Akarnak-e játszani? Vajon ki vallott művészi hűséget a kommunista pártnak? Vajon ki örömködött azon, hogy a magyarok végre internacionalista módon ünnepelhetik meg a hazájukat megszálló, végigerőszakoló szovjet agresszorokat és a Tanácsköztársaság önsorsrontó, Trianonba torkolló tevékenységét? Bemelegítésként kezdjük pár idézettel!
Első idézet:
„Sokan azt hiszik, a színészeket nem érdekli a politika, csak rohan egyik próbáról a másikra, előadásról előadásra. Ez nem így van. Bennünket is foglalkoztat a pártkongresszus, hiszen annak céljai nagy hatással vannak a színház jövőjére is.”
Második idézet:
„Viharos történelmünkben kevés az olyan örömteli ünnep, mint március 15., március 21. és április 4. Nagyon jó, hogy a magyar társadalom eljutott abba a felnőtt korba, amelyben már minden mellékzönge nélkül ünnepelhetünk nemzeti és internacionalista módra egyképpen gondolkodva.” (Emlékeztetőül: március 21. a Tanácsköztársaság kikiáltásának a napja, az 1919-es kommunista terror kezdete; április 4. Magyarország szovjet megszállásának az emléknapja.)
Arra lennék kíváncsi, hogy kitől származnak a fenti idézetek? Vigyázat, fogas kérdés!
1. Kádár János
2. Lenin
3. Lukács György
4. Az SZFE egykori rektorhelyettese és tanára
5. Bástya elvtárs
Nos? Kire tippelnek? Hogyha a negyedik jelöltre tették a pénzüket, akkor jó lóra tettek. Ezzel is azt bizonyítva, mennyire jól működik a valóságérzékelésük – amit a vasarnap.hu cikkében található elborzasztóan hiteles gyűjtőmunkának köszönhetően működtethetünk most mi is.
Csakhogy manapság nem hithű kommunistaként, hanem a demokráciaféltés shakespeare-i hőseként, a demokrácia felkent szószólójaként nyilvánul meg az inkriminált Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész. Manapság eljátssza az egyszerű, nyírségi ember szerepét, szidja a „hatalmat”, undorítónak, visszataszítónak tartja a kormány propagandáját. Valójában nem (szalma)lánglelkűségből teszi ezt, mindenkori kemény legény ellenzékiként, hanem csak azért, mert ő a balliberális propagandát látna szívesen a megyei újságokban.
De persze a fenti idézeteket akár csak azért is mondhatta volna, mert hát… nem volt más választása. Őt is elnyomták – akárcsak Heller Ágnest –, de valljuk meg, nem sokan büszkélkedhetnek azzal, hogy a kommunista diktatúra utolsó évtizedében a Vígszínház párttitkárai voltak.
Pedig Hegedűs D. Géza ezt a jelzőt is mellére tűzheti, a rengeteg KISZ-es elismerése mellé (még Sztálin is megirigyelné a bruszton csillogó dicsőséget). Merthogy a kommunistáknak szánt fentebbi hűségnyilatkozatait bizonyára elismerte a párt: Hegedűs D. Géza 1979-ben KISZ-díjat kapott, az indoklás szerint „átütő erejű színészi alakításaiért, a mai fiatalok érzéseit, világlátását, problémáit megfogalmazó szerepek megformálásáért, a színházi párt- és KISZ-szervezetben végzett közösségi munkájáért”. Négy évvel később, a nagy októberi szocialista forradalom 66. évfordulója alkalmából KISZ Érdemérmet vehetett át.
Mily érdekes, hogy e két díjára már nem annyira büszke, hisz nem lehet megtalálni őket a Vígszínház honlapján fellelhető életrajzában feltüntetett kitüntetései között.
