- Magyar Nemzet
- Archívum

Emelkedéssel nyitott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,72 pontos emelkedéssel, 14.555,94 ponton nyitott szerdán, ami a keddi záró értékhez képest 0,57 százalékos erősödést jelent. (ebroker.hu)

Darvas-Kozma József: A csángókért nem tesznek semmit

Román választási csalások kontra Európa-érv
Romániában a számos választási visszaélés sokakban a kormánypártokkal és az állami intézményekkel szembeni eddigi bizalmatlanságát tovább erősítették. Ennek ellenére úgy tűnik, az EU csatlakozási tárgyalások gyors befejezése fontosabb volt, mint a demokrá

Ökumenikus ima a nemzetegyesítés ügyében
Ökumenikus imára hívják e hét péntekre, a budapesti Bazilika elé mindazokat, akik a népszavazás eredményétől függetlenül egyetértenek a hazai és határon túli magyarság összetartozásával – jelenti a HavariaPress.

Kuncze Gábor: Véletlenek márpedig vannak

Két jelölt már megvan a három alkotmánybírói helyre
Bragyova András alkotmányjogász és Kovács Péter nemzetközi jogász személyében már megállapodás született az alkotmánybírákat jelölő parlamenti bizottságban. A harmadik jelölt ügyében csütörtökön próbálnak megegyezésre jutni – számolt be a Magyar Tel

VW, Audi, Skoda és Seat autókat hív vissza a Volkswagen-csoport
A Volkswagen Csoporthoz tartozó márkák tulajdonosai közül a visszahívás az 1,2; 1,4 és 1,9 literes dízelmotorokkal felszerelt, 2004 márciusa és augusztusa között készült VW, Audi, Skoda és Seat márkájú autók tulajdonosait érinti – közölte a hirtv.hu

Labdarúgás: fél év börtön bundázásért

Matthäus Magyarországon telepedne le
Lothar Matthäus egy éve még úgy érezte, Németországba jár haza, és Budapesthez csak a munkája köti, ma már azonban azt fontolgatja feleségével, hogy végleg Magyarországon telepednek le. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a Veress Pálné Gi

Tízmilliók voltak a felgyújtott Suzukiban
Több tízmillió forint készpénz volt abban a lopott Suzuki személyautóban, amit ismeretlenek gyújtottak fel Baján - értesült a HavariaPress.

Lengyel kézbe került a magyar Olympos

Amiről szívesen hallgat a hatalom
Magyarország jogállam, és mindannyiunk érdeke, hogy az maradjon. Jogállamban a közhatalom gyakorlása és az emberi jogok rendeltetése összhangban áll. Magyarországon komoly problémák vannak az emberi jogok tiszteletben tartása terén. Ötödik jelentésünkben

Népszavazás: semmis az eredmény
A kórház-privatizáció és a kettős állampolgárság ügyében is megsemmisítette a december 5-i népszavazás eredményét megállapító OVB-határozatot a Legfelsőbb Bíróság (LB). Két kifogás nyomán két bírói tanács egybehangzóan úgy ítélte meg: az Országos Választá

Méregkeverők az orosz politika történetében
Juscsenko dioxin-mérgezésének a híre Moszkvában sem keltett különösebb meglepetést. Az oroszok már úgy megszokták a "méregkeverőket", hogy ez az eset is csak egy újabb fejezet lett az orosz politikai élet nagykönyvében.

Labdarúgás: az utolsó pillanatban egyenlített a Portsmouth
Az angol labdarúgó Premier Ligában kedden pótolták be a korábban elhalasztott Liverpool-Portsmouth összecsapást.

Megkéselte a fiát
Csak a gyors és szakszerű kórházi beavatkozás mentette meg az életét annak a férfinek, akit saját apja késelt meg kedden este Bánhorvátiban.

Lopott gépkocsit gyújtottak fel Baján
Teljesen kiégett az a Suzuki személyautó, amit kedden este gyújtottak fel ismeretlenek a Bács-Kiskun megyei Baján – adta hírül a HavariaPress.

Elmélkedésre…
Konfucius gondolata

Tiltakozás Ausztráliából: Dávid meggyengítette a jobboldalt?
Feloszlatta magát az ausztráliai MDF Baráti Köre elnevezésű csoport, amelynek tagjai így kívánnak tiltakozni a párt jelenlegi politikája ellen – értesült a Magyar Nemzet.

Fontos híreink
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen

Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást

Orbán Balázs: Két út van előttünk

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

A hatóságokhoz fordulnak Deutsch Tamásék Hadházy korrupciógyanús ügye miatt
Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
Külföldi híreink

Kreml: Nem igaz, hogy Moszkva el akarja foglalni a volt szovjet területeket Európában
Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Árverésre bocsátották Mussolini egykori nyaralóját
Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Luxus a Riviérán, vér Ukrajnában – bemutatták Ábrahám Róbert dokumentumfilmjét
Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Magyar vezető az Agrofert Hungária cégcsoport élén: értéket őriznek és fejlesztenek
Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

Dejan Sztankovics visszatért korábbi állomáshelyére
A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Melinda arca felismerhetetlenségig torzult a Bánk bán forgatásán, halála ma is fájdalmas érzéseket kelt
Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

