Mészáros Tamás: A mikrofonállványok
Perecz László: Az igazi Orbán nyilvánvalóan a megkezdődött kampányidőszak politikai eseményévé válik majd. Azonnal hozzá kell tennünk: sajnos.
Az MSZP kongresszusán ismeretlenek festékszóróval támadtak a Syma-csarnoknál parkoló autókra, és narancssárga csíkokat fújtak rájuk. Az „áldozatok” között ártatlanok is vannak, akik nem az MSZP jelöltállító kongresszusára érkeztek.
Jelena Szoboljeva 3:58.28 percre javította a női 1500 m-es síkfutás fedettpályás világrekordját a Moszkvában rendezett orosz nemzeti bajnokságon.
Az ötös lottó nyertes számai:
Sok szerencsét kívánt Gyurcsány Ferencnek első, demokratikus megmérettetéséhez Deutsch-Für Tamás. Az ellenzéki politikