Az V. kerület sok éve tartó megújulásának újabb hullámában elkészült a József nádor tér. Az eredmény: felemás. A tér közepén álló József nádor szobor épp idén másfél évszázados, s a patináját megőrizve, ugyanakkor gondosan restaurálva került vissza a helyére. A tér maga pedig valóban egybeforrt „a legmagyarabb Habsburg”, a nádori tisztséget 1796-tól egészen 1847-es haláláig betöltő József tevékenységével és örökségével.
A mai tér ugyanis a XVIII. század végétől a várfalaitól épp megszabadult Pest első megszépülő külvárosi központja lett. A Lipótváros pár évtized alatt – mára sajnos legnagyobb részt eltűnt – klasszicista mintavárosrésszé növekedett, s a Salz Platz, a későbbi József tér a gyarapodó polgárváros új piac- és sétaterévé lépett elő. Már 1805-ben városrendezési tervben szabályozta a környéket Hild János, s a munkálatok fölött bábáskodott József nádor is.
Pest és Buda csinosítási küzdelmeiben a lokálpatrióta Habsburg komoly bajtársra – s alkalmankénti vitapartnerre – akadt Széchenyi István személyében. A mai nagy városfejlesztéseket övező végtelen viták – több fát, vagy kevesebbet? – pontosan ugyanígy léteztek a dicsőséges reformkorban is. József nádor a kertészkedés és a természet nagy barátja volt, de a városi parkok létesítését szorgalmazó Széchenyi István maga jegyezte fel a naplójába: „A fákra nézvést, miket ültetni akarok, a nádor kipirult arccal és felforrt epével jelentette ki »megtiltaná«.” A nádor ugyanis azt tartotta, hogy a fák nem a városba, hanem az erdőbe valók.
Nos, ezeket a vitákat ugyanakkor most is végig kell vinni, különösen, ha a változó klímára, az egyre forróbb és elviselhetetlenebb budapesti nyarakra gondolunk. Egyértelmű: a városnak több zöldfelületre és főleg több fára, árnyékra, utca- és homlokzatfelületeket hűsítő megoldásokra van szüksége. És az elmondható: a belváros legközepén található József nádor tér nem lett zöldebb és árnyékosabb, mint korábban. Sajnos.
Felújításra, átgondolásra persze szükség volt: sok más belvárosi társához hasonlóan ezen a téren is évtizedekre megállt az idő. Felszíni parkolóval és rég elkopott gyepfelülettel vegyes, ugyanakkor hatalmas fákkal takart terület volt, amelyet gyakran igénybe vettek a belváros hajléktalanjai is. A változtatás azonban nem állt meg a zöldfelületek rendbetételénél, a parkolás újrarendeződésénél: tarvágást csináltak faltól falig, és kifúrtak egy komplett mélygarázst.
A „legmagyarabb Habsburg” a tér közepén, két oldalán díszkút, amely máris viták tárgya
Fotó: Bach Máté
Most már láthatjuk az összképet: térkő és még több térkő, járdafelületek, felszíni parkolók, a legkülönbözőbb stílusú korlátok és oszlopsorok kavalkádja mindenütt. A tér közepén ugyan van – most még – szép gyepszőnyeg, és elültették az újabb fasort is, de csak évtizedek múltán lesz majd ebből újra hangot, port, szelet, esőt és főleg égető napfényt felfogó, árnyas lombsátor. Ha egyáltalán életben tudnak maradni a fák a most még igencsak sivár, lekövezett, napsütötte katlanban a patinás klasszicista és eklektikus paloták házsora között.
A tér közepe szigorú geometrikus mintákból, négyzet alakú elrendezésekből áll össze – utalás ez az eredeti elrendezésre és a klasszicizmus szigorúságára is. A nádor szobra kövezett térség közepére került, két oldalán gyepes térségen keresztül közelíthető meg a két új díszkút, s még egy négyzetes gyepmező áll külön a téren.
A két díszkút máris viták tárgya – joggal. Az „Élet fája” nevű herendi díszkút pszichedelikus, tarkabarka fantáziaszülemény, amely egy kortárs plázát vagy lakóparkot zavartalanul díszíthetne, de formáival és színeivel elüt mind a teret övező házaktól, mind az egyébként kimért, szigorú új térszerkezetektől. S ha az ember közelebbről megnézi a porcelán életfát, nem épp kifinomult és pontos illeszkedésekkel találkozik. A sárga alapszínű, díszítményekkel túlzsúfolt Zsolnay díszkút pedig posztmodern gesztussal egy régi herkulesfürdői, ott viszont beltérben álló eklektikus kút budapesti köztéren felállított másolata. A játékosan kecses kutakat – újabb képzavarként – masszív, modern padsorok veszik körbe, részben el is takarva őket.
A József nádor teret tehát rendezték – ami jó –, de meghittebbé is lehetett volna varázsolni, hogy újra igazi sétatérré lépjen elő ez a József Attila utca árnyékában sokáig elhanyagolt teresedés.
