Szovjet kenyér

A kereszténység soha nem csinált forradalmat, ez mutatja tehát, hogy nem szokott rombolni.

2020. 10. 11. 7:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy neves svájci lap szerkesztője lelkes pártfogónk lesz. Teleki Pál miniszterelnök szóvá teszi a hazánk elleni rémhírterjesztést. A szélsőséges incidensekkel szemben fellép az egyik miniszter. Hadifoglyok újabb csoportjai indulnak haza szovjet földről, Szibériából.

A 8 Órai Ujság cikket közöl október 12-én, miként változott meg a Gazette de Lausanne vezető szerkesztőjének, Ch. Burnier-nek a véleménye rólunk, amikor Magyarországra jött. Nap nap után pozitív cikkeket írt országunkról lapjába, majd hazatérve kiadványban számolt be élményeiről, a Horthy Miklós kormányzónál és Teleki Pál miniszterelnöknél tett látogatásáról. „A magyarokat szeretik egy Európa közepében letelepedett ázsiai­ népségnek feltüntetni és elfelejtik, hogy ennek a királyságnak ezeréves történelme van és hogy ez volt egy hosszú korszakon keresztül a legfőbb útja a nyugati civilizációnak a keleti barbárság ellen. Még ma is, amikor megérkezünk Budapestre, az az első impresszió, hogy a bolsevizmus elleni küzdelemnek előörseinél találjuk magunkat, mint egy lövészárokban, amelyet visszaszereztek a művelt világ közös ellenségeitől. Mi a magunk régi demokráciájú országaiban nem is tudunk számot adni róla magunknak, mi voltaképpen a bolsevizmus? Némely idealisták nem is tudják megőrizni magukat tőle, hogy ne érezzenek rokonszenvet iránta. Ezek az elnyomott népek szabadságvágyát látják benne, nem tudják, hogy ez a legközönségesebb ázsiai zsarnokság modernizált formája. A magyarok azonban, akik ennek vérengző bizonyságát szenvedték el, semmi áron nem kérnek többé belőle.” Horthyt így jellemzi: „erős meggyőződésű kálvinista és egész személye bizalmat és tiszteletet gerjeszt.”

Teleki Pál október 10-i szegedi beszédében Az Est szerint felemeli szavát a „folyton felbukkanó rémhírekkel és alaptalan koholt híresztelésekkel” szemben. „Minden héten azt olvasom, mondotta, hogy három nap múlva ismét lebélyegzik a pénzt. […] Tele van a világ azzal, hogy Csehország ellen megyünk. Tudja az ördög, micsoda kardcsörtető egyén találta ki. […] Alig van hét, amikor ne kürtölnék világgá, hogy ilyen vagy olyan ultimátumot kaptunk. […] Ha ilyen rémhírekkel jönnek önök közé, fogják meg az illetőt, dobják ki, mert svindler.”

Hazaszállításra váró magyar hadifoglyok Vlagyivosztokban
Fotó: Fortepan–Lőw Miklós

Vass József közélelmezési miniszter a szélsőjobboldali rendzavarásokat elítéli. „A kereszténység soha nem csinált forradalmat, ez mutatja tehát, hogy nem szokott rombolni. […] Ez a konstruktív tényező tehát nem a helyes stílusban nyilvánul meg azokban, akik rombolni akarnak, akik fejjel akarnak a falnak menni és akik akadályversenyeket akarnak lovagolni a keresztény gondolat paripáján, hajmeresztő mutatványokat, puccsokat és nem tudom még miket produkálnak, s fütykösökkel, kávéházi tükörablakbetörésekkel akarnak kérdéseket elintézni. […] mindenkit fel kell ébreszteni, aki azt hiszi, hogy gőzölgő fejjel lehet ezt a szerencsétlen országot megint beállítani az egészséges nemzetek sorába.”

Az Ujság 15-én arról ír: „a Dohány utcai zsinagógában ünnepélyes gyászistentiszteletet rendeztek a világháborúban elesett zsidó főiskolai hallgatók és az ellenforradalom mártírjainak emlékére.” Hevesi Simon főrabbi „Azokkal szemben, akik tagadják, hogy zsidók is véreztek a háborúban, egyedül az elesett főiskolai hallgatók hősiességét tárja elő, akik hősök voltak és küzdöttek és életükkel véreztek a magyar hazáért, mert zsidók, de mindenekfelett magyarok voltak. […] százhatvankét harctéren elesett főiskolai hallgató nevét olvassa fel a frigyszekrény előtt és öt diákét, akiket az ellenforradalom áldozatul követelt és kivégeztettek.”

A Pesti Hírlap október 15-én arról ír: „Oroszországból hazatérő foglyaink hű képét tudják rajzolni annak a borzalmas nyomornak, amibe az egész orosz nemzetet döntötte a bolsevizmus. Ennek egy kézzelfogható bizonyítékát hozta el Pétervárról egy hadifoglyunk a MOVÉ-hoz [Magyar Országos Véderő Egylet – M. D.] […]: elhozott egy kenyeret, mely egymagában a leghatásosabb antibolsevista fegyver. A vadászemberek »kutyapogácsá«nak hívják ezt a korpából kevert, s inkább disznónak, mint embernek való habarcsot, melyet kilónként négyszáz koronáért mérnek. A MOVE szívességéből bemutatunk budapesti olvasóinknak egy darab ilyen szovjet-kenyeret a Pesti Hírlap Erzsébet körúti fiókkiadóhivatalának kirakatában.”

A lap másnap közli: „A Vlagyivosztokból októberben elindult Scharnhorst hajó 2002 hadifoglyot hoz, akik 1914/15-ben kerültek fogságba. Jó állapotban vannak, november 20-án Triesztbe érkeznek. A Mainam nevű hajó október 20-án indul és 1500 magyart hoz.” Más hajókkal további 2800 magyar fogoly indul hazafelé.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.