Krajczár Gyula: Egyszerűen jó
Hőség tombol Kanada Ontario államának déli részén, ahol a hőmérséklet néhol a 41 Celsius fokot is eléri.
Bessenyei György gondolata
Holnap jár le az elektronikus adóbevallásra kihirdetett moratórium, ezután tehát már komoly mulasztási bírság sújtja a késlekedőket. Az e-bevallás friss rendszere újabb és újabb meglepetéseket tartogat, miközben semmit nem tudni arról, mi lesz azzal a töb
A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma egy hete ellenőrző testület nélkül működik. A grémium mandátuma múlt hétfőn járt le, az új testület felállításáról a parlament dönt. Noha az új Országgyűlés már két hete megalakult, eddig nem merült fel, hogy a
Három fővárosi színház munkatársai és színészei május 12-én kerültek kórházba az újra nem melegített nokedlis borjúpaprikás elfogyasztása után
Megkezdődött Sándor István, a "Papa" néven ismertté vált nyugállományú rendőrtiszt kártalanítási pere a magyar állammal szemben, közölte a felperes ügyvédje, Hegedűs László.
Egy akasztott férfi holttestére bukkantak az arra járók hétfőn este Pilisvörösvár külterületén
Az iráni energiaügyi bizottság elnöke szerint amennyiben szankciókat léptetnének életbe országával szemben, akkor a jelenlegi 70-ről 250 dollárra nőhet az olaj hordónkénti ára
Péntekre ígérte új kormányának összetételét Gyurcsány Ferenc. Az ügyvezető és kijelölt kormányfő a Kossuth Rádió Háttér című műsorában megerősítette, hogy elfogadja az SZDSZ-jelölését.
Hárman is súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor egy fának ütközött egy személyautó a Kiskunságban - értesült a HavariaPress.
Kaluga térségében építi fel első oroszországi gyárát a Volkswagen, 370 millió eurós beruházással.
Életét vesztette az az idõs ember, akit elgázolt egy személyautó Soroksáron - értesült a HavariaPress. A végzetes baleset hétfõn kérõ délután, öt óra körül történt a XXIII. kerületi Grassalkovich úton.
A krisztusi példa töretlen hirdetésében és élésében van a magyar egyház jövője és feladata – állapította meg hétfő este Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök, a Szent István Társulat „Haza a magasban” előadássorozatának keretében Bud
A költségvetés helyreállítása érdekében idén – éves összesítésben - legfeljebb 1-2 százalékkal növekedhetnek a reálbérek – mondta a kijelölt kormányfő a közszolgálati rádióban.
Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese a köztelevízió reggeli műsorában nem cáfolta, hogy az új kormányban ő lesz a honvédelmi miniszter. Az elkövetkező időszakról szólva azt mondta, hogy kiigazításokra és korrekciókra van szükség a költségvetésben, a tak
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Weber a Néppártban mindenkitől megköveteli, hogy Ukrajna és a háború mellett álljon – jelentette ki Menczer Tamás.
Miközben Budapest közlekedése kedden összeomlott.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.