Parkettán csiszolt illúziók – Irapuato gyerekszemmel

Mindenkinek van egy története, búskomor balladája 1986-ról, amikor a szovjetek ripityára vertek minket Irapuatóban. A sportágat és a végeredményt szándékosan nem írom, ez beleégett a magyar kánonba. Az oknyomozásra érzékeny magyar társadalom a mexikói hőguta után negyven évvel még mindig a sötétben tapogatózik. Továbbra sem tudjuk, és aligha fogjuk megtudni az igazságot.

Irapuato, 1986. június 2. A magyar csapat a Szovjetunió-Magyarország mérkõzésen a mexikói labdarúgó VB-n, álló sor b-j: Disztl Péter, Péter Zoltán, Garaba Imre, Esterházy Márton, Nagy Antal, Kardos József; guggoló sor b-j: Róth Antal, Kiprich József, Bognár György, Sallai Sándor, Détári Lajos. A végeredmény 6:0. MTI Fotó: Németh Ferenc Fotó: MTI

Már a második percben 0-1 volt, rá két percre 0-2. A család idegesen fészkelődött a helyén, volt, aki töménnyel nyugtatta magát. A szünetben a Győrben élő keresztapám a maga szokásos stílusában megjegyezte:

Eddig jól elaltattuk az ellenséget. Most megrázzuk magunkat, és a második félidőben rúgunk egy hatost a ruszkiknak. 

A hatos stimmelt. Sőt, ha Vadim Jevtusenko nem lövi fölé a 11-est, akkor még csúnyább is lehetett volna a vége. Ernő bácsi nem volt oknyomozó típus, vagy ha mégis, ügyesen titkolta, mindenesetre nem érezte szükségét, hogy szakmailag megalapozott, együtt érző mondatokkal nyugtassa a vendéglátóit. Felszedelőzködött, és elindult haza. Ott várta a felesége, aki nem különösebben rajongott a fociért. Apám hazakísérte a szüleit, nagybátyám a 47-es villamost célozta meg. Hirtelen ott maradtunk anyámmal. A nagy csönd szorításából kiszabadulva lejátszottam egy gombfocimeccset – a magyarok nyertek. Pedig, ha csak pár évvel vagyok idősebb, és hagyom, hogy bekopogtasson a valóság, akkor a fantáziám világába sem szűrődik be a remény. 

Először is, a Szovjetunió válogatottja nem volt gyenge ellenfél: az 1986-ban Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert Dinamo Kijevre épült. A magyar kollégájával, Mezey Györggyel ellentétben a szovjetek szövetségi kapitányának, Valerij Lobanovszkijnak eszébe sem jutott a magaslati edzőtábor, a tengerszint feletti magasságon való edzés kánikulában. Mezeynek eszébe jutott... Amíg a vb-re kijutott legtöbb válogatott türelmesen kivárta, amíg lehűl a levegő, az önmaga mindenhatóságában bízó magyar mester nem tágított, és a tűző napon futtatta a játékosait. Kitiltotta az újságírókat és a fotósokat a válogatott edzéséről, itthon, Budapesten is zárt kapuk mögött készült a csapat a nagy menetelésre. Mezey mélyen beleásta magát a táplálkozástudományba, és mivel világraszóló eredményeket ért el a vb-selejtező sorozatban, az irányításával Ausztriában és Hollandiában is szellemes, meggyőző játékkal nyert a válogatott, senki sem mert, egy idő után nem is tudott neki ellentmondani. Máig legendák keringenek a válogatott keret tagjainak elrendelt kötelező tésztafogyasztásáról: a könnyen felszívódó szénhidrát bevitelét is a kapitány, az 1985-ben Európa legjobb szövetségi kapitányának választott Mezey írta elő. Volt olyan játékos, aki kolbászt és szalámit csempészett az edzőtáborba, és néhány csapattársával sunyiban azzal tömte magát. „Nem volt más választásunk, elfogyott az erőnk. Valamivel pótolni kellett az elégetett energiát” – mesélte egyikük Bodnár Zalán a mexikói élményt szürreális elemekkel feldolgozó Szerelem és halál Irapuatóban című könyvének bemutatóján. 

Fotó: AFP /Kisbenedek Attila 

Tészta, szalámi, kolbász – ezekről semmit sem hallott egy táplálkozástudományban sem járatos nyolcéves gyerek. A szovjet vérdoppingról és egy sportdiplomáciai alku lehetőségéről csak évtizedek múltán értesültem; amikor úgy-ahogy szabad volt beszélni a tabusítás alól feloldott okokról. Létezik egy különösen népszerű elmélet, amely szerint Lobanovszkij és a szovjet orvosi stáb az országúti kerékpárversenyeken használatos módszerrel élve lecsapolt vér visszaömlesztésével „energetizálta” a játékosait. Állítólag továbbá a szovjet sportirányítás gáláns ajánlattal kereste meg a magyar kapitányt, de ő elutasította a felajánlott 1-1-es döntetlent. Mezey kikérte magának – hat gólt kapott cserébe. A sportszerűséget választotta az iksz helyett. Állítólag. És továbbra is tisztázatlan, hogy szerepet játszott-e a nemzetbiztonság az eredmény alakulásában. 

Mezey György tavaly a sírba vitte Irapuato titkát, a ’86-os csapat tagjai inkább kerülik a témát. Pedig nem ártana a tisztánlátás. Utólag más megvilágításba kerülnének az események, és talán Ernő bácsi sem indult volna el 1986. június 2-án a Tanács körútra.

Labdarúgó-világbajnokság, 1986. C-csoport, 1. forduló.
Magyarország-Szovjetunió 0-6 (0-3)
Irapuato, 15.000 néző. Vezette: Agnolin (olasz)

Magyarország: Disztl P. – Sallai, Róth (Burcsa 14.), Garaba, Kardos – Péter Z.(Dajka 63.), Nagy A., Détári, Bognár – Kiprich, Esterházy
Szovjetunió: Daszajev – Larionov, Kuznyecov, Besszonov, Gyemjanyenko – Jaremcsuk, Zavarov, Jakovenko (Jevtusenko 73.), Rác – Belanov (Rogyionov 70.), Alejnyikov
Gól: Jakovenko (2.), Alejnyikov (4.), Belanov (11-esből a 24.), Jaremcsuk (66.), Dajka (öngól 74.), Rogyionov (80.) 

Borítókép: a magyar válogatott a szovjetek elleni 1986-os mexikói világbajnoki mérkőzés előtt (Fotó: MTI / Németh Ferenc)