Thaumatista kiáltvány

A thaumatista tudja, hogy minden fáj, ami fontos. Fáj a felejtés, de fáj az emlékezés is. Fáj a gyűlölet, de fáj a szeretet is.

default Forrás: Merítő/A szerző felvétele

1. Csodálkozni szebb, mint megérteni. A csodálkozás nem zsákmányolja ki a jelenséget, hanem meghagyja önmagában. A megértés mindig értelemadás: rátukmálom magam a megértendőre. A megértésnek mindig zsarnokság a vége. Gyakran már a kezdete is. Megértettem: egyes szám első személy, befejezett múlt. Lefejezett múlt. A mozgástér itt szűk. Vajon mit tehetne a nemességet megértő jakobinus? Mi mást, mint amit?

2. Thaumadzein az ógörög nyelvben annyit tesz: csodálkozni. Kár, hogy már a megértés hajnalán vakok voltak rá a bölcselők. Arisztotelész azt mondja, a csodálkozás nagyon fontos, mert ez indítja be a megértést. A szophosz, azaz a filozófus munkáját. Csakhogy amint ez a gépezet beindult, már nincs szükség a csodálkozásra. Amint a megértés kezelésbe veszi a rácsodálkozottat, a csodálkozás bizsergése szép lassan kihuny, mint a mítoszok fénye az erdőgazdálkodás alá vont rengetegben.

3. Járok-kelek a világban. Mindenütt ugyanaz a panasz: kiszáradt az élet. Mindenki vágyik valami másra, valami többre, valami immanens transzcendenciára, amit azért még beélhet véges lényként. „Az nem lehet, hogy csak ennyi legyen” – így a panaszdal zümmögőkórusa. De, lehet. Öltök, öleltek, teszitek, amit kell, és egyszer csak vége. És ha már nem hat a gyógyszer, akkor csak egyetlen rácsodálkoznivaló marad: az a fekete lyuk, ahonnan nem jött vissza soha senki. Az utolsó, megoszthatatlan tapasztalat ürege.

4. Higgyétek el, barátaim: nincs vesztegetni való idő. Csatlakozzatok minél előbb thaumatista mozgalmamhoz! A thaumatista nem akar megérteni semmit, amit nem érdemes. Nem engedi, hogy a megértés kényszere sodorja egész életében. A szüntelen tevés-vevés világától is undorodik. Ezekben a birodalmakban nincsenek csodák. De itt álljunk meg egy pillanatra, mert csodákról beszélni veszélyes üzem. Könnyen átcsúszhatunk a kényszerek világába.

5. A thaumatista nem földöntúli, vallási vagy „spirituális” csodákról beszél. Ezek a csodálkozandók idegen urakat szolgálnak. Létük pusztán eszköz-lét. (A bűvésztrükköket, szellemidézéseket és asztaltáncoltatásokat már ne is említsük.) A thaumatista, ha szellemét egy fuvallat meglegyinti, odafordul és érzőn beleáll a szélbe. És ha az átjárja létét, ha tehát ő úgy érzi, hogy most az életéről van szó, akkor megnyílik, és hagyja, hogy fájjon.

6. A thaumatista tudja, hogy minden fáj, ami fontos. Fáj a felejtés, de fáj az emlékezés is. Fáj a gyűlölet, de fáj a szeretet is. Ami csodálatos, az fontos. És megfordítva. Lehetséges volna, hogy a csodálkozás a fájdalom egy formája? Vagy megfordítva?

7. Tévedés ne essék, a thaumatista nem mazochista. Épp ellenkezőleg: a csodálkozás mint életmód nem más, mint szellemi hedonizmus. A thaumatista élete a legintenzívebb élet, amit képzelhetünk. Mindennek örül, mindentől szomorú. Így, egyszerre. Élményben tartott élete önmagában csodálatra méltó. Hálás azért, hogy képes egy ilyen életre. A hálálkodás persze nem az ő kenyere. Létsíkja alul-fölül túlszalad az átlagemberekén. Az ő szemükben a thaumatista elmebeteg és zseni. Csodálkozik, amikor nincs min csodálkozni, és hálás, ha hálát adni nincs kinek. Csak a semmivel és az univerzummal tárgyal.

Borítókép: Illusztráció (A szerző felvétele)