Garamszegi László Zsolt az ökológusok küldetéséről, inváziós növényekről és a jövőről

Az ökológusok egyik feladata a környezeti katasztrófák korai detektálása, mert így nem kívánt folyamatok – például járványok – előzhetők meg. Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója a nem őshonos élőlények térhódításáról, az ellenük való védekezésről is beszélt.

2023.06.29. Vácrátót Garamszegi Zsolt a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert igazgatója. Magyar Nemzet/Éberling András Fotó: Éberling András

– A vácrátóti Ökológiai Kutatóközpont vezetésével alakult meg az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziója. Inváziós, azaz idegenhonos növények és állatok térhódítását kutatják. A kutatóhely része a Nemzeti Botanikus Kert, ami döntően egzotikus növényeket mutat be. Garantálható, hogy a Nemzeti Botanikus Kertből nem terjed tovább valamilyen növény – hasonlóan a Kiskunságot hódító kaktuszokhoz, amelyek kiskertekből kerültek ki?

– Hazánk leggazdagabb, nemzetközileg is jegyzett botanikus kertje a vácrátóti, ami 13 ezer növényfajt és változatot mutat be. Országos jelentőségű természetvédelmi terület és génbank, a kutatás és az oktatás kimeríthetetlen tárháza a kert, egy élő múzeum. A messzi tájakról származó növények bemutatása nem ütközik azzal a vállalt misszióval, hogy kutassuk az idegenhonos növények és állatokat. A Terror Háza állandó kiállításai sem fenyegetnek azzal, hogy a XX. századi diktatúrák eszméi visszatérnek. Amúgy a mi kaktuszaink üvegházi gondozást igényelnek, nem valószínű, hogy a község fő utcáján keresztül kijutnak és elszaporodnak.

– Mi is a biológiai invázió?

– Olyan idegenhonos fajok megtelepedése, amelyek valamilyen emberi közreműködés révén jutottak el egy adott területre, és képesek tömegesen, az ökológiai egyensúlyt felborítva elterjedni. Itt a hangsúly nem feltétlenül az idegen fajokon van, hanem a terjedés drasztikus ökológiai hatásán. Egy őshonos faj is tud inváziósan viselkedni, mint például a vaddisznó vagy a hód. Tág értelemben az emberi közreműködés sem alapfeltétel. Az inváziónak köszönhetően népesült be a Föld, amikor vízi élőlényekből fokozatosan szárazföldi lények lettek. A környezet folyton változik, és ennek hatására az addig háttérbe szorított fajok dominánssá válnak, mások visszaszorulnak. 

– Ha mindig is létezett ez a folyamat, miért baj ez?

– Ma az ember jelentős környezet átalakító tevékenységet folytat. Az erdőkből legelők, szántóföldek, utak és városok lettek, az egykor vizes élőhelyen állattartás és növénytermesztés folyik. Közben még a klíma is megváltozott, és a fokozódó globális kereskedelemnek és turizmusnak köszönhetően felgyorsult az idegen fajok behurcolása. Hazánkban az elmúlt évszázadban több mint száz új faj jelent meg – jelenleg évenként átlagosan tíz-tíz növény- és állatfaj kerül ki a szabadba. Ez a folyamat drasztikus ökológia hatást gyakorol a hazai ökoszisztémákra: az inváziós fajok megeszik vagy kiszorítják élőhelyükről az őshonos fajokat, vagy veszélyes kórokozókat terjesztenek. Ennek következményei bennünket is érintenek, például azzal, hogy a mező- vagy erdőgazdálkodást fenyegető kártevők jelennek meg.

Az összetett hatások súlyát jelzi, hogy az Európai Unió évente több mint 12 milliárd eurót költ az inváziós fajok elleni védekezésre, valamint az általuk okozott károk csökkentésére. Ez az összeg és az inváziós fajok száma évről évre nő. 

– Megállítható ez a folyamat?

