A gazdasági kármentesítés és stabilizálás után a kormány célja a magas és fenntartható gazdasági növekedés elérése lett, amelyhez a költségvetés stabilitásának, a gazdaságra gyakorolt hatás tervezhetőségének is hozzá kellett járulnia. A fenntartható költségvetés megteremtése fontos előfeltétele volt a válsághelyzet megoldása utáni gazdasági kibontakozásnak. A bevételi és kiadási oldalak rendbetétele teremtette meg az alapját annak a politikának, amelynek célja a nemzeti vagyonnak – mint a szuverenitás egyik alapjának – visszaszerzése volt.
Nemzeti vagyon
Kétezertíz előtt szisztematikusan eladták az állami vagyont, hogy az átgondolatlan és fenntarthatatlan költségvetési politika által létrehozott hiányokat kezeljék. Ezzel kiárusították az országot, és elzálogosították a polgárok jövőjét. Olyan folyamatot indítottak el, amelynek következtében nemcsak a nemzeti vagyon csökkent folyamatosan, nemcsak a hiány növekedett állandóan, hanem mindez a nemzeti önrendelkezésünket, szuverenitásunkat érintette legérzékenyebben. Az állam olyan ellátórendszerekben – például földgáztározók vagy különböző közműszolgáltatók – vesztette el a cselekvő- és döntőképességét, befolyását, amelyek a mindennapok működését, biztonságát garantálták volna, így az állam sok esetben nem tudta ellátni alapvető szabályozó és döntési feladatait.
E folyamatokkal szemben 2010 után egyértelműen előtérbe került a stratégiai ágazatok visszaszerzése, az ellátásbiztonság megteremtése s így az állami befolyás újbóli létrehozása a kulcságazatokban. E cél érdekében folyamatosan növelni kellett az állam vagyonát, a közvagyon elherdálása helyett az államnak jó gazdaként azt gyarapítania kellett. Éppen ezért 2010-et követően az állam nem eladta, hanem visszavásárolta a stratégiai vállalkozásokat.
A 2008-as pénzügyi és gazdasági válság konklúziója, hogy ha egy ország biztonságban akarja magát tudni, ha biztos lábakon akar állni, akkor jelentős nemzeti alapon álló gazdasággal, azon belül iparral kell rendelkeznie, nem lehet csak nagy nemzetközi cégek magyarországi telephelye. Ezért döntött a kormány arról, hogy a fölfutóban lévő nemzeti iparunkat tovább kell erősíteni, mert bár a kereskedelem globális szinten zajlik, de ezzel párhuzamosan a nemzeti tőke szerepe is felértékelődik.
Ez a folyamat 2011-ben a Mol 21,2 százalékos tulajdonhányadának a Surgutneftegastól való visszavásárlásával kezdődött. Innen számítható, hogy a magyar állam megindult azon az úton, hogy újra rendelkezzen befolyással az energiaszektorban. Ugyanebben az évben az állam megvásárolta a Rába vállalatot is.
Kétezertizenkettő őszén a Magyar Fejlesztési Bank 38,5 százalékos tulajdont szerzett a Takarékbankban, majd ezt követően 100 milliárd forintos forrással megindult a takarékszektor fejlesztése.
Kétezertizenháromban a magyar állam megvásárolta a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. 51 százalékos részesedését. Az állami szerepvállalás egyik célja a belföldi és külföldi hajózási turisztikai tevékenység egységességének biztosítása. Ugyanebben az esztendőben az állam megvette az E.ON csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit, s ezzel visszaszerezte többek között a földgáztározókat, amelyek elsősorban a téli hónapokban a gázellátás biztonságát garantálják. Emellett az E.ON gázüzletágának megszerzésével a tárolókon kívül a kereskedőcég és a magyar–orosz gázszerződés is hazai kézbe került. Ezáltal megszűnt az a korábbi, a döntési képességet s ezáltal a szuverenitást korlátozó tényező, hogy a magyar állampolgárok gázellátásával kapcsolatos tárgyalásokba a magyar államnak nem, míg egy piaci magánszereplőnek kizárólagos beleszólása volt.
Kétezertizennégyben az állam az RWE-től és a fővárostól megvásárolta a Főgázt, azaz az állam megjelent a lakossági gázellátás területén. Ebben az évben került állami tulajdonba az Antenna Hungária, vagyis újból az államhoz került az ország legnagyobb földfelszíni műsorszóró vállalata.
