Napos szerdára ébredhetünk
Szerdán átmenetileg felszakadozik, csökken, majd délutántól nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, napközben csapadék nem várható. Az északi országrészben többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél.

Lengyelország jövő januárban tervezi bevezetni a bankadót – mondta egy rádióinterjúban a pénzügyminiszter. Mint Jacek Rostowski közölte, a szakértők most azon dolgoznak, hogy a pénzügyi szervezetekre kivetendő különadó mindenben megfeleljen az Európai Uni
A Tages-Anzeiger egy tanulmányra hivatkozva arról tudósít, hogy a következő tíz évben egymillió bevándorló érkezik Svájcba. A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol arról, hogy a kereszténydemokraták elfogadták a védkötelezettség felfüggesztését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.