Ágyúgolyó a hulladéktelepen

Hol lehet az átépített palota elődje, az a középkori épület? Hova lett? Egyáltalán hogy nézhetett ki?

A feltárás munkájában már a kezdet kezdetén nagy segítségükre volt Károlyi Árpád Wellmann Imre által átdolgozott Buda és Pest visszavívása 1686-ban című könyve, benne az idősb Gerő László, a helyreállítási munkálatokat vezető Gerő László édesapja által készített régészeti térkép. Ez ugyanis az újkori palota alaprajza alá illesztett középkori állapot berajzolásával megmutatta, mi minden lehet vagy van még az ismert palotaépület alatt és a körvonalain kívül.

Amikor Gerevich László az ásatásokat megkezdte, a jelzett helyeken azonnal meg is találta a középkori palota legfontosabb maradványait, mindazt, amit az 1686-os nagy ostrom meghagyott és a barokk újjáépítés sittje befedett: a Csonkatorony pincéit, Mátyás udvarának nyugati szárnyát, keleten a királyi kápolna gótikus altemplomát, az ősi István-torony alapjait, a mellette húzódó egykori kincstár teremsorát (amelynek egyik termében az ifjú Mátyás raboskodott), a középkori zárt kerteket, a déli szárny nagy pincéjét, fölötte a gótikus nagyterem Hauszmann Alajos által körülfalazott két hatalmas pillérével. Gerő László a megmaradt bordaindításokból és a földön heverő bordatöredékekből visszaszerkesztette a teljes gótikus boltozatot. Így ismét láthatóvá vált Magyarország egyetlen nem egyházi jellegű gótikus csarnoka.

Az újkori palota helyreállítása mellett lehetőség nyílt arra, hogy – a párizsi Louvre-hoz hasonlóan – a földszintje alatt megmaradt középkori palota maradványait is bemutassák. Gerőék tervének nagy érdeme, hogy látványos építészeti megoldásokkal feltárult a palota ezredéves múltja, sikerült „megnyitnia” azt a zárt képet, amely úgy tüntette fel az épületet, mintha ott minden 1905-ben keletkezett volna.

A 90-es évek elején televíziós szerkesztőként hosszú interjút készítettem Gerő Lászlóval. Ebben ő jóval túl a nyolcvanadik életévén derűsen, frissen és pontosan idézte fel emlékeit a Budavári Palota zökkenőmentesnek aligha nevezhető helyreállítási munkálatairól. Nagy történetei voltak Rákosi Mátyásról, aki olykor – váratlanul – meglepte őket. Egyszer például, miután végigvezették a régészeti feltárásokon, sétájuk végén Gerevich megmutatta Rákosinak a sok évszázados emésztőgödröket is, mondván, hogy ezek a régészek kedvelt lelőhelyei, mert sokatmondó leleteket, összetört padlót, edényt, eszközöket lehet bennük találni.

„Az aranyat akkor sem az emésztőgödrökben tartották – mondta neki Rákosi. – Ez az, ahol maga vircsaftol?”

„A Buzogánytornyot az én első tervemben nem állítottam helyre – emlékezett Gerő –, hanem csak a nyakáig vittem az egészet, a tetejét nem tettem rá. Amikor ezt beadtuk a kormánynak, akkor azt mondták, hogy hát »ez is egy vár, hogy nincs egy tornya meg minden? Hát a Halászbástya, az igen, mert ott van torony tényleg!«. Hát azért egy második Halászbástyát én nem akartam itt építeni, viszont a Buzogánytoronynak a fejét megrajzoltuk. […] A kápolna és a nagyterem helyreállítása is sok hadakozásba került. A kormány képviselői közölték, hogy ezt vagy le kell bontani, vagy lejjebb kell tenni legalább három méterrel, hogy ne zavarja azt a sétányt, ahol Rákosi körbe akar grasszálni. Mint ahogyan Horthy Miklós körbejárt… Ennek érdekében a nyugati udvart, amelyet már feltártak, visszatöltették, és vele együtt a kápolna egy részét is. De voltak nehézségek alacsonyabb szinten is. A gondosan összeszedett, nagyszámú ágyúgolyóbist például, amelyek az ágyúállások mellé kerültek volna, az építésvezető, aki fakereskedő volt, elvitette a hulladékgyűjtő vállalathoz, a MÉH-be, és kapott értük egy vándorzászlót.”

A török kor előtti magyar múltat betemette az idő. Az 1686-os, sokáig elhúzódó, véres ostrom után a győztesek vak dühükben mindent felgyújtottak, és még azt is tönkretették, ami a török megszállás idején a budai polgárvárosból és a királyi palotából viszonylag épen megmaradt. Égre meredő, kiégett, csonka falai közt büntetlenül raboltak, fosztogattak. Hűen jelképezte ez Magyarország megváltozott jogi státusát, társadalmi-politikai állapotát. A nemzetközi és részben magyar segítséggel felszabadított országot az osztrákok fegyverrel megszerzett területnek nyilvánították, és gyarmatként kezelték. A független magyar állami lét emlékművére nem volt itt szükség. Végül az egész területet elplanírozták (ez őrizte meg a ma látható maradványokat), s arra kerültek rá lassacskán az új épületek, amelyeknek mindenkori állapotán lehetett „lemérni”, hol tart a Habsburg-házzal folytatott közjogi küzdelem a magyarság független állami létéért. Ennek vált szimbólumává a budai királyi palota.