Lendvai Ildikó, a ma már gyakorlatilag nem létező szocialista párt egykori prominense rendszeresen figyeli és kommentálja a heti történéseket. Legutóbb Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújára reagált a Facebook-oldalán. Mindig valami nagyon nagy dolgot szeretne mondani, de valahogy mindig balul sül el a próbálkozása. Ezúttal sem volt másképpen.
Kiragadott az interjúból egy rövid részletet, és a régi pártállami múltjának köszönhetően igyekezett kifordítani a szövegrészt és a baloldal számára fogyaszthatóvá tenni:
A miniszterelnök ismét szólott hozzánk az állami rádióból. Végre! Pár hónapot kihagyott, talán ezért is volt olyan nehezen kibírható a nyár. Meg a hőguta miatt, de azt még elviseltük volna valahogy. Megint megmondta a tutit: »A magyar gazdaság a fellendülés kapujában áll«. Száz százalék, hogy így van. Ott áll, álldigál a magyar gazdaság a kapuban. Vele áll Orbán is, hol állna máshol. A kapuban. Csak az a baj, hogy mindig rossz kapucsengőt nyom meg.”
További Poszt-trauma híreink
Az állampárt hajdani cenzora ezúttal tényleg nagyot hibázott. Hiszen arról azért még ő sem feledkezhetett meg, hogy egymás után négy alkalommal tudott kétharmaddal győzni Orbán Viktor vezetésével a Fidesz. Tehát Lendvai szavaival élve, annyira rossz kapucsengőt nem nyomhat a miniszterelnök, ha ilyen sikeresen tudja immár tizennégy éve irányítani az országot. Ellenben egykori elvtársnőjével, Kunhalmi Ágnessel, akinek valóban meggyűlt korábban, emlékezetes módon a baja egy ajtóval.
Úgyhogy jobb lett volna mindenkinek, ha ez a poszt nem születik meg, mert ez bizony öngól volt a javából!
Borítókép: Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke (Fotó: MTI/Soós Lajos)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Havas Henrik és a keservesen pergő homokszemek
A másik megalázására indított szokásos Havas-akció most már a rajtvonalnál elhasalt.

Magyar Péter, az RTL és a néma gyerek
A balliberális tévécsatorna egy hete lapít a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.

Szabó Tímea legújabb agymenésén nevet az egész internet
Erre azért nem számítottunk.

A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Az öt legjobb Diane Keaton-film – Annie Hall + videó
Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.

Már a véresszájú Hadházy Ákos is Magyar Péter vereségét látja közeledni
Sűrűsödnek a viharfelhők a Tisza Párt felett.

Cseh Katalin hatalmas örömhírt közölt, ennek még a fideszesek is örülni fognak
Megtalálta a testhez illő feladatot.

Szabó Tímea legújabb agymenésén nevet az egész internet
Erre azért nem számítottunk.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Havas Henrik és a keservesen pergő homokszemek
A másik megalázására indított szokásos Havas-akció most már a rajtvonalnál elhasalt.

Magyar Péter, az RTL és a néma gyerek
A balliberális tévécsatorna egy hete lapít a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.

Szabó Tímea legújabb agymenésén nevet az egész internet
Erre azért nem számítottunk.

A németek mindent megérdemelnek
Szabadlábra helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!