Moszkvában 85 év után kivonták a trolibuszokat a forgalomból, a járműveket az utolsó hat útvonalon is leállították kedden.

Kiderült a málna sokak által nem ismert titka
A nyár szupergyümölcse a málna – ezért érdemes mindennap fogyasztani.
Moszkvában 85 év után kivonták a trolibuszokat a forgalomból, a járműveket az utolsó hat útvonalon is leállították kedden.
Helyüket öt vonalon autóbuszok, egyen pedig elektromos buszok vették át.
Leonyid Antonov, a fővárosi közlekedési vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy Európa, Amerika és Ázsia számos nagyvárosa tér át az elektromos buszok használatára és hogy 450 ilyen forgalomba állított járművével az „öreg kontinensen” ezen a téren Moszkva vezet. A géppark az év végéig 600, 2024-re pedig több mint 2600 darabra bővül majd.
A trolik azonban nem tűnnek el teljesen az orosz fővárosból: hamarosan ismét járni fognak majd egy retro útvonalon, a Komszomolszkaja tér és a Novorjazanszkaja utca között. Az utóbbi helyszínen avatták fel 1937-ben a második troligarázst, és hamarosan a környéken nyílik meg Moszkva közlekedési múzeuma is.
A nyár szupergyümölcse a málna – ezért érdemes mindennap fogyasztani.
Egész nap vizet iszik, mégis azt érzi, hogy szomjas? Lehet, hogy ideje újragondolni a folyadékfogyasztási szokásait.
Melegben hamarabb elfáradunk, könnyebben kiszáradunk és gyakoribbak az alvászavarok is.
A 101 éves táplálkozási szakértő elárulta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.