A műalkotás hatása alatt álló ember megszentelt térbe lép. A művészet játéktere ez. Az ember itt eloldódik önmagától, és bizonyos távolságról – vagy ha úgy tetszik, bizonyos magaslatról – néz vissza magára. Ez persze nem történik meg, ha benne és a műben eleve nincs semmi közös. De ha van, ha tehát az ember képes rá, hogy a műtérbe bevonódjon, akkor a mű szelíden kicsalogatja magából, öntávolságot teremtve benne. Így nemesít. Mert ha távol vagyok önmagamtól, és képes vagyok rá, hogy a csapat, a nép, a világ, a lét, a természet szemével nézzek magamra, akkor lehetek valóban önmagam. Ha egy közmondással szeretném lezárni merengésemet, akkor azt mondanám: embernek azt nevezzük, aki el tud vonatkoztatni önmagától.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
Merítő
