Nyikolaj Ivanov tábornok azon a nézeten volt, hogy először Magyarországot és az Osztrák- Magyar Monarchiát kell kiütni a játszmából, hogy elszigeteljék Németországot. Ennek érdekében már 1914 végén újra megindultak csapatai a Kárpátok ellen, hogy lejussanak a magyar Alföldre, de a valódi küzdelem 1915 januárjában vette kezdetét. Emiatt a legtöbb honvéd gyalogezredet a Beszkidekbe csoportosítják és Szurmay altábornagyot – Boroević kérésére, aki egy táviratában keresztelte el őt uzsoki oroszlánnak – Galíciából rögtön visszavezénylik az Uzsoki-harccsoport élére. Szurmay februárban Boroevićtől átkerült a 2. hadsereg alárendeltségébe, aminek később lett jelentősége. Hónapokig tartó erőpróba vette kezdetét, offenzívák és ellentámadások követték egymást, borzalmas küzdelem zajlott, sokszor a kegyetlenül hideg időjárással. Voltak olyan napok, amikor a fagyásos sérültek, és fagy halottak száma magasabb volt, mint a fegyveres harc által elszenvedett hősi halottaké. Mint Szurmay írja visszaemlékezésében, ezekben a hónapokban ,,egyik krízis követte a másikat”, de a mindent eldöntő fordulópont 1915 áprilisában következett be, amikor az uzsoki frontszakon a védelmi vonalak összeroppantak az újabb orosz offenzíva alatt. Szurmay altábornagy háromszor kapott visszavonulási parancsot, de azokat mégsem hajtotta végre, mert bízott csapataiban és a kiépített védelmi vonal tarthatóságában. Végül a vele szomszédos német Déli hadsereg vezetése is a magyar altábornagyot kezdte támogatni, ezért a felsőbb hadvezetés is elfogadta Szurmay szándékát, bár a bekerítés veszélye végig fönnállt és az oroszok már 10-15 soros rajvonalakban támadtak, de sikerült kitartani. Szurmay ezzel azt is megakadályozta, hogy a harcok Uzsoknál is újra magyar területre tevődjenek át, és ezt a cári orosz hadsereg már a későbbiekben sem tudta elérni.
