1849. augusztus 3-án a Klapka György vezérőrnagy parancsnoksága alatti védősereg sikerrel törte fel a Komárom körüli ellenséges ostromzárat. A honvédek visszafoglalták Győrt, Székesfehérvárott népfelkelés tört ki, s a felszabadult területen rögvest megkezdődött az újoncozás, az élelmiszer- és hadikészletek felhalmozása. Klapka, bár veszélyeztette a császáriak utánpótlását, akciójával mégis megkésett, hiszen csak idő kérdése volt, hogy a császári fősereg és a cári expedíciós erők mikor aratnak döntő győzelmet a főhadszíntéren. Báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy, a magyarországi császári-királyi hadsereg főparancsnoka értesült a komáromi kitörésről, de az erőviszonyok ismeretében úgy vélte, Klapka előbb-utóbb kénytelen lesz meghátrálni és az erőd védelmére szorítkozni.
Valóban így történt. A védők Komárom falai mögé húzódtak, s augusztus 19-én újból bezárult körülöttük az ostromgyűrű. Ezúttal véglegesen. A császáriak mellett cári csapatok is cernírozták az erődöt, s Görgei Artúr tábornok feltétel nélküli fegyverletételére hivatkozva követelték az erősség átadását. A komáromi haditanács ezt elutasította, és döntésüket még Nyikolaj Vasziljevics Iszakov cári alezredes közbenjárására sem változtatták meg, azonban a felek augusztus 21-én kétheti fegyvernyugvásban állapodtak meg. A védők ezen idő alatt meggyőződhettek arról, hogy a Feldunai hadsereg valóban megadta magát – így Klapka tisztjei Nagyváradon és Aradon tájékozódhattak a hírek valódiságáráról –, miközben az ellenség tartózkodott az ostromgyűrű szorosabbra fogásától. Szeptember 1-jén a tiszti küldöttség visszatért Komáromba, ahol a haditanács arról határozott, hogy az erőd átadásáért cserébe ragaszkodik az őrség szabadon távozásához, s ahhoz, hogy „adassék általános közbocsánat az országnak s az összes magyar hadseregnek, a nemzeti pénzjegyek értékesithessenek, és mindazon honfiak, kik külföldre akarnak utazni, útlevelekkel láttassanak el”.
A kéthetes fegyverszünet másnap járt le, így a császári és cári erők teljes ostromzár alá vették Komáromot. Az ostromlók sorait gyarapította gróf Gilbert Laval Nugent von Westmeath császári táborszernagy császári-királyi II. tartalék hadteste és Pjotr Hrisztoforovics Grabbe cári altábornagy hadosztálya is, miáltal erejük 54 ezer katonára és 210 lövegre emelkedett – velük szemben a védősereg 24–26 ezer honvédet és 519 ágyút számlált. A „komáromi zárlatparancsnokságot” Nugent vette át, aki eljuttatta a védőkhöz Haynau táborszernagy augusztus 31-i levelét és Klapkának javasolta, hogy ne „az oroszok előtt hódoljon, mi az őrségnek csak kárára válnék, míg hogyha a vár az osztrákoknak föltétlenül megnyitja kapuit, ezen esetben Klapka a maga személyére nézve számíthat Haynau »nagylelkűségére«”. Komáromból hamar megjött a válasz: a tárgyalások már tartanak és nem adják meg kegyelemre a várat.