A kormány azon döntése, amely az állam tulajdonosi szerepvállalását erősítette, nagyban elősegítette annak a két célnak az elérését, amelyből az első a fentebb leírt közszolgáltatási befolyás visszaszerzése, a második a pénzügyi szektor szuverenitásának megteremtése volt.
Kétezertíz előtt a hazai bankszektor döntően külföldi tulajdonban volt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a devizahitelezés ekkora problémává nőhetett: el tudták adósítani mind a lakosságot, mind a vállalkozásokat, mind az önkormányzatokat. A pénzpiac és a hitelezés mindig óriási üzlet, ugyanakkor az orbáni modell szerint vannak olyan alapértékek és nemzeti érdekek, amelyeket nem lehet megkérdőjelezni, amelyeket figyelembe kell venni a piaci folyamatok során. Ez a felelős döntéshozói gondolkodás a 2010 előtti időszakban nem vagy nem kellő erővel létezett, a bankok diktáltak, és nem voltak tekintettel az ország és az emberek érdekeire.
Kétezertizennégy utánra teremtette meg a kormány annak lehetőségét, hogy a pénzügyi szektor hazánkban szuverén módon működjön, s ne csak a nemzetközi pénzügyi szektor és az anyabankok, hanem az ország és a lakosság érdekeit is figyelembe vegye. Ezért kiemelkedően fontos jelentőséggel bírt a kormányzat azon célkitűzése, hogy a hazai bankszektor legalább ötven százaléka magyar tulajdonba kerüljön. A függetlenség megteremtését szolgálta a hazai pénzügyi szektor megerősítése annak érdekében, hogy hazánk ellenállóbbá váljon a válságokkal, a nemzetközi pénzügyi krízisekkel szemben, hiszen erős nemzetgazdaság nem képzelhető el erős hazai lábakon álló pénzügyi szektor nélkül.
Kétezertizennégyben az állam megvásárolta az MKB bankot, amelyet azóta magyar befektetőknek értékesített.
Kétezertizenötben a Miniszterelnökség irányításával az MFB-csoporthoz tartozó Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. megvásárolta az addigi tulajdonos amerikai General Electric-től a Budapest Bank száz százalékát.
Kétezertizenhatban a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 15-15 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Magyarországon működő Erste Bank Hungary Zrt.-ben.
Ezt a munkát egészítette ki a takarékszövetkezeti rendszer rendbetétele. A hazai takarékszövetkezeti szektor átalakítása a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény elfogadásával kezdődött. Magyarországon a takarékszövetkezeti szektor a széttagolt intézményi struktúra, az egységes üzleti stratégia hiánya és a gyenge tőkeháttér következtében meggyengült.
A takarékok nem voltak versenyképesek a nagyobb tőkeellátottsággal, hitelezési potenciállal, egységes és korszerű szolgáltatásokkal bíró és hatékonyabban működő kereskedelmi bankokkal. A takarékszövetkezetek integrációjával a kormány egy régi, rossz örökséget számolt fel a gyenge és nem hatékonyan működő takarékszövetkezeti rendszer megújítása érdekében.
A takarékszövetkezetek integrációjával a szövetkezeti hitelintézetek egymást erősítve versenyképes piaci tényezővé váltak a hazai kereskedelmi banki versenyben. A takarékszövetkezeti integráció 2014 és 2016 között kiemelkedő szerepet vállalt a lakossági állampapírok értékesítésében. A modernizáció eredményeképpen a kkv-k és a lakosság számára az ország minden pontján elérhető hálózat jött létre, a kereskedelmi bankok által nem lefedett területeken is.
Az MKB tulajdonosváltását, a Budapest Bank és az Erste-csomag megvásárlását, valamint a takarékszövetkezeti integrációt követően a hazai bankszektor legalább fele hazai tulajdonba került, és 2014 harmadik negyedéve óta magyar többségi irányítású.
Voltak azonban – a fenti két elsődleges terület mellett – olyan részei a magyar gazdaságnak, amelyekkel az orbáni modell logikája alapján még volt tennivaló. Ezeken a területeken is a piac- és társadalomvédelem, a tőke- és profitkiáramlás megakadályozása és visszaforgatása a gazdaságba a magyar társadalom javára, a hazai tulajdon és/vagy hazai irányítás érvényre juttatása lett a cél.
Ennek egyik példája volt 2010 után, hogy a külföldi érdekekkel szemben nemzeti alapokra helyezték az étkezési utalványok rendszerét. Korábban az állam jelentős támogatása mellett tettek szert milliárdos nyereségekre a döntően francia kézben lévő cégek, amelyeknek profitja – évente mintegy 30-40 milliárd forint – folyamatosan elhagyta az országot, s nem került vissza a magyar gazdaságba, nem generált újabb lehetőségeket. Ezt megszüntetendő a kormány az Erzsébet-utalvány és a Széchenyi Pihenőkártya – Szép-kártya – bevezetésével világos és átlátható viszonyokat teremtett a cafeteria-rendszerben. Az Erzsébet-utalvány nyereségéből létrejött az Erzsébet-program, amely a magyar szociálpolitika terén töltött be meghatározó szerepet. A Szép-kártya bevezetésekor a kormányzat célja az volt, hogy a belföldi turizmust, az egészségmegőrzést és az aktív szabadidő-eltöltést hatékony, a korábbinál olcsóbban működő eszközzel ösztönözze. Az Erzsébet-utalványból befolyó bevételeket a kormány a nehéz helyzetben lévő gyermekek támogatására fordította. Az Erzsébet-program az Erzsébet-utalvány megszűnése után is folytatódott.
A Szép-kártya rendszerének pozitív hatásaiból pedig leginkább a belföldi turizmusban és vendéglátásban érdekelt magyar kis- és közepes vállalkozások részesültek.
A másik nagy terület, amelyet külföldi monopóliumok uraltak, a magyarországi dohány-nagykereskedelem és -kiskereskedelem volt. 2013 júliusától megtiltották, hogy a nagykereskedelmi láncok dohánytermékeket forgalmazzanak.
A koncessziós jog – hasonló európai példák alapján – húsz évre száz százalékban átkerült a családi vállalkozásokhoz, s ezért jelenleg kizárólag a nemzeti dohányboltokban lehet dohányárut vásárolni. A NAV adatai alapján 5334 trafik működik Magyarországon hozzávetőlegesen hatezer munkavállalóval. Ezzel szemben csak mintegy kétszázra volt tehető az olyan kisvállalkozások száma, amelyek a szabályozás előtt bevételüknek kétharmadát dohányáru és a hozzá kapcsolódó termékek eladásából realizálták. Az eredmény egyértelmű: a célok elérése mellett – a profit itthon tartása – az arányok is világosak, s a döntést igazolják: a korábbi 250-300 munkahely meghússzorozódott.
A megtermelt mezőgazdasági és ipari javak fogyasztókhoz való eljuttatásában is helyzetbe kellett hozni a hazai vállalkozásokat. A külföldi tulajdonú kiskereskedelmi láncok agresszívan terjeszkedtek, sokszor visszaélve erőfölényükkel a hazai versenytársakkal szemben.
A nemzetközi láncokkal szemben a hazai kereskedői szektor folyamatosan teret vesztet. Családi vállalkozások, kisboltok kerültek veszélybe.
A külföldi multinacionális cégekkel szemben a kormánynak meg kellett védeni a hazai, kisebb tőkével rendelkező vállalkozásokat, kereskedelmi egységeket. Meg kellett akadályozni, hogy a külföldi kereskedelmi láncok visszaéljenek erőfölényükkel, ezért 2011-ben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításával bevezették az úgynevezett „plázastopot”. A jogszabály megtiltotta a 300 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmény – üzlet, bevásárlóközpont, pláza – létesítését, átalakítását vagy bővítését. Az ilyen s ehhez hasonló protekcionista lépések nagymértékben hozzájárultak a hazai kereskedelmi láncok és kiskereskedelmi vállalkozások helyzetének megszilárdulásához, megerősödéséhez s ezáltal kedvező nemzeti és társadalmi folyamatokhoz.
Mindezen lépések a nemzeti szuverenitás megteremtését, korábban az országot elhagyó profit itthon tartását, a magyar cégek nemzetközi sikerét, akár világcéggé válását segítették. Mára a Mol és az OTP egész Közép-Európa meghatározó vállalata lett a saját területén, s a Richter vagy a Béres szintén egyre komolyabb nemzetközi sikereket ér el. 2010 óta, a rendszerváltás utáni időszakban először folyamatosan gyarapszik az ország közös vagyona, és az állam újból jelen van a stratégiai ágazatokban.
Nemzeti tőke
Kétezertíz után az ország szuverenitásának visszaszerzése érdekében a kormány számos intézkedést hozott. E döntések mozgatórugója az az alapelv volt, hogy magyar kézbe kell venni a stratégiailag fontos ágazatokat. Az orbáni modell hosszú távú fenntartásának elengedhetetlen gazdasági alapja, hogy folyamatosan növelni kell az exportorientált kkv-k számát. Mindezek mellett azt is világosan látták, hogy egészséges szerkezetű gazdaság nem működhet hazai tulajdonú vállalatok, nagyvállalatok nélkül. A magyar gazdaságban el kellett tehát érni, hogy megteremtődjön a nemzetközi szinten is versenyképes hazai vállalkozói, vállalati réteg, amely hatékonyan fekteti be és intenzíven növeli a nemzeti tőkét.
Ezért döntött a kormány például úgy, hogy a magyar gazdáknál sehol sem lehet jobb helyen a magyar termőföld, vagy a magyar gyógyszertárak a magyar gyógyszerészek kezébe kerüljenek.
Azt is látni kellett azonban, hogy a társadalmi középosztályt erősítő tulajdonosi szerkezetátalakítások mellett az egészséges társadalomszerkezet, valamint a kormányzati célok kurzusoktól független fenntartása miatt szükség van egy erős, nemzetileg elkötelezett nagytőkés csoport – a történelemből ismert folyamatokhoz képest – gyors létrejöttére.
Ennek az új hazai nagytőkés csoportnak a feladata, hogy a kormányzati protekcionista – a gazdasági döntések során a nemzeti érdekeket is figyelembe vevő – gazdaságpolitika következtében a magyar piacról kiszoruló vagy monopolhelyzetüket elvesztő külföldi, multinacionális, a profiton kívüli szempontokat figyelmen kívül hagyó befektetők helyét átvegye, s az így szerzett pozícióját tartósan megőrizze.
E folyamat elősegítése által csökken a magyar gazdasági kitettség, növekszik a stabilitás, hiszen a befektetők Magyarországhoz való kötődése erősödik, a vállalkozásokból keletkezett profit itthon marad, amely – valós társadalmi felelősségvállalás alapján – új befektetéseket és ezáltal új munkahelyeket generálva jelentősen hozzájárul az alulról nyitott középosztály erősödéséhez, a társadalmi stabilitáshoz.
Ennek az elképzelésnek az igazát mi sem szemlélteti jobban, mint a hazai cukorgyártás kálváriája. A rendszerváltás utáni privatizáció és az uniós szabályzórendszer, azaz a cukorkvóta hatása katasztrofális volt hazánkra nézve. Ennek tulajdonítható, hogy az 1990-es évek elején még meglévő tizenkét cukorgyárból végül csak egyetlenegy maradt meg.
„Amit tehát nem tudott tönkretenni két világháború, a nagy gazdasági világválság és a szocialista tervgazdaság sem, azt elvitte a rendszerváltás, az uniós csatlakozás meg a cukorkvóta. Nem a magyar érdek érvényesült.
A magyar cukoripar megszűnésének nagyon prózai oka volt. Egyik gyár sem volt magyar kézben, s ez világossá és egyértelművé tette, hogy erős nemzeti ipar nélkül mindig kiszolgáltatottak leszünk, s ha baj van, akkor végül is mindig csak magunkra számíthatunk.” (Orbán Viktor, 2017. október 30.)
Akik a mai közbeszédben állandóan, átgondolás nélkül, csak negatív kontextusban „oligarcháznak”, azok vagy nem látják ezeket a logikai összefüggéseket, vagy rövid távú politikai céljaikat előrébb helyezik az ország hosszú távú érdekeinél.
Energetikai függetlenség
Az állam tulajdonosi szerepvállalásából fakadó másik kormányzati cél az energiaszektor feletti részben tulajdonosi, részben szabályzói kontroll visszaszerzése, s ezáltal az államnak mint az állampolgárok mindennapjait befolyásoló szolgáltatások felelősének újraépítése.
Ennek egyik első és kiemelkedően fontos eleme az ország szükségleteit kielégítő gázszerződés újratárgyalása és a gázellátás hosszú távú biztosítása volt. Az akkor hatályos hosszú távú gázbeszerzési szerződést még 1996-ban kötötte húszéves időtartamra a Magyar Földgázkereskedő jogelődje, a Mol, majd később ez a szerződés az E.On kezelésébe került, amely megnehezítette, sőt néha lehetetlenné tette a magyar állam érdemi tárgyalási feladatait az előnytelenné váló szerződésről.
