Csaknem 100 rövidszárnyú gömbölyűfejű-delfint terelt vissza a tengerbe a Srí Lanka-i haditengerészet és néhány önkéntes, miután a tengeri emlősök partra vetődtek az ország nyugati részén – közölték kedden az illetékes helyi hatóságok.
A Srí Lanka-i vadvédelmi hivatal vezetője, Chandana Sooriyabandara szerint az ügyben vizsgálat indult, amelynek részeként felboncolnak három kisodródott tetemet.
A tömeges partravetődés egyik lehetséges oka az lehet, hogy az állatokat elkapta egy erős áramlat – vélte az illetékes.
A rövidszárnyú gömbölyűfejű-delfineket először hétfő este látták a fővárostól 28 kilométerre délre lévő Panadura partjainál, majd éjszaka több környező területen is észlelték őket.
„Az önkéntesek és a haditengerészet emberei kötelekkel vonszolták vissza a delfinek többségét a tengerbe, ám néhány állat visszajött a partra” – mondta egy helyi lakos.
A haditengerészet szóvivője szerint az utolsó néhány delfint is sikerült visszaterelni a mélyvízbe, ám az állatok később még visszatérhetnek, ezért a parti őrséggel együtt szemmel tartják a partvonalat.
A térségben általában nagy számban előforduló halászhajók időben észlelték volna a part felé tartó delfineket, ám a koronavírus-járvány miatt a fővárosban és a környező területeken elrendelt kijárási tilalom miatt kevesebb hajó közlekedik.
Napjainkban már csak vendég hazánkban a daru
Herman Ottó, aki a XIX. század második felében kutatta az Alföld vízi világát, járta a még szabályozatlan Tisza mocsarait, lápjait, olyan nagyszámú madárseregről számolt be az őszi vonulások idején, amely ha valamiért megriadt és a levegőbe emelkedett, valósággal eltakarta a napot. Közöttük bizonyosan ott szárnyaltak a daru madarak tízezrei is, amelyek akkoriban állandó madarak voltak a Tisza mentén, ám az 1910-es évek óta nem költenek hazánk területén.
Addig azonban kedvelt madarunk volt, amit a tolldísze miatt háziállatként is tartottak egyes uradalmak és a módosabb gazdák.
A darutollat, társadalmi helyzetük kimutatására, a módosabb gazdalegények tűzték a kalapjuk mellé (a cselédlegénynek be kellett érnie a kakastollal). Nem véletlen, hogy számos régi magyar család (és település) címerébe is bekerült, mert a darut az éberség és az otthonra vigyázás példájának tekintették a török időkben, amikor úgyszólván állandósult a fenyegetettség.