A fentiek alapján talán abban egyetérthetünk, hogy Hegedűs D. Géza nem a kommunizmusellenesség eleven szobra, sőt. Inkább a kommunisták Hendrik Höfgenje. Mégis ez a Hegedűs D. Géza mondta a 24.hu-nak adott interjújában, hogy a megyei lapok működése az 50-es évek rákosista diktatúrájára emlékezteti őt, a szegény nyírségi embert. A beszélgetésben felelevenített pár emléket faluja korabeli hétköznapi életéből, a hangszóróval terjesztett egysíkú, harsogó propagandáról. Hegedűs D. Gézát ez a mostani megyei lapok működésére emlékezteti, hisz azonos tartalmat lát a Petőfi Népében és a Hajdú-bihari újságban is (felvetése eleve csúsztatás, hisz csak a központi szerkesztőség anyagai azonosak, a többi helyi, megyei hír). Ám még nagyobbat csúsztat, amikor azt sugallja, hogy ezt a galád uniformizáltságot a gonosz, sztyeppei diktatúrát fenntartó kormány tette, a félázsiai vagy talán egészen az kormány harsogja minden hullámhosszon a propagandáját, már mást sem lehet hallani, minden oly borzasztó, fullasztó, zsarnoki.
Persze azt már elfelejti megemlíteni, hogy a mai, konzervatív tulajdonban lévő megyei lapok korábban balliberális tulajdonban voltak – az Axel Springer részeként – és akkor is közölt azonos tartalmat minden cégcsoportba tartozó megyei lap.
Tudja ezt jól Hegedűs D. Géza is, csak az a baja, hogy vége a balliberális véleménymonopóliumnak, hisz a vidékiek végre konzervatív értelmezésű híreket is olvashatnak. Persze tudjuk, hogy ez a baja vele, hogy ez a bajuk vele, de ilyen viselt és mondott dolgokkal, hogyan veszi a bátorságot, hogy bárkit diktátorozzon, vagy bármit diktatúrázzon?
Hisz ő a véresen valódi kommunista diktatúra lieblingje volt.
Gondosan elhallgatott legendájából azt is tudjuk, hogy 1981-ben a KISZ Központi Bizottságának a tagja lett (Magyar Ifjúság, 1981. június 5., 28. o.). Küldöttként vett részt az MSZMP XIII. kongresszusán, sőt a kongresszus elnökségébe is bekerült (Népszabadság, 1985. március 26., 1. o.). Három évvel később szintén küldöttként vett részt az MSZMP májusi pártértekezletén – ekkor menesztették Kádár Jánost, akinek a posztját Grósz Károly vette át. A pártértekezlet után nyilatkozott is a Népszabadság című pártlapnak, mondandóját így kezdte: „Nekem az alapélményt az értekezlet szellemi értelemben vett magas színvonala jelentette.” (Népszabadság, 1988. május 28., 7. o.)
Ennek tudatában feltehetjük a kérdést: Hegedűs D. Géza az SZFE-rektoraként, oktatójaként vajon milyen értékrendet adott át a diákjainak? Vajon milyen szellemben nevelték, oktatták a rendszerváltás utáni színésznemzedékeket? Amikor azt mondják, hogy nem volt liberális agymosás az SZFE-n, amikor siratják a Vas utcai épületet – Hegedűs D. Gézával az élen –, akkor vajon mit siratnak igazából?
A véleménymonópoliumukat, azt, hogy eddig ők formálhatták a fiatal színészek gondolkodását. Azt, hogy fű alatt még mindig az említett „internacionalista”, kulturális agitproppal tömték tele a fiatalok fejét. Ez fáj nekik igazán. Mert mégis, a Hegedűs D. Gézához hasonló oktatók vajon ma született pártatlanok voltak? Értékszüzességet fogadtak Tháliának, hisz őket csak a nagybetűs pártkongresszus – pardon, a művészet – érdekli? Színjáték volt ez is, az egész magyar társadalmat átverték ezzel a komédiával, és becsapták azokat a fiatal színészeket is, akik nap mint nap hallották a suttogó kultúrbalos propagandát.
Az ilyen levitézlett embereknek csendben kellene maradniuk, de hát nehezen maradnak csendben azok, akik megszokták a hordót. Vagy csak nem tudják, mikor illik lelépni a deszkákról. Egye fene, a stílus maga az ember. Hegedűs D. Géza viszont maga a velünk élő kommunizmus, az el nem végzett kulturális rendszerváltás mementója.
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
