Bármi volt is az utazás oka, a Brueghel-kiállítás a Kunsthistorisches Múzeumban, fontos kongresszus vagy csak a bécsi karácsonyi vásár, mind indokká korcsosult a végén: az igazi cél a Szent István-dóm mögötti játékbolt volt. Carl Hilpert 1872 óta foglal el két emeletet a Strobelgasse és a Schulerstrasse sarkán. Egy európai nagyhatalom gyermeki szívdobbanásainak ritmusa függött attól, hogy ne legyen hiány ólomkatonában, kisvasútban és babában. Pontosabban azokról a játékokról van szó, amelyek a szerencsésebb apróságokra vártak. Ez akkor is így volt, ha a két halmaz nem is fedte egymást teljesen. Persze a pénz nem boldogít. Mennyi vágyteli álldogálás addig is a kirakat előtt! Nem tudom, volt-e udvari szállítói címe Hilpertnek, de azt igen, hogy az alapító szíve 1918-ban, a Monarchiával együtt szűnt meg dobogni. Fia (vajon melyik k.u.k. ezredben szolgált? ) és két lánya vitték tovább az üzletet.
Jóval azután, hogy a kapucinus kripta bezárult a koronás Habsburg fők előtt, Bécs előbb megpróbált vörös lenni, aztán megbarnult, megelevenedtek az Elastolin és Lineol gipszkatonák, és már nem csak a Märklin és Hauser ágyúk rugói csattogtak. Abban az évben, amikor Bécs a négy győztes bizarr közös megszállása alá került, megszületett az utód, Alexander Hilpert, és most nyugalomba vonul. Kisgyerekként sose tudtam eldönteni, hogy mit szeretnék jobban, játékboltosok vagy könyvesek legyenek a szüleim. A sors eldöntötte – egyik sem, ahogy Alexander sem választhatott, hogy hová hozza a gólya. Biztos vagyok abban, hogy árultak az amerikai Tonka kocsikhoz megtévesztően hasonló orosz pléh teherautókat; és tízéves lett, amikor látta a Vörös Hadsereget kivonulni Bécsből is, 1955-ben.
Matchboxokat a kezdetektől árultak, igaz, akkor még Lesney volt a cég neve. Legalább három barátom van, akiknek máig elfelhősödik a tekintetük, ha felidézik azokat a disszidens nagybácsik által fizetett ebédeket, amelyek helyett inkább a Hilpert kirakatában álló Scammell trélerre vágyott (mit jelenthetett oldalán a Laing?), amelyen a buldózernek vadító zöld gumi lánctalpa volt. Hiába nézett Londonban a Regent Streetre a Hamleys üvegportálja (még a nagy háború előttről onnan hozott dédapa egy Teddy mackót, az elsőt és utolsót Tiszaújlakra), vagy Pesten a a Késmárky és Illés játék-áruház Zsolnay majolikás homlokzata a Dohány és a Síp utca sarkára: csak a Hilpert volt az igazi. Később, amikor sem Késmárky, sem Illés nem volt már sehol, hiába kínált pénzverdei vasutat az Úttörő Áruház, az igazi játékokat a trafikokban lehetett kapni. A fröccsöntő kisiparosok szorgosan látogatták a Hilpertet (és persze a többi osztrák játékboltot) ihletért, másolni való mesterdarabokért. Ennek most vége.