– Nem, csak késleltethető. A korai detektálással és a megfelelő felkészültséggel az okozott károk mérsékelhetők. Az ökológusok szerepe abban van, hogy előre jelzik az újonnan megjelenő inváziós fajokat és azok várható környezeti, gazdasági és társadalmi hatásait. A gyakorlati védekezéssel kapcsolatban is tudunk tanácsot adni, például meg tudjuk mondani, hogy mely erdőkezelési gyakorlat kedvez legkevésbé az inváziós fajoknak, vagy javaslatokat tudunk tenni a nem őshonos fajokat célzó szúnyogirtással kapcsolatban.

Garamszegi László Zsolt a vácrátóti kert egyik üvegházában. Fotó: Éberling András

– Mondhatjuk azt, hogy a klímaváltozás felértékelte az ökológiai kutatások jelentőségét?

– Húsz-harminc éve az ökológia inkább elméleti tudomány volt, de mára sokkal erősebbek a gyakorlati vonzatai. Új technológiákat, DNS-módszereket használunk, rengeteg adatot dolgozunk fel szofisztikált statisztikai és bioinformatikai eljárással, hódít a mesterséges intelligencia és közösségi tudomány. A környezeti kihívások korában fontos feladatunk a gyakorlati megoldások kidolgozása is. Az erdőgazdálkodás és szúnyoggyérítés területei mellett konkrét megoldásokkal állunk elő a fenntartható városfejlesztés, tájhasználat és tájrestauráció kapcsán is, vagy az ökológiai alapú mezőgazdálkodás számára. Valójában egyre több közéleti problémára tudunk reflektálni, ami egyre növekvő felelősséget jelent.

– Ezért lett kutató?

– Budapesten, az őrmezői lakótelepen nőttem fel. A természethez átlagos módon vonzódtam, David Attenborough filmjein és James Herriot könyvein nőttem fel. Fiatalon inkább vízilabdáztam, a továbbtanulás nem foglalkoztatott egyáltalán. Az utánpótlás-válogatottság után elmaradoztak a sportsikerek, így időben kapcsoltam, és jelentkeztem az ELTE biológus szakára. Az egyetem alatt sok mindenbe belekóstoltam – sejttan, biokémia, idegélettan –, de végül a szakdolgozatomat egy viselkedésökológiai témából írtam. A Pilisben, a madarak párválasztási stratégiáit vizsgálva éreztem rá, hogy a terepmunka hogyan kapcsolható össze a modern vizsgálati módszerekkel és izgalmas kérdésekkel. 

– 1998-ban diplomázott és rögvest el is hagyta az országot. Kaland- vagy tudásvágy hajtotta?

– Ugyanúgy mentem az érdekes témák és lehetőségek után. Doktori ösztöndíjjal Franciaországban tanultam, majd a PhD-fokozat megszerzése után Belgiumban voltam posztdoktor hét évig. Ezután Spanyolországban pályáztam meg egy pozíciót, ami további tíz év külföldi kutatást jelentett – de ezen időszak alatt is tartottam a kapcsolatot a hazai szakmai közösséggel. 

– Mi hozta végül haza?

– Belefáradtam a folyamatos utazásba, és egy kicsit a publikálásért és pályázatokért való versengésbe. Jelentkeztem a vácrátóti Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatói posztjára kiirt felhívásra, ami új kihívást jelentett. Ez, és a mostani főigazgatói pozíció elsősorban nem a saját kutatásaimról szólt, hanem az intézet és a kollégák menedzseléséről, illetve az ökológia elismertetéséről. A szakmai karrier szempontjából lemondással jár a feladat, de fontos, hogy élő kapcsolatom maradjon a kutatással. Csak akkor tudom hitelesen, nemzetközi szintem képviselni a tudományterületet, ha benne maradok a vérkeringésben.

– Egy alkalommal arról beszélt, ahhoz, hogy a koronavírushoz hasonló járványokat a jövőben megelőzhessük, meg kell ismernünk a háttérben húzódó ökológiai folyamatokat, mert ami 2020-ban a koronavírussal történt, egy ismert evolúcióbiológiai jelenség. Mire gondolt?

