öngyilkosságban és abortuszban szinte világelsők lettek a magyarok a kommunizmusban. Mező Gábor megkérdezte az írót, hogy ez hogyan fér össze a „legvidámabb barakk” hazugságával? Zelei ugyanolyan szikáran válaszolt:
– Szerintem tökéletesen. Ez volt az alapja. A felszín szépen csillogott. 1963-ban volt a nagy amnesztia, a két kis amnesztia után. Nagyon sokakat kiengedtek akkor. Épp most olvastam arról, hogy Budapest neonfényes kivilágítását ezekben az években kezdték kiépíteni. Hogy mutassuk a világ felé az arcunkat. Ez adott akkor valamit. A kamaszkölyök-lelkemmel még büszke is voltam arra, amikor arról írtak a nyugati lapok, hogy idejönnek a tudósítóik és jól öltözött embereket látnak az utcán. Mai fejemmel az az átverés rettenetes volt – mondta a szerző, aki megjegyezte, ez az egész „retródolog” csak arra jó, hogy
„a legkegyetlenebb diktatúrákat is cukormázzal vonja be utólag, és lenyomja az emberek torkán. Tudatos politikát látok ebben, megszépíteni a múltat.”
Az író könyvéről bővebben itt olvashatnak.
