Katona Kálmán a kétharmados javaslatokról
Bevonják a brit futballhuligánok útlevelét a hatóságok, sőt: rendőröket is küldenek a németországi VB-re, hogy elejét vegyék a rendbontásoknak – számol be róla a The Washington Post. A Human Events Online a gazdagok védelmében szólal meg, kijelentv
Bevonják a brit futballhuligánok útlevelét a hatóságok, sőt: rendőröket is küldenek a németországi VB-re, hogy elejét vegyék a rendbontásoknak – számol be róla a The Washington Post. A Human Events Online a gazdagok védelmében szólal meg, kijelentv
Rég kezdett ennyire rosszul a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX a nyitásban több mint 3 százalékkal zuhant.
A nitrogéndioxid, amely többek között a diesel-járművekből kerül a levegőbe, az egészségre nagyon káros - ezt eddig is tudtuk. Görög kutatók azonban most kiderítették, hogy sokkal veszélyesebb, mint eddig gondoltuk.
A fantomcégek a jövőben már az alapításukkor azonnal kiszűrhetővé válik az új cégtörvény és egy készülő törvénycsomagnak köszönhetően – írja egy gazdasági napilap. Ezentúl ugyanis a cégbejegyzéshez a székhely használatára való jogcím igazolását is c
Kiderült, hogy olyan megszorító intézkedések jönnek, amelyekről korábban senki nem beszélt – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: csak azt kérik a miniszterelnöktől, hogy tárja fel, mikor nem mondott igazat a magyar gazd
Megerősítették a kezdeti laboratóriumi vizsgálatok, hogy madárinfluenzában halt meg egy 15 éves fiú Indonéziában, a járvány harmadik áldozata Nyugat-Jáván.
„Minden létező jogi és demokratikus eszközt ki fogunk használni, hogy megakadályozzuk a paksi atomerőmű élettartamának meghosszabbítását” – idézi a Kurier Hans Niessl (SPÖ) tartományfőnököt. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a brüsszeli b
Magyarország kilátásait terhelik a legnagyobb kockázatok az európai átalakuló térségben - áll a londoni Economist Intelligence Unit (EIU) legújabb elemzésében.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a két kisfiú, kiket kerékpározás közben gázolt el egy autó ma reggel, Kalocsán - jelenti a HavariaPress.
A kormányprogramban kevéssé tükröződik vissza a kormánypártok választási kampánya a politológusok és gazdasági szakemberek szerint. Arra figyelmeztetnek: ha a bevételek növelésével, a lakosság és üzleti szektor rovására oldja meg a kormány a kiigazítást,
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Több mint ötszáz hajó indulására számítanak a Balaton leghíresebb vitorlásversenyén.
Az is, hogy melyiken nem.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Rijádban tárgyalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.