Minden ötödik keresztény Fekete-Afrikában él
A világon élő kétmilliárd keresztény egyötöde a szubszaharai Afrikában él. Jelentősen emelkedett a muszlimok száma is.
A világon élő kétmilliárd keresztény egyötöde a szubszaharai Afrikában él. Jelentősen emelkedett a muszlimok száma is.
Címzetes főorvosi címmel tüntették ki az ország legidősebb háziorvosát nyugdíjba vonulása alkalmából. A 80 éves Bartus Béla mellett 18 tatabányai és kistérségi háziorvos vehette át az országban elsőként átadott elismerést.
A választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség, mert Bács-Kiskun megye 8-as választókerületében olyan szórólapok kerültek a postaládákba, amelyek a részvételi szándékot befolyásolhatják – közölte a rendőrség szerdán
A világon élő kétmilliárd keresztény egyötöde a szubszaharai Afrikában él. Jelentősen emelkedett a muszlimok száma is.

Címzetes főorvosi címmel tüntették ki az ország legidősebb háziorvosát nyugdíjba vonulása alkalmából. A 80 éves Bartus Béla mellett 18 tatabányai és kistérségi háziorvos vehette át az országban elsőként átadott elismerést.

A választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség, mert Bács-Kiskun megye 8-as választókerületében olyan szórólapok kerültek a postaládákba, amelyek a részvételi szándékot befolyásolhatják – közölte a rendőrség szerdán

A regnáló világbajnok, Cadel Evans nyerte a szerdai, ardenneki kerékpáros klasszikust, a Fleche Wallone-t. A küzdelem egészen a kultikus emelkedő, a Mur de Huy lábáig nyílt maradt, a főmezőny ugyanis együtt érkezett a hajrára.

A szlovákiai Ipolyszalkán határon inneni és túli magyarok április 22-én csütörtökön emlékeznek meg Csepreghy Ferenc (1842-1880) népszínműíróról.

Kisiklott egy Fokvárosból Johannesburgba tartó luxusvonat szerda kora délután. A baleset következtében a személyzet két tagja életét vesztette.

A Moody's lehetségesnek tartja Bulgária hitelminősítésének a javítását a következő 12-18 hónapban annak ellenére, hogy a bolgár kormány a közelmúltban bejelentette: tavalyi államháztartási hiánya nagyobb volt a vártnál.

Pénzbüntetésre – egyenként 600 ezer forintra – ítélt a Kaposvári Városi Bíróság szerdán két marcali orvost, akinek gondatlansága miatt 2007-ben meghalt egy férfi a Marcali Városi Kórházban.

A légi ipar világméretű vesztesége a becslések szerint már elérte az 1,7 milliárd dollárt, az európai turizmus számára minden egyes kiesett hét 4-7,5 milliárd euró veszteséget okoz. Ferihegyről csak azok a légi járatok nem indultak el, amelyeket a célállo

Kigyulladt egy szocialista országgyűlési képviselő autója szerdán Balatonfüreden; személyi sérülés nem történt, az idegenkezűség kizárható – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.

Egy, a gyorshajtók toplistáján magának helyet követelő autóst „fogott” a traffipax a 41-es főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán; a járművezető 150 kilométeres sebességgel hajtott el a mérőeszköz mellett – közölte a rendőrség nyírségi sajtószóvivőj

Nagy összegű kártérítési per indult a kárpátaljai Rahón a Tiszát öt éven át szeméttel szennyező helyi közművállalat ellen.

Kárpátalján csak lassan csökken a vállalatok utóbbi hónapokban felhalmozódott bértartozása.

A dolgozók információja szerint néhány napon belül megkaphatják a bérgarancia alapból több mint egy éve elmaradt járandóságaikat a pölöskei szörpüzem egykori alkalmazottai, de a felszámoló szerint nem valószínű a gyors kifizetés.

Nem futottak annyit a Barcelona játékosai az Inter elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén mint az Arsenal elleni negyeddöntő első felvonásán (113,91 km). Tíz kilométerrel kevesebbet mutat a statisztika (104,11 km). A Marca szerdai számában számol

Csütörtökön délnyugaton többnyire erősen felhős időre van kilátás, és ott helyenként még zápor is előfordul, másutt nagyrészt napos idő ígérkezik, gomolyfelhőkkel. A nyugati szél helyenként megélénkül.

Nőtt az amerikai olajtartalék az április 16-áig tartó héten, a szakértők által várt csökkenés helyett – közölte az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) szerdán.

Megkezdődhet a Szlovák Közösségi Ház építése Pilisszentkereszten (Mlynky), miután szerdán szlovák–magyar egyezményt írtak alá az épület finanszírozásáról, majd letették a kulturális központ alapkövét.

Miskolcon épülne meg az ország második siklója, a belvárost kötné össze az avasi kilátóval – hangzott el a csaknem kétmilliárd forintos beruházás terveit ismertető sajtótájékoztatón szerdán, a borsodi megyeszékhelyen.

A rendszerváltás után Tiszaújváros az MSZP fellegvára volt húsz éven keresztül, most azonban megtört a jég, ugyanis Mengyi Roland, a Fidesz–KDNP-szövetség jelöltje nyerte az első fordulót. Amennyiben ezt a sikert képes megismételni vasárnap, akkor fölénye




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Lindsey Graham Tomahawk cirkálórakétákat is küldene Ukrajnának.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

This is our plan: peaceful nation-building instead of the destructive war plan of Brussels, the prime minister says.

Varga Zsolt kifejezetten biztatónak látja, hogy ilyen mélyek a merítési lehetőségei.

Érdemes megnézni a számokat, több intézkedés segíti az életkörülmények javítását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.