Krúdy Gyula digitalizált Álmoskönyve díszlet is lehetne, de mivel az álmok halálesetet is jelezhetnek a néphit szerint, funkciót kap, bele lehet lapozni. Filmfelvételen azt nézhetjük meg, mire használják az ortodoxok a tókát nagycsütörtöktől a feltámadásig, amikor a menny nyitva áll a holtak lelkei előtt. A hiedelmekről bővebben egy szintén digitális „boszorkányasztalnál” tájékozódhatunk. A legtöbb esetben ezeken vagy megbotránkozik, vagy nevet a XXI. századi ember. A háttérben siratóasszonyok énekelnek.
Ám nem csak napjainkkal foglalkozik a kiállítás. Az áttekintés az újkőkorban kezdődik, Kr. e. 6300-ban, áthalad a kunhalmok építési korszakán, számba veszi a rézkor temetkezési szokásait, és foglalkozik a szarmatákkal, végül az avarokkal és a honfoglaló magyarokkal. Róluk megállapítja: köreikben sokáig tovább éltek a pogány szokások.
A későbbi évszázadoknak szentelt felületeken máig élő előjelekre kapunk megerősítést. Ha vonyít a kutya, ijesztően nyávog a macska, énekel a bagoly, kukorékol a tyúk, a kakas pedig túl gyakran és hosszan énekel, meg fog halni valaki. Ugyanerre figyelmeztet a csillaghullás, de az is, amikor a bútorok pattognak, az ajtók hirtelen kinyílnak, a tükrök leesnek a falról, és eltörik az óra rugója. Ha nagy szél fúj, vélhetően valaki felakasztotta magát, a szelleme így adja hírül halálát. Az sem jó, ha álmunkban esik az eső, fáj vagy kihull a fog, ha kibontott hosszú hajat, disznót, romos házat, vért, menyasszonyi ruhát látunk, zavaros vízben fürdünk, szövünk, tapasztunk.
Nem utolsósorban a jóslásokba és a babonákba is betekintést kapunk. Aki figyelmesebb, arról is tájékozódhat, hogy Békéscsaba első telepeseit az ótemplom körül temették el, de mivel itt később munkálatokat végeztek, a csontok bekerültek a Munkácsy-múzeumba. Békéscsaba alapítói így ma már a közgyűjteményben alusszák örök álmukat. A kiállításhoz katalógus is társul.
