– A XIX. századi amerikás magyar, Kuntz Tivadar cégénél kizárólag magyarok dolgoztak – több ezren. Az 1920-as években pedig már több száz magyar tulajdonú cég és szervezet működött Clevelandben, lapjaikra viszont aligha fogunk rátalálni, hiszen ezek a közösségek mára felbomlottak. Az amerikai magyarok nagy része minimálisan beszéli nyelvünket, legjobb esetben hétvégi iskolában ismerkedik hagyományainkkal. A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy összegyűjtsük, amit még lehet. Az egyházak közösségmegtartó ereje egyre gyengül, Clevelandben, ahol mind a mai napig több tízezer magyar él, két evangélikus templom szűnt meg a közelmúltban, katolikusból is már csak egy maradt. Ha New Brunswickban végigsétálunk a magyar utcán, szinte kizárólag mexikóiakkal találkozunk, és a négy magyar templomból csak egy működik. Pedig hihetetlen értékeket őriznek! De gyönyörű gyűjteményüket a fogyatkozó közösség miatt egyre nehezebben tudják fenntartani, ezért mentjük, ami menthető: egy helyi alapítvánnyal együttműködve egymillió oldalnyi amerikai magyar sajtóanyagot hoztunk haza New Brunswickból az elmúlt hetekben.
– Itthon már nincs esély jelentős gyűjtemények nyomára bukkanni?
– Hazatelepült magyarok hagyatékában természetesen találni kincseket. Legutóbb a több tízezer oldalas Kállay Gyűjteményt dolgoztuk föl a nyíregyházi Jósa András Múzeum együttműködésével. A Sárospataki Református Kollégium gyűjteménye átadott egy hagyatékot, amely nem tartozott a gyűjtőkörébe, ezt is digitalizáltuk, majd a papírállományt átadtuk a nemzeti könyvtárnak. Mert legalább olyan fontos – miután hazai gyűjteményekben feltártunk vagy külföldről hazahoztunk egyedi sorozatokat –, hogy gondoskodjunk a források hosszú távú megőrzéséről.
A New Brunswick-i sajtóanyag a Petőfi Irodalmi Múzeum periodikagyűjteményébe kerül majd, és reményeink szerint a határon túli lapokat is a PIM fogja befogadni a feldolgozást követően.
– Ha állami intézményekkel is együttműködik az Arcanum, miért nem lehet ingyenesen böngészni az oldalait?
