Szkafander

Banális ok miatt maradt el az első páros női űrséta

Pósa Tibor
2019. 04. 08. 12:06
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs egy rongyom, amit felvehetnék! Ez nagy, ez kicsi. Ez szorít, ez pedig bő. Ez ódivatú. Azt, már amikor megvettem, akkor sem szerettem. Ráadásul nincs egy cipőm, amelyben kimozdulhatnék az utcára! Ez szűk, az leesik a lábamról, abban meg a kertbe sem mennék ki! Gondolom, férfitársaimnak ismerős mondatok, amelyek a világ bármely részén előfordulhatnak, ilyen a női lélek, ilyen volt, és ilyen is marad. Nehogy azt higgyük, hogy ez az űrben megváltozik.

A múlt héten „ruhaügy” következtében maradt el egy történelmi kirándulás. A Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson, az ISS-en jelenleg négy űrhajós, két férfi és két nő tartózkodik. Az előző héten két asztronauta, a hölgy, Christina Koch és férfi társa, Nick Hague sikeresen végrehajtottak egy űrsétát, megjavították, amit meg kellett. Időközben adódott egy másik gond is, az űrállomáson kívül elhelyezkedő lítiumakkumulátort kellett cserélni.

A NASA, az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal úgy gondolta, miért ne cserélné ki az alkatrészt két nő, akik ezzel történelmet írhatnának: két nő együtt még sohasem hajtott végre űrsétát. A NASA különben is a közelmúltban tett ünnepélyes fogadalmat, hogy ezentúl az űrhajósok toborzásánál kizárólag fele-fele arányban vesz fel nőket és férfiakat. A feministák, sőt az LMBTQ szervezet tagjai sem elleneznék, ha kéz a kézben két nő úszna a világűrben, mintegy jelképezve az ő eszmeiségüket. Ebből viszont nem szabad következtetéseket levonni az űrhajósnők nemi irányultságáról.

Megszületett a döntés: fel kell készülni a két űrhajósnő első közös űrsétájára. A Nemzetközi Űrállomáson nincs lehetőség űrruhák közt válogatni. Három szkafander sorakozott a „ruhatárban”: egy M-es, egy L-es és egy XL-es méretű. A földi próbák során Anne McClainé volt az L-es, ugyanis személyre szabottan készítik a sisakot, a kesztyűket, a csizmákat. A növekményt is bekalkulálják, amelyet a súlytalanság állapotában ér el a test.

Anne viszont nem nőtt akkorát, mint amekkorára számítottak, jelezte is a központnak, hogy sokkal kényelmesebben mozog a kis méretben, mint a sajátjában. Ez akadályozta volna a munkavégzésben is. Gondoljunk bele, mi mindenen kell keresztülmenni ahhoz, hogy valaki űrhajós legyen. Végre ott keringsz a Föld körül, történelmi tettre nyílik lehetőség, de lemaradsz róla, mert a tested nem nőtt meg eléggé. Így maradt el az első női páros űrsétája. Helyette ismét a vegyes páros végezte el a munkát. Legközelebb a NASA is jobban felkészül, mivel nőni fog a nők aránya. Majd egy külön modulgardróbot csapnak az űrállomáshoz, ahol kedvükre válogathatnak a hölgyek a szkafanderek között.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.