Garamszegi László Zsolt az ökológusok küldetéséről, inváziós növényekről és a jövőről

Az ökológusok egyik feladata a környezeti katasztrófák korai detektálása, mert így nem kívánt folyamatok – például járványok – előzhetők meg. Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója a nem őshonos élőlények térhódításáról, az ellenük való védekezésről is beszélt.

2023.06.29. Vácrátót Garamszegi Zsolt a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert igazgatója. Magyar Nemzet/Éberling András Fotó: Éberling András

– Nem, csak késleltethető. A korai detektálással és a megfelelő felkészültséggel az okozott károk mérsékelhetők. Az ökológusok szerepe abban van, hogy előre jelzik az újonnan megjelenő inváziós fajokat és azok várható környezeti, gazdasági és társadalmi hatásait. A gyakorlati védekezéssel kapcsolatban is tudunk tanácsot adni, például meg tudjuk mondani, hogy mely erdőkezelési gyakorlat kedvez legkevésbé az inváziós fajoknak, vagy javaslatokat tudunk tenni a nem őshonos fajokat célzó szúnyogirtással kapcsolatban.

Garamszegi László Zsolt a vácrátóti kert egyik üvegházában. Fotó: Éberling András

– Mondhatjuk azt, hogy a klímaváltozás felértékelte az ökológiai kutatások jelentőségét?

– Húsz-harminc éve az ökológia inkább elméleti tudomány volt, de mára sokkal erősebbek a gyakorlati vonzatai. Új technológiákat, DNS-módszereket használunk, rengeteg adatot dolgozunk fel szofisztikált statisztikai és bioinformatikai eljárással, hódít a mesterséges intelligencia és közösségi tudomány. A környezeti kihívások korában fontos feladatunk a gyakorlati megoldások kidolgozása is. Az erdőgazdálkodás és szúnyoggyérítés területei mellett konkrét megoldásokkal állunk elő a fenntartható városfejlesztés, tájhasználat és tájrestauráció kapcsán is, vagy az ökológiai alapú mezőgazdálkodás számára. Valójában egyre több közéleti problémára tudunk reflektálni, ami egyre növekvő felelősséget jelent.

– Ezért lett kutató?

– Budapesten, az őrmezői lakótelepen nőttem fel. A természethez átlagos módon vonzódtam, David Attenborough filmjein és James Herriot könyvein nőttem fel. Fiatalon inkább vízilabdáztam, a továbbtanulás nem foglalkoztatott egyáltalán. Az utánpótlás-válogatottság után elmaradoztak a sportsikerek, így időben kapcsoltam, és jelentkeztem az ELTE biológus szakára. Az egyetem alatt sok mindenbe belekóstoltam – sejttan, biokémia, idegélettan –, de végül a szakdolgozatomat egy viselkedésökológiai témából írtam. A Pilisben, a madarak párválasztási stratégiáit vizsgálva éreztem rá, hogy a terepmunka hogyan kapcsolható össze a modern vizsgálati módszerekkel és izgalmas kérdésekkel. 

– 1998-ban diplomázott és rögvest el is hagyta az országot. Kaland- vagy tudásvágy hajtotta?

– Ugyanúgy mentem az érdekes témák és lehetőségek után. Doktori ösztöndíjjal Franciaországban tanultam, majd a PhD-fokozat megszerzése után Belgiumban voltam posztdoktor hét évig. Ezután Spanyolországban pályáztam meg egy pozíciót, ami további tíz év külföldi kutatást jelentett – de ezen időszak alatt is tartottam a kapcsolatot a hazai szakmai közösséggel. 

– Mi hozta végül haza?

– Belefáradtam a folyamatos utazásba, és egy kicsit a publikálásért és pályázatokért való versengésbe. Jelentkeztem a vácrátóti Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatói posztjára kiirt felhívásra, ami új kihívást jelentett. Ez, és a mostani főigazgatói pozíció elsősorban nem a saját kutatásaimról szólt, hanem az intézet és a kollégák menedzseléséről, illetve az ökológia elismertetéséről. A szakmai karrier szempontjából lemondással jár a feladat, de fontos, hogy élő kapcsolatom maradjon a kutatással. Csak akkor tudom hitelesen, nemzetközi szintem képviselni a tudományterületet, ha benne maradok a vérkeringésben.

– Egy alkalommal arról beszélt, ahhoz, hogy a koronavírushoz hasonló járványokat a jövőben megelőzhessük, meg kell ismernünk a háttérben húzódó ökológiai folyamatokat, mert ami 2020-ban a koronavírussal történt, egy ismert evolúcióbiológiai jelenség. Mire gondolt?

– Kórokozók mindig voltak és lesznek, gazdáikkal folytonos versengésben vannak. Evolúcióbiológiai szempontból semmi új nem történt, egy parazita gazdát váltott és sikeresen elterjedt a világban, mert kedvező feltételeket talált. Pontosan úgy, ahogy az inváziós fajok teszik. Nekünk, ökológusoknak az a feladatunk, hogy még a természetes rendszerekben felismerjük az embert is fenyegető jelenségeket. Így, ha érzékeljük, hogy egy kórokozó gazdát vált vagy gyakorisága és terjedése megváltozik, akkor időben figyelmeztetni tudunk egy lehetséges járványra.

– Hazánk steril ebből a szempontból, vagy nálunk is kiszabadulhat valamelyik mocsárból egy veszélyes vírus?

– Több fenyegetés van jelen. Egyik példa a szúnyogok által terjesztett, nyugat-nílusi lázat okozó vírus, ami az 1960-as évektől van jelen hazánkban. Többnyire enyhébb influenzaszerű tüneteket, de ritkán halált is okoz. 2018-ban drasztikusan megnőtt a végzetes esetek száma, ez bármikor újra előfordulhat. A szunnyadó kórokozók mellett fel kell készülnünk a külföldről behurcoltakra is. Az aktív kereskedelem és turizmus miatt a világ bármely pontján észlelt járvány gyorsan begyűrűzhet hozzánk is.

– A hazai élőhelyek közül a löszgyepek és láprétek a legveszélyeztetettebbek, a hegyvidéki sziklaerdők leginkább védettek. Melyek a biológiai sokféleség megőrzésének leghatékonyabb módjai?

– Mivel a környezet gyorsan változik, irreális azt a természetvédelmi célt követni, hogy visszaállítsuk az évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtti állapotokat. De a restauráció során lehet törekedni az élőhelyek maximális diverzitásának megőrzésére, úgy, hogy közben ellenálló maradjon a megváltozott környezetet viszonyaival szemben is. Az őshonos fajok dominanciájával tudjuk megőrizni a tájjelleget, de a folyamatban szerepe lehet az inváziós fajoknak is.

– Szavaiból azt érzem, hogy nem az a kimondott méregzöld természetvédő, hanem racionálisan közelít a folyamatokhoz. Célravezető ez?

– Ez szakmailag is és stratégiailag is indokolt. Az evolúciós ökológiai megközelítésben benne van a változó környezethez való alkalmazkodás, így a mai ökológiai kihívásokat is a gyorsan változó természeti, gazdasági és társadalmi környezetben kell értelmezni. Stratégiailag is könnyebb úgy érvelni, hogy ha komplexitásukban értjük és értetjük a közéleti problémákat, tudunk alternatív megoldásokat javasolni, és életszerű kompromisszumokat kötni a természet, de egyúttal a magunk érdekében is – a fenntarthatóság égisze alatt Aktív, de higgadt kommunikációt kell folytatnunk a piaci szereplőkkel és döntéshozókkal. Ehhez hiteles kutatók kellenek, akik érthetően magyarázzák el, hogy miért van szükség az ökológiai koncepciók figyelembevételére – akár még a piacgazdasági feltételek mellett is. 

– Hogyan egyeztethető ez össze a hazai elvárásokkal?

– Egy ökológiai eredmény nem feltétlenül hoz azonnal szabadalmat, de közvetlenül mégis be lehet árazni ezeket – igen komoly összegekkel. Az ökológiai tudásból nem lesz azonnal gyógyszer vagy új technológia, de közép- és hosszú távon járványoktól, inváziós fajoktól mentjük meg az embereket, ha a javaslataink beépülnek a döntésekbe.

Névjegy: Garamszegi László Zsolt 1998-ban diplomázott az ELTE-n, majd 2002-ben szerezte meg PhD-fokozatát a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetemen. Posztdoktorként dolgozott Belgiumban és Spanyolországban. 2011-ben megszerezte az MTA doktora címet. 2019–2022 között az Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatója volt, jelenleg az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója.

Borítókép: A kutató szerint a hangsúly nem feltétlenül az idegen fajokon van, hanem a terjedés drasztikus természeti hatásán. (Fotó: Éberling András)