A franciák előbb Servalnak nevezték el a 2013-ban kezdődött hadműveletüket, amelyet egy év múlva Barkhane-nak kereszteltek át.
A külső erők beavatkozása Mali ügyeibe a helyi kormány egyetértésével történt. A francia kontingensnek hat év alatt 44 halottja volt a Száhel-övezetben. Ha katonai szempontból ítéljük meg, csekély veszteség (Franciaország 4500 főt állomásoztat az afrikai államban). A francia hadsereg egyetlen napon 13 katonánál nagyobb veszteséget csak 1983-ban, a libanoni polgárháború idején szenvedett el Bejrútban, akkor 58-an haltak meg.
A párizsi hadtörténészek felidézik az 1950-es évek második felében lezajlott algériai háborút is, ahol napi átlagban (!) annyi francia katona esett el, mint a mostani, novemberi helikopter-balesetben.
Ma azonban más időket élünk. Jogos a kérdés: a francia egységek vajon mennyi ideig látnak még el különleges feladatokat Mali területén? Az első szakaszban, a 2013-ban kezdődött Serval hadműveletben a beavatkozásnak egyértelmű célja volt: meg kellett akadályozni az iszlamista csapatokat, hogy elfoglalják az ország fővárosát, Bamakót. Ennek eleget is tettek, északra szorították a támadó egységeket, amelyek egy országot akartak uralmuk alá vonni. A második menet, a Barkhane már meghaladja Mali határait, ebben az egész kelet-afrikai térség műveleti területnek számít, hiszen Burkina Fasóban és Nigerben is felbukkantak a dzsihadisták. Burkinában a múlt hétvégén egy templomban tíznél több protestáns hívőt mészároltak le iszlám terroristák.
De miért érzi úgy az előző szocialista vezetés és az őt váltó centrista Macron-féle csapat, hogy nem nézheti tétlenül azt, ami Maliban történik? Először is azért, mert hajdanán az egész térség gyarmattartója volt. Az öt országban – Maliban, Burkina Fasóban, Nigerben, Csádban, Mauritániában – még ha áttételesen is, de felelősség terheli azért, hogy ilyen fejletlen állapotokat hagyott hátra.
Ezek az államok – rengeteg anyagi, szociális és társadalmi gondjukkal – a világ legszegényebb országai közt vannak számon tartva. Franciaország jelenleg is kivételes politikai és katonai befolyással rendelkezik a térség államaiban, tehát nem nézheti közömbösen az ott zajló folyamatokat. Éveken át a Franciaországba érkező bevándorlók jelentős számban ezekből az országokból kerültek ki. Ha a szélsőséges iszlám megerősödik, annak hamarosan nem kívánt jelei lesznek Párizsban is, az eszme földrészek közt is gyorsan szárnyal.
A helyszínen kell felvenni a harcot – ezt jól érezte François Hollande előző elnök is, aki igent mondott a mali beavatkozásra. Gondolatmenete ez volt: az európai országok határaitól minél távolabb kell megállítani a radikális iszlámot. Reménykedett, osztja majd ezt az Európai Unió is, a költségekben is részt vesz, azonban csalatkoznia kellett. Kisebb egységek vannak jelen az unió némely országából. A válság láttán az előző uniós vezetés meghátrált, inkább azzal törődött, hogy minél több migránst engedjen át határain.
Francia katonák egy tuareg házat ellenőriznek Maliban. Nem arra valók, hogy szociális változásokat hozzanak
Fotó: REUTERS/Benoit Tessier
A 2014-ben indult Barkhane hadművelet vegyes megítélést kapott. A feladata az, hogy feltartóztassa a dzsihadizmus terjedését a térségben. A Serval sikeresen ellenállt az iszlamistáknak, de nem hozta el a békét Maliban. Az al-Kaida magrebi szárnya tett szert az ország északi részén erős befolyásra, és ne feledkezzünk el az Iszlám Állam hazatérő katonáiról sem. A megfigyelők szerint a fegyveres iszlamisták száma tízezer alatt maradhat a majd 20 milliós Maliban. Kevés ahhoz a francia kontingens száma, hogy a 13 Magyarországnyi országban ellássa feladatát: a terroristák felderítését, elfogását, megsemmisítését.
