Kosd zsákfalu Pest megyében, Vác mellett, a Naszály hegy tövében. Csodaszép helyen fekszik, hegyek és dombok ölelésében. Repceföldek sárgállnak, búzaföldek zöldellnek, a kiskertek gondozottak. Május elején már ki-kikacsintanak az emberek a házaikból, beszélgetnek, mi másról, mint a vírusról, az aszályról.
– A kosdiak megfontoltak, betartották az előírásokat, és másokkal is igyekeznek betartatni – mondja Lunczer Attila, aki a főzdébe való belépés után azonnal lefújja fertőtlenítőszerrel a kezünket. A hatvanas éveiben járó férfi meséli, hogy hétvégenként a polgárőrök minden Kosdra tartó autót megállítottak, és a turistákat visszafordították. Megértik, hogy a városiak ki akarnak szabadulni a házak szorításából, de Kosd a tömegturizmusra most nincs felkészülve.
A település területe az őskortól lakott. Első okleveles említése 1405-ből származik, amikor a váci püspök itt új vámhelyet létesített. A falu a török uralom idején az egyik legnépesebb törököknek adózó település volt. A hódítók kiűzése után újra a váci püspökök fennhatósága alá került a település. Az 1848-as szabadságharc alatt Damjanich az osztrákokkal, Görgey az orosz seregekkel hadakozott a Naszály lábánál. A falu határában működött az a kőszénbánya, ahol közel kilencven éve súlyos szerencsétlenség történt. 1931. szeptember 28-án nagy erővel árasztotta el a víz a vájatot, melynek következtében hat vájár meghalt. Hetedik társuk a menekülés során szerzett sérülésekben vesztette életét. A bányát bezárták, az áldozatok emlékét kopjafák őrzik.
A környéken egykor hatalmas szőlőültetvények voltak, a váci püspöknek innen szállították a misebort. Az ültetvények nagyrészt kipusztultak, helyükön ma barack-, szilva-, alma- és körtefa terem, de meggyfából is sok van. – Barackból minimális lesz az idei hozam, meggyből sem sok terem, mert a virágzás után nem sokkal jött az eső, nem kötött meg a termés – meséli az életvidám férfi, aki hat évvel ezelőtt úgy gondolta, belevág a pálinkafőzésbe.
Korábban a vendéglátásban dolgozott, úgy döntött, nyugdíjas éveit a gyümölcsök erjesztésének szenteli. A gyümölcsösökkel körbevett községben élő Lunczer Attila nem volt rest, idős fejjel beiratkozott a Corvinus Egyetem pálinkamester szakára. Addig azt hitte, konyít valamennyit ehhez a tudományhoz, de az egyetem eloszlatta ezzel kapcsolatos tévképzetét. Azt mondja, jellemző ránk, magyarokra, hogy mindenki ért a focihoz és a pálinkafőzéshez. Ő vendéglátósként hitte, ha húslevest tud főzni, akkor pálinkát is tud. Most már tud, de nem erre teszi fel három lánya és a fia életét. Ez az ágazat inkább hobbi, mint megélhetés. Illetve kiteljesedés, mert ahány nap, annyi alkotás születik a főzőüstökben.
Lunczer Attila szerint a vírusokkal hosszú távon kell együtt élnünk
Fotó: Kurucz Árpád
Minden termékük a pálinkatörvény szerint készül, nem tartalmaznak adalékanyagot, ízfokozót, és nem használnak cukrot. Itt gyümölcsfajtánként változik a beállítás, annak függvényében, hogy az adott termék milyen erősségű alkoholtartalom mellett mutatja a leggyümölcsösebb, legharmonikusabb arcát íz és illat szempontjából. Csak így tudják büszkén és elégedetten kiadni kezükből pálinkáikat.
Ez a szemlélet az elmúlt években már eredményeket hozott. Két éve Kőszegen Vácot képviselte a kosdi pálinkafőző. A Jurisics-vár Pálinkája címet a Lunczer Pálinkaház nyerte el cigánymeggypálinkájával.
– Nagyon büszke vagyok erre a sikerre, mert évek óta mindig nyerünk a cigánymeggyünkkel. Csodálatos helyen lévő településünkön érik ez a csodálatos gyümölcs, és biztonsággal állíthatom, Magyarország legjobb cigánymeggye Kosdon található – büszkélkedik Lunczer Attila, akinek nem célja, hogy az egész országot beterítse termékeivel. Neki elég a Dunakanyar. Aki idejön, az helyi ízeket kap. Ha ő megy mondjuk Szegedre, akkor egy ottani mester főztjét keresi.
A kosdi vállalkozó is figyelte a koronavírussal kapcsolatos híreket, a járvány terjedését, amire egyetlen ország sem volt felkészülve. Beütött a krach, számos termékből hiánycikk lett. Az ő megrendeléseik is a korábbi töredékére estek vissza. Leült a család, és kiötlötték, hogy mindenük megvan ahhoz, hogy az általuk gyártott tiszta szeszből fertőtlenítőszert készítsenek, s ezzel legalább a régióban élőkön segíthetnek. Illetve valami azért hiányzott: hatósági engedély. – Meglepődtem, hogy milyen simán hozzájutottam a szükséges papírokhoz – mondja Lunczer Attila, büszkén meséli, hogyan lett az ötletből április végétől napi akár háromszáz liter fertőtlenítőszert gyártó hely a vállalkozásuk. Amely ragyog a tisztaságtól. Fénylik az acél, ragyog a réz, mintha valamelyik egyetem szuperbiztonságos laboratóriumában lennénk.
A kosdi fertőtlenítőszer a WHO receptúrája alapján készül, a nyolcvanszázalékos alkoholtartalmú folyadék harminc másodperc alatt elpusztítja a kezünkön lévő kórokozókat. A Facebookon és egyéb közösségi portálokon írtak arról, hogy elkezdték a gyártást. Nem hirdették a terméket, de az internet népe megtalálta őket. Viszik, mint a cukrot. Vagy mint a lisztet a járvány elején. Termékükkel kapcsolatban mindössze annyi változást terveznek, hogy a hölgyek kedvéért illatanyagot kevernek a hatóanyagok mellé.
– A világ most tanulja meg, hogy a parttalan pénzhajhászásnak ára van. Mindenki mozog, repül, autózik, közben semmit sem lát. Most lehiggadunk, gondolkodunk, átértékelünk – reméli Lunczer Attila, aki a fertőtlenítőszerre kapott ideiglenes gyártási engedélyét állandóra szeretné cserélni, mert úgy érzi, a vírusokkal hosszú távon kell együtt élni. Állítja, a fertőtlenítőszer nem menekülőút, a meglévő kapacitások kihasználása. Tudatosan minimális haszonnal adják el, mert a család szolgálatnak tekinti ezt az utat. Mindennapi jó cselekedetnek.
