1. Csodálkozni szebb, mint megérteni. A csodálkozás nem zsákmányolja ki a jelenséget, hanem meghagyja önmagában. A megértés mindig értelemadás: rátukmálom magam a megértendőre. A megértésnek mindig zsarnokság a vége. Gyakran már a kezdete is. Megértettem: egyes szám első személy, befejezett múlt. Lefejezett múlt. A mozgástér itt szűk. Vajon mit tehetne a nemességet megértő jakobinus? Mi mást, mint amit?
2. Thaumadzein az ógörög nyelvben annyit tesz: csodálkozni. Kár, hogy már a megértés hajnalán vakok voltak rá a bölcselők. Arisztotelész azt mondja, a csodálkozás nagyon fontos, mert ez indítja be a megértést. A szophosz, azaz a filozófus munkáját. Csakhogy amint ez a gépezet beindult, már nincs szükség a csodálkozásra. Amint a megértés kezelésbe veszi a rácsodálkozottat, a csodálkozás bizsergése szép lassan kihuny, mint a mítoszok fénye az erdőgazdálkodás alá vont rengetegben.
3. Járok-kelek a világban. Mindenütt ugyanaz a panasz: kiszáradt az élet. Mindenki vágyik valami másra, valami többre, valami immanens transzcendenciára, amit azért még beélhet véges lényként. „Az nem lehet, hogy csak ennyi legyen” – így a panaszdal zümmögőkórusa. De, lehet. Öltök, öleltek, teszitek, amit kell, és egyszer csak vége. És ha már nem hat a gyógyszer, akkor csak egyetlen rácsodálkoznivaló marad: az a fekete lyuk, ahonnan nem jött vissza soha senki. Az utolsó, megoszthatatlan tapasztalat ürege.
4. Higgyétek el, barátaim: nincs vesztegetni való idő. Csatlakozzatok minél előbb thaumatista mozgalmamhoz! A thaumatista nem akar megérteni semmit, amit nem érdemes. Nem engedi, hogy a megértés kényszere sodorja egész életében. A szüntelen tevés-vevés világától is undorodik. Ezekben a birodalmakban nincsenek csodák. De itt álljunk meg egy pillanatra, mert csodákról beszélni veszélyes üzem. Könnyen átcsúszhatunk a kényszerek világába.