A Szakáts mesterségnek könyvetskéje néven ismert, 1695-ben kiadott könyvben, amelynek eredetije a csíksomlyói ferencesek receptgyűjteménye volt valamivel korábbról, még a mentát is salátaalapanyagként találjuk meg. Lippay János a Pozsonyi kert (17. század) című művében pedig olyan alapanyagokat ajánl salátába, mint a borágó, a turbolya vagy a rukkola. Mindezek ma újra a modern gasztronómia részei. A rukkoláról például így ír: „A misculantia salátában… hasznos az emísztésnek, és gyomornak.”
Így készítették a miskulanciát a 17. században
A csáktornyai Zrínyi-udvar szakácskönyve (1660-as évek) még részletesebben leírja, milyen volt egy igazi miskulancia:
Igen szép gyermekded saláta, zsályalevél, fodorméntalevél, pujpunella [ánizs], borrágó, petrezselyemlevél, turbolya, tárkony, köménylevél
kell bele,
ezt jó borecettel, sós faolajjal [olívaolaj] öntsd meg, és felyül a borrágó-virággal hintsd bé.
Illatos és látványos étel. A régi magyar fűszerek itt nem háttérszereplők, hanem a fogás főszereplői.
Miért lehet újra aktuális a fűleves és a miskulancia?
A fűleves és miskulancia nem csupán régi receptek, hanem egy elveszett konyhai gondolkodásmód lenyomatai. Arról szólnak, hogy figyeljünk arra, ami körülöttünk nő, hogy merjünk keverni, kóstolni, kísérletezni. Egy olyan korszak emlékei, amikor a konyha még közvetlen kapcsolatban állt a természettel. Éppen ezért lehetnek ma újra izgalmasak: a régi magyar ételek a mai, egészségtudatos és szezonális főzés világában ismét meglepően aktuálisak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!