A 2010 utáni kormány célja, hogy Magyarország az energiahordozókat minél olcsóbban tudja beszerezni vagy megtermelni. Ez a kulcsa annak, hogy a lakosság és a vállalkozások olcsó energiához juthassanak. Ez növeli a versenyképességet, a lakosság jövedelmi helyzetét, segíti a megélhetést. Magyarország számára tehát előnyös megállapodás kellett. Vissza kellett szerezni a kormány cselekvőképességét az energiaellátás összes területén.
A kormány 2013-ban visszavásárolta az E.ON csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit, s ezzel jelentősen növelte hazánk energiabiztonságát. A vásárlás eredményeképpen az állam újra rendelkezett a hosszú távú gázszerződések feletti érdemi tárgyalási pozícióval.
A cselekvőképesség visszaszerzése elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a szerződést Magyarország újra tudja tárgyalni úgy, hogy a fogyasztók érdekeit érvényesíti. Ennek hátterében az állt, hogy a hazai kereslet visszaesése, illetve a Magyarországra beérkező nyugati források bővülése miatt a magyar fél nem tudta átvenni a teljes szerződéses mennyiséget, amelyet ugyanakkor ki kellett volna fizetnünk.
A kereskedelmi tárgyalások eredményeképpen a kormány megállapodott a Gazprommal a 2012–2015 közötti évek szerződéses mennyiségének részleges átütemezéséről a szerződés eredeti lejáratát követő időszakra. A megállapodások nyomán hatékony megoldás született a többletmennyiségek kezelésére, s így az orosz szerződés legalább az évtized végéig biztosítja az ország ellátását. 2018-ban újabb megállapodás született a 2020-as évre szóló gázszállításokról.
A földgázellátás gazdaságos biztosítása mellett a fogyasztói érdekek további hatékony képviseletéhez elengedhetetlen volt a közműszolgáltatások és közműszolgáltatók világában való hatékony és a nemzetközi lobbik érdekérvényesítő nyomásának is ellenálló kormányzati lépések sorozata. A korábbi kormányok nemzeti vagyonherdálása miatt a Horn-kormány által elindított módon 2010-re a villamos energia és a földgázipari szereplők háromnegyede külföldi tulajdonba került. Emellett, annak ellenére, hogy a világpiaci árak folyamatosan csökkentek, 2002 és 2010 között többször emelték a közüzemi díjakat. A lakosság rezsiterhe a 2002 és 2010 közötti időszakban mintegy kétszeresére – egy átlagos lakás havi fenntartási költségét számítva –, 18 300 forintról 42 600 forintra emelkedett. Ez a folyamat fenntarthatatlan volt, nemcsak az igazságosság, hanem a társadalom teherbírásának véges határai miatt is. Olyan erős államra volt szükség, amely képes ezen változtatni.
Az erős államok jellemzője, hogy maguk határozzák meg energiapolitikájukat. A magyar állam 2010 után visszaszerezte a jogot arra, hogy maga határozza meg például a gáz árát, hogy a korábbi kormányok által felelőtlenül elherdált állami energetikai vagyont visszaszerezze, és azt úgy működtesse, hogy ne a profit legyen az első, hanem az ellátás biztonsága és a lakosság, a vállalkozások megélhetése. A kormány legfontosabb célkitűzése ezen a téren az ország energiaellátási kiszolgáltatottságának csökkentése volt. Az ország energiabiztonságának szavatolása nemcsak energetikai, hanem szuverenitási kérdés is, hiszen Magyarország energiaimport-függősége magas, energiaszükségletei 52 százalékát külföldről szerzi be.
Így hazánk számára elengedhetetlen fontosságú volt az alternatív szállítási útvonalak feltérképezése. A Déli Áramlat leállítását követően az energiaellátás stabilitásának biztosítása miatt a kormány több lehetőséget is megvizsgált a források és a szállítási útvonalak diverzifikálása érdekében. 2015-re megvalósult a szlovák–magyar gázvezeték, amellyel hazánk jelentős lépést tett a régiónk energiabiztonságát szolgáló észak–déli irányú energiafolyosó kialakítása felé. Magyarország megteremtette a feltételeit a kétirányú gázáramlásnak Horvátország és Románia irányába is.