A középső és különösen az északi részben összpontosulnak az iszlám lázadók. De ha így minősítjük őket, akkor lehet, hogy nagyot tévedünk, ugyanis vannak köztük különböző etnikumok harcosai, akik nem értenek egyet a kormány központosító törekvéseivel, például a tuaregek. De családok, klánok, faluközösségek fegyvert fogó embereit is megtalálhatjuk köztük, ők csak a maguk védelmét akarják biztosítani. Szövetséget kötnek bárkivel, legyen az iszlamista vagy bármilyen nemzetiségű csoport, aki jelenleg biztosítani tudja a létezésüket.
Az állam gyenge, ez a franciák fő baja, ráadásul tisztségviselői szinte kivétel nélkül korruptak. De nemcsak Maliban, hanem a térség többi négy országában is. Az öt állam hadserege finoman szólva kívánnivalókat hagy maga után. A franciák rengeteg pénzt költöttek a képzésükre, de egyelőre ennek kevés a látszata. Ráadásul nem túl népszerű egy olyan kormányért harcolni, amely mindenről leszedi a sápot. Ezért ha bármilyen kis csoporttal kerülnek összetűzésbe, rugalmasan elszakadnak, vagyis menekülnek, ki merre lát. A két előző havi kimutatás szerint 130 mali katona vesztette életét terroristákkal vívott összecsapásokban. Erről még a nagy hírügynökségek sem számolnak be, vagy legfeljebb egy rövid hírben.
Az egyik országból a másikba történő csempészet évszázadok óta része a térségben élő, a sivatagot jól ismerő törzsek életének. Mindennel foglalkoznak, legyen az cigaretta, élelmiszer, üzemanyag, fegyver, kábítószer vagy éppen ember. Ha megfelelő díjazást kapnak, „segítenek” mindenkinek. Talán azt se tudják, hogy törvénytelen. Arrafelé nincs ipar, földművelés is alig, ez az egyetlen pénzforrás. Az iszlamisták is ebből akarják feltölteni a kasszát. Előfordulnak nézetkülönbségek a különböző csoportok között, de ha a kormány vagy a francia egységek küldenek az általuk uralt területre fegyveres erőt, akkor bármiféle ellentét feszül is köztük, összefognak a nagyobb ellenséggel szemben.
Ilyen volt a helyzet a helikopter-baleset napján. A francia felderítő egységek jelentették a közeli bázisnak, hogy kisebb iszlamista csoportot fedeztek fel, egy kisteherautóból és több motorból áll az egység. Két Tigre felderítő helikopter a helyszínen követte a megfigyelteket, ehhez csatlakozott a Cougar típusú helikopter, amely erősítést hozott. Gyorsan sötétedett, a látótávolság nulla volt, ekkor következett be a két gép összeütközése. Mindenki életét vesztette.
Egy háborút viszonylag könnyű megnyerni, de békét teremteni iszonyatosan nehéz – így van ez Maliban is. A katonák nem arra valók, különösen nem, ha külföldiek, hogy politikai, szociális változásokat hajtsanak végre, ez a mali kormány feladata lenne. A francia katonák egyre jobban érzik a lakosság elfordulását tőlük. Franciaország csapdahelyzetbe került: távozni nem tud, a maradás pedig ehhez hasonló helyzeteket szül. De se maga, se Európa szempontjából nem engedheti meg, hogy elhagyja a térséget, ahol az ellenség kiképzőbázisokat tart fenn, veszélyezteti a kiszolgáltatott helyi lakosságot, fegyverraktárakat, búvóhelyeket alakít ki. Szakértők szerint ha a franciák kivonulnának Maliból, rövid időn belül összeomlana a központi kormányzat, káosz venné át a helyét. Az iszlamisták erre várnak. Franciaországnak nincs más választása, maradnia kell.
