Elmélkedésre…
Szomáliai bölcsesség
Szomáliai bölcsesség
Alighogy megkezdődött a férfiak küzdelme a az amerikai nyílt teniszbajnokságon, máris megszületett az első meglepetés is: a főtáblára mindössze szabadkártyával felkerülő, a világranglista 195. helyén álló amerikai Brian Baker három játszmában legyőzte a k
Holnap hajnaltól ismét járható lesz a budai alsó rakpart, mert a Duna erőteljes apadása miatt átadják a forgalomnak – mondta el a Klubrádiónak a Fővárosi Közterület-fenntartó szóvivője.
Szomáliai bölcsesség
Alighogy megkezdődött a férfiak küzdelme a az amerikai nyílt teniszbajnokságon, máris megszületett az első meglepetés is: a főtáblára mindössze szabadkártyával felkerülő, a világranglista 195. helyén álló amerikai Brian Baker három játszmában legyőzte a k
Holnap hajnaltól ismét járható lesz a budai alsó rakpart, mert a Duna erőteljes apadása miatt átadják a forgalomnak – mondta el a Klubrádiónak a Fővárosi Közterület-fenntartó szóvivője.
Kisiklott a Civis InterCity két kocsija Tápószecső és Nagykáta között; személyi sérülés nem történt. A gyorsvonatokat Cegléd felé terelik el, a helyi járatú vonatok utasait buszok szállítják a két település között – közölte az uno.hu szerint a MÁV s
Csoportelső lett férfi kosárlabda-válogatottunk az Európa-bajnoki pótselejtezőben.
Négy embert lelőtt, majd maga ellen fordította fegyverét egy ámokfutó Texasban – írja az uno.hu.
Továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültséget tart fenn a Berettyón Szeghalom térségében, valamint Darvas és Pocsaj között a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKOVIZIG) – közölte Kóthay László védelemvezető.
A Magyarok Világszövetsége összefogásra hívta fel a világ magyar közösségeit az árvízkárosultak megsegítése érdekében.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Cagliari elnöksége az első forduló után menesztette Attilio Tesser vezetőedzőt. Miután az együttes a nyitófordulóban 2-1-es vereséget szenvedett a Siena otthonában, a csapat vezetői - némiképp váratlanul - meg is k
Amerikai katonák rálőttek egy olasz katonai járműre, de senki nem sérült meg – közölte a római külügyminisztérium. „Tudjuk, hogy baleset volt, és hogy nem volt következménye" – közölte a minisztérium szóvivője. (MTV Teletext)
A zágrábi kajak-kenu világbajnokság után értékelő sajtótájékoztatót tartott ma délután a Magyar Kajak-kenu Szövetség.
A Fidesz 2002-es választási vereségének okát Orbán Viktor abban látja, hogy a kormányzás idején sokkal több energiát fordítottak az emberek meggyőzésére, mint a véleményük meghallgatására, bevonásukra a döntésekbe.
A 708 megvizsgált atlétából mindössze kettőnek a doppingtesztje lett pozitív a Helsinkinben lezajlott atlétikai világbajnokságon – jelentette be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség.
A korábbi hírekkel ellentétben nem légkondicionáló, hanem szellőzőberendezés van abban a helyiségben, ahol Kulcsár Attila kihallgatása során azt kérdezte ügyvédjétől: „mikor szakad le?".
Mintegy 3 millió forint értékű kábítószert találtak a vámosok egy bolgár utas autójában a Nagylaki Határátkelőnél – értesült az Objektív Hírügynökség.
Reggel ismét rekordot döntött a kőolaj ára a szabadpiacon, mert a Mexikói-öbölben a szárazföld felé haladó Katrina hurrikán miatt – amely miatt New Orleanst is kiürítették – leállt az öbölbeli amerikai olajtermelés több mint 40 százaléka, és e
A rekordszintre emelkedett olajárak ellenére a légitársaságok többsége nem akarja egyelőre tovább emelni a kerozin pótlékot.
Két személyautó és egy kamion ütközött össze hétfőn késő délután a 44-es főút 18-as kilométerszelvényénél – értesült az Objektív Hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
A támadás túlélői most megszólaltak.
Büntetőeljárás indult az ügyben.
Hívei hatékony végrehajtónak tartják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.