A stabil és versenyképes energetikai infrastruktúra kialakítása 2015-ben folytatódott az Első Nemzeti Közműszolgáltató megalakításával. Ezzel az állam megjelent a lakossági közműpiacon azzal a feladattal, hogy tovább vigye a rezsicsökkentést, biztonságos, ugyanakkor piaci alapon fenntartható, kényelmes szolgáltatást kínáljon. 2016. július végén lett a közműszolgáltató új neve Nemzeti Közművek Zrt., amely továbbra is önállóan gazdálkodó és piaci jelenléttel bíró társaságként működik az energiapiacon, amely mára a Főgáz Zrt. – ma NKM Földgázszolgáltató Zrt. – és a Démász Zrt. – ma NKM Áramszolgáltató Zrt. – tulajdonosa, és ezzel az ország legnagyobb közvetlen ügyfélkapcsolattal rendelkező nemzeti tulajdonú társaságcsoportja. Jelenleg közel 4,5 millió lakossági és versenypiaci ügyfél földgáz- és áramszolgáltatásáról gondoskodik.
A magyar gazdaság számára a versenyképes árú energia különösképpen fontos, hiszen 2010 után a kormány egyik fő célkitűzéseként jelölte meg az ország újraiparosítását. Ehhez kiszámítható és stabil energiaellátás és jó árak kellenek. Ahhoz, hogy az ipar tovább növekedjen, szükség van arra, hogy az energiaárakat minél alacsonyabban tudják tartani, azaz az energiát minél olcsóbban biztosítsák mind a lakosság, mind a vállalkozások számára. Az olcsó áramárak alapját és fenntartását Magyarországon a Paksi Atomerőmű biztosítja, amelynek fejlesztése prioritást kapott. Ma az erőmű által termelt áramért a fogyasztók 38 Ft/kWh-t fizetnek. Ezzel szemben Németországban 90 Ft/kWh-t fizetnek a fogyasztók, amelyben 25 százalék állami támogatás is van. Ez nem az a konstrukció, amelyet a magyar családok megengedhetnek maguknak, s ezért nem járható út az atomerőmű nélküli energiaellátás modellje. Azaz az olcsó lakossági és ipari áramhoz a kapacitások fenntartására, így a Paks II.-ra van szüksége az országnak.
Azonban erős és versenyképes energetikai infrastruktúra megteremtése nem egy atomerőmű megépítéséből és üzemeltetéséből áll csak.
A Paks II. olyan hosszú távú stratégia legnagyobb eleme, amely már 2011-ben megkezdődött, és amely több lépésben valósult meg.
A kormány célja, hogy az atomerőmű biztosítsa a jövőben is a hazai villamosenergia-felhasználás ötven százalékát, a fennmaradó részt pedig megújuló forrásokból, elsősorban napenergiából, valamint geotermikus energiából fedezzék. Ezért a napenergia felhasználását a kormányzat különböző állami támogatásokkal és kedvezményes hitellel segítette, s így első lépésben elősegítette a maximum 0,5 megawattos napelemparkok létesítését, aminek lényege, hogy aki kis kapacitású napelemparkot létesít, attól kötelezően megveszi az állam az áramot, s ezáltal a nagy számok törvénye alapján jelentős napenergiából származó villamos energia jelenik meg az országos rendszerben. Második lépésben a megmaradt kapacitások összevonásával nagyobb, 10-20 megawattos parkok is létesülhetnek a jövőben.
A kormányzat energiastratégiájának a megvalósítása a Mol-részvények 2011-es visszavásárlásával kezdődött, majd az E.ON csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek
2013-as megvásárlásával, a paksi bővítés kereteinek megteremtésével és bizonyos megújulóenergia-rendszerek támogatásával folytatódott, s a folyamat a mai napig tart. Ezen intézkedésekkel 2010 után – a rendszerváltást követően először – megkezdődött Magyarország energiabizton-ságának növelése. E lépések tették lehetővé a kormányzat rezsicsökkentési intézkedéseit, s ezeknek együttesen köszönhető, hogy 2014 októberétől Magyarországon változatlanok a hatósági villamosenergia- és földgázárak, nagy mértékben elősegítve a lakosság mindennapi terheinek csökkentését.
Magyarország 2010-ben ezen az úton indult el, és mára oda jutott, hogy képes fenntartható módon megvédeni a rezsicsökkentést, annak eredményeit, és képes felvenni a versenyt a nagy nemzetközi multinacionális vállalatokkal. Kijelenthetjük, hogy a 2010 óta nemzeti alapon működő politikai kormányzás érvényes az energiapolitika területére is, és ma már Magyarország is – a 2010 előtti időszakkal szemben – megteheti azt, hogy az energetikában saját nemzeti érdekeit tartja szem előtt.
Folytatjuk
A sorozat első része ITT és a második része, pedig ITT olvasható.
