Valamikor télen magammal vittem aktuális barátnőmet egy havas csapázásra a budai hegyekbe, mert kiderült, hogy még sosem látott természetes környezetében vaddisznót. (Tudom, hogy némely túlcivilizált olvasóm a 'havas csapázás' terminussal szembesülve valamilyen kifinomult perverz szexuális technikára gondolt, de ez hiba volt.) Utunk során mellénk szegődött két kóbor kutya: egy dán dog és egy pulikeverék. Ráálltunk egy konda nyomára és követni kezdtük. Egy-két kilométer után meg is láttuk a disznókat, amint épp leereszkedtek egy völgybe. A kutyák is észrevették őket, összenéztek, és – nyilván gyakorlott harcostársak lévén – szétválva rohanni kezdtek a konda felé, hogy kétfelől bekerítsék. Hamarosan eltűntek a völgyben, és már hallottuk is a disznóvisítást. „Ezek megfogtak egy malacot” – mondtam a lánynak, és rohanni kezdtem a völgy felé. Ő utánam.
Amikor odaértem, a következő látvány fogadott: a puli sehol, de a dog tényleg elkapott egyet. Egy kisebb süldő marját fogta, forogtak a küzdők, a disznó nem tudott menekülni, a kutya nem tudta ledönteni, körülöttük vérfoltos volt a hó. Odaléptem a kutyához, és rugdosni kezdtem. Rá se hederített, annyira elborította a vadászláz. Ekkor észrevettem, hogy nyakörve van. Megfogtam és lerángattam a disznóról. Az sivítva elfutott, és meg ledöntöttem a kutyát, rátérdeltem, és egyre szorosabbra tekertem a nyakörvét. Akkor ért oda Réka. „Te mit csinálsz?” – kérdezte. „Megölöm” – feleltem. „De miért?”
Ekkor döbbentem rá, hogy mit művelek. Engem is elborított a vadászláz. Elengedtem a kutyát, mire az nyalogatni kezdte a kezem. Velünk tartott egészen a buszmegállóig. Mi felszálltunk, ő visszakullogott az erdő felé.
De nem a sztori az érdekes. Hanem az, amit ölés közben éreztem.
Mintha egy nagy bura ereszkedett volna fölénk, amely alatt mi, a gyilkos és az áldozat végtelenül bensőséges, meghitt kapcsolatban voltunk. Szeretetben. Pszichológus barátom szerint a kéjgyilkosok is pontosan ugyanezt érzik. (Valamelyik verseskötetemben van is egy poéma, amely ennek az érzésnek az emlékéből született, A kéjgyilkos szonettje.) A kutya persze nyilván nem érezte ezt a fene nagy bensőséges szeretetet.