– Kórokozók mindig voltak és lesznek, gazdáikkal folytonos versengésben vannak. Evolúcióbiológiai szempontból semmi új nem történt, egy parazita gazdát váltott és sikeresen elterjedt a világban, mert kedvező feltételeket talált. Pontosan úgy, ahogy az inváziós fajok teszik. Nekünk, ökológusoknak az a feladatunk, hogy még a természetes rendszerekben felismerjük az embert is fenyegető jelenségeket. Így, ha érzékeljük, hogy egy kórokozó gazdát vált vagy gyakorisága és terjedése megváltozik, akkor időben figyelmeztetni tudunk egy lehetséges járványra.

– Hazánk steril ebből a szempontból, vagy nálunk is kiszabadulhat valamelyik mocsárból egy veszélyes vírus?

– Több fenyegetés van jelen. Egyik példa a szúnyogok által terjesztett, nyugat-nílusi lázat okozó vírus, ami az 1960-as évektől van jelen hazánkban. Többnyire enyhébb influenzaszerű tüneteket, de ritkán halált is okoz. 2018-ban drasztikusan megnőtt a végzetes esetek száma, ez bármikor újra előfordulhat. A szunnyadó kórokozók mellett fel kell készülnünk a külföldről behurcoltakra is. Az aktív kereskedelem és turizmus miatt a világ bármely pontján észlelt járvány gyorsan begyűrűzhet hozzánk is.

– A hazai élőhelyek közül a löszgyepek és láprétek a legveszélyeztetettebbek, a hegyvidéki sziklaerdők leginkább védettek. Melyek a biológiai sokféleség megőrzésének leghatékonyabb módjai?

– Mivel a környezet gyorsan változik, irreális azt a természetvédelmi célt követni, hogy visszaállítsuk az évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtti állapotokat. De a restauráció során lehet törekedni az élőhelyek maximális diverzitásának megőrzésére, úgy, hogy közben ellenálló maradjon a megváltozott környezetet viszonyaival szemben is. Az őshonos fajok dominanciájával tudjuk megőrizni a tájjelleget, de a folyamatban szerepe lehet az inváziós fajoknak is.

– Szavaiból azt érzem, hogy nem az a kimondott méregzöld természetvédő, hanem racionálisan közelít a folyamatokhoz. Célravezető ez?

– Ez szakmailag is és stratégiailag is indokolt. Az evolúciós ökológiai megközelítésben benne van a változó környezethez való alkalmazkodás, így a mai ökológiai kihívásokat is a gyorsan változó természeti, gazdasági és társadalmi környezetben kell értelmezni. Stratégiailag is könnyebb úgy érvelni, hogy ha komplexitásukban értjük és értetjük a közéleti problémákat, tudunk alternatív megoldásokat javasolni, és életszerű kompromisszumokat kötni a természet, de egyúttal a magunk érdekében is – a fenntarthatóság égisze alatt Aktív, de higgadt kommunikációt kell folytatnunk a piaci szereplőkkel és döntéshozókkal. Ehhez hiteles kutatók kellenek, akik érthetően magyarázzák el, hogy miért van szükség az ökológiai koncepciók figyelembevételére – akár még a piacgazdasági feltételek mellett is. 

– Hogyan egyeztethető ez össze a hazai elvárásokkal?

– Egy ökológiai eredmény nem feltétlenül hoz azonnal szabadalmat, de közvetlenül mégis be lehet árazni ezeket – igen komoly összegekkel. Az ökológiai tudásból nem lesz azonnal gyógyszer vagy új technológia, de közép- és hosszú távon járványoktól, inváziós fajoktól mentjük meg az embereket, ha a javaslataink beépülnek a döntésekbe.

Névjegy: Garamszegi László Zsolt 1998-ban diplomázott az ELTE-n, majd 2002-ben szerezte meg PhD-fokozatát a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetemen. Posztdoktorként dolgozott Belgiumban és Spanyolországban. 2011-ben megszerezte az MTA doktora címet. 2019–2022 között az Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatója volt, jelenleg az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója.

Borítókép: A kutató szerint a hangsúly nem feltétlenül az idegen fajokon van, hanem a terjedés drasztikus természeti hatásán. (Fotó: Éberling András)