Szentesi Zöldi László: Európa alkonyfényben
A gyerekek nem kapják meg zsebpénzüket, a dolgozók nem jutnak hozzá az éjszakai pótlékjukhoz, az intézmény vezetője saját szőlejében dolgoztatja a gondozására bízott gyermekeket – csak néhány panasz azok közül, melynek nyomán vizsgálatot indított Takács A
A gyerekek nem kapják meg zsebpénzüket, a dolgozók nem jutnak hozzá az éjszakai pótlékjukhoz, az intézmény vezetője saját szőlejében dolgoztatja a gondozására bízott gyermekeket – csak néhány panasz azok közül, melynek nyomán vizsgálatot indított Takács A
Az USA jegybankja – a korábbi sejtetések ellenére – várhatóan júniusban sem szakítja meg a tavaly június óta tartó kamatemelési ciklust.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 407,43 pontos emelkedéssel, 21.651,61 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,92 százalékos erősödés.
Júliustól 10 százalék körüli villamosenergia-áremelésre készül a kormány – értesült a Népszabadság. Az energiár-változások mértékét legkésőbb ma kellene nyilvánosságra hozni, ám a lap szerint azonban a nap folyamán ilyen közlés nem várható.
Elképzelhető, hogy a Palace Cinemas moziüzemeltetőhöz kerülnek az InterCom filmszínházai. Ezzel a lépéssel a West End, a MOM Park, a Campona és a Mammut mozijának üzemeltetője abszolút monopolhelyzetbe kerülne – írja a Világgazdaság.
A felsőoktatási tanulmányaikat ősszel elkezdők még nem, de a 2007-től egyetemre, főiskolára járók már fizetnének úgynevezett utólagos képzési hozzájárulást - mondta Szabó Zoltán a távirati iroda érdeklődésére.
Emlékkövet állítanak június másodikán Hejcén, a január tizenkilencedikei repülőszerencsétlenség helyszínén – tájékoztatta az Objektív Hírügynökséget az FVM Kommunikációs Osztálya.
Hárman sérültek meg, amikor árokba hajtott egy menetrend szerinti autóbusz Heves megyében – értesült a HavariaPress. A baleset csütörtökön reggel hét óra körül történt a Verpelét és Egerszalók közötti útszakaszon.
Hamarosan távozik posztjáról Budapest főépítésze, Schneller István, aki a csütörtökön megjelenő Heti Válaszban nyilatkozik szándékairól.
Áttekinthetetlen intézménydzsungelnek nevezte a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc új kormányzati struktúráról szóló javaslatait a köztelevízió egy ma reggeli műsorában. Navracsics Tibor szerint a kabinet ezzel lefejezte a közigazgatást, mint az euró
Kettős vérvételre állítottak elő a szombathelyi rendőrök egy muraszemenyei kamionsofőrt szerdán délután fél kettő körül Szombathelyről, az elkerülő körgyűrűről – tájékoztatta az Objektív Hírügynökséget a Vas Megyei RFK sajtóügyeletese.
Sajtóértesülések szerint Győriványi Ráth György lesz az Operaház új főzeneigazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.