- Magyar Nemzet
- Archívum

UEFA-kupa: csoportkör, 3. játéknap

Háromnapos japán tévéadás hazánkról
Az NHK japán állami televízió három napon keresztül élő adásban jelentkezik Magyarországról, közölte az mfor.hu a Magyar Turizmus Rt.-re hivatkozva.

Súlyos eltiltás kokainfogyasztásért
Kilenc hónapra eltiltották kokainfogyaztás miatt az olasz labdarúgó-élvonalban, a Serie A-ban szereplő Brescia csapatának játékosát, Jonathan Bachinit. Bachini még szeptember 22-én, a Lazio elleni bajnoki mérkőzést követően akadt fenn a vizsgálaton - írja

Lakóház égett a Gyöngyvirág utcában
A tulajdonos szerint mintegy 40-50 millió forint kárt okozott a tűz csütörtökön este a főváros III. kerületében, ahol leégett egy családi ház tetőzete – értesült az Objektív Hírügynökség.

Titkolózás a szombathelyi reptéri baleset körül
Egyelőre nagy a titkolózás a szeptemberi, szombathelyi ejtőernyős tragédia körül. Mint ismert, a nyár végén egy körmendi fiatalember, tandem siklóernyőzés közben 100 méteres magasságból lezuhant és szörnyethalt - közölte a Magyar Rádió.

Női kézilabda válogatottunk legyőzte Szlovéniát
A hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 33-30-ra verte Szlovéniát telt ház előtt a zalaegerszegi felkészülési mérkőzésen – jelentette a Magyar Rádió.

Kikapott a Fradi az UEFA-kupában
Nem sikerült a bravúr a a magyar bajnoknak a labdarúgó UEFA Kupa csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.

Életfogytiglanit kapott a brutális gyilkos
Szakértői vélemény szerint az áldozat csaknem 36 metszett és 23 szúrt sérülést szenvedett el. Jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélt a Szegedi Ítélőtábla egy vésztői asszonyt, aki brutálisan meggyilkolt egy 61 éves nőt. Az elítélt a büntetésből legko

Kapcsolatok révén a talál munkát a legtöbb pályakezdő
Egy német felmérés számszerűleg is igazolta azt a közvélekedést, miszerint a pályakezdők az állások nagy részét nem pályázat, hanem kapcsolatok útján szerzik meg. Azok jelentős hányadát sokszor nem is hirdetik meg nyilvánosan – olvasható a mfor.hu o

Befűtöttek a diákoknak Sopronban
Újra bekapcsolták a fűtést abban a soproni kollégiumban, ahol a magas közüzemi tartozások miatt nem volt fűtés és világítás.

Egy kiló marihuána egy pécsi lakásban
Kábítószerrel való visszaélés miatt eljárást indított a rendőrség kilenc személy ellen, akik egy kilogramm marihuána értékesítésében működtek közre Pécsett - közölte a rendőrség sajtótájékoztatón csütörtökön. Kábítószerrel való visszaélés miatt elj

Tizenöt évet kapott a postásnő brutális kirablója
Tizenöt év fegyházbüntetést kapott az a 47 éves férfi, aki idén februárban egy szöghúzó kalapáccsal többször fejbe verte a Somogy megyei település nõi postását, és elvitte csaknem 300 ezer forintot rejtő táskáját.

Fidesz: Sopron nem maradhat parlamenti képviselet nélkül
A nagyobbik ellenzéki párt levélben kérte fel Gyurcsány Ferenc kormányfőt, a nagyobbik kormánypárt volt megyei elnökét: vesse latba tekintéjét a soproni időközi választások érvényessége érdekében, hogy a város ne maradjon országgyűlési képviselet nélkül.

MSZP: A Fidesz szécsényi jelöltje is lépjen vissza
Az MSZP szerint a nagyobbik kormánypárt soproni jelöltjéhez hasonlóan Nagy Andornak, a Fidesz szécsényi jelöltjének is vissza kellene lépnie az időközi választáson, mert DVD-lejátszót adományozott egy helyi óvodának és kampányfilmet forgatott a helyszínen

Tragédiát okozhat az eltűnt lövedék
Intenzív kutatásba kezdtek a Várpalota közeli Ősi környékén a rendőrök egy második világháborús páncéltörő lövedék eltűnése kapcsán – értesült a HavariaPress.

Meteorit csapódott be Ausztráliában
Meteorit csapódott be hétfőn az észak-ausztráliai Darwin kikötőjében. A jelenség nem okozott kárt. Az eseményt - valószínűleg teljesen véletlenül - megörökítette egy amatőr csillagász.

Továbbra is keresik az elítélt szegedi orvost
A rendőrség még nem jelezte az illetékes bíróságnak, hogy sikerült volna nyomára bukkannia annak a szülész-nőgyógyásznak, akinek az ítélőtábla elrendelte az elővezetését – jelentette a HavariaPress.

A Medián szerint többségben lesznek az igenek december 5-én
A Medián felmérése szerint a népszavazáson biztosan résztvevők 48 százaléka igennel, 38 százaléka pedig nemmel szavazna a kettős állampolgárságról – jelentette a Magyar Rádió.

Összeomlott a piramis: felfüggesztett a szervezőnek
Két ítélet esetében újabb eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot, két ítéletet pedig súlyosbított a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön a piramisjátékot szervező cég ügyében hozott határozatában. A Hungaro-Energen több mint egymilliárd forintot csalt ki megté

Fontos híreink
Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Választási csalásra készül Magyar Péter pártja + videó
A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

Orbán Viktor találkozott az eltűnt fiúval + videó
A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Az Ukrajnának nyújtandó EU-s háborús kölcsön meghosszabbítja a háborút + videó
Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.
Külföldi híreink

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Hatalmas robbanás a Csendes-óceánon – egy kábítószercsempész hajót ért találat + videó
Folyik a harc a drogkartellek ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Eyam – a falu, amely megállította a pestist
Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A PSG mindenkit meglepett, történelmi ajánlat készül
A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

