Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a DK alelnöke. 1974. február 11-én született Karcagon. Szolnokon érettségizett 1992-ben. 1997-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 2003-ban doktorált az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon. 1997-ben tanársegéd volt az egyetemen, majd 2000-2005 között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanított. 2007 óta címzetes egyetemi tanár. Fiatal Baloldal alapító tagja, a karcagi szervezet elnöke, az országos elnökség tagja volt. 1999-ben belépett az MSZP-be. 2004-ben az MSZP országos elnökségének tagja lett. 2002 óta parlamenti képviselő; a Honvédelmi Bizottság és az Európai Ügyek Bizottságának tagja volt. 2006-ban a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság, valamint a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja lett. 2007. júliusától 2009 áprilisáig a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt. 2009. áprilisában a Bajnai-kormány megalakulásakor ismét a HM államtitkári posztjára nevezték ki. A Demokratikus Koalíció (DK) alapító tagja.
- Magyar Nemzet
- Politikai fogalomtár
- Dr. Vadai Ágnes
Politikai fogalomtár
A Magyar Nemzet melléklete
Dr. Vadai Ágnes
Dr. Vadai Ágnes
Nincs kapcsolódó cikk.
Fontos híreink
Legolvasottabb
1
2
3
4
5
6
7
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink
Külföldi híreink
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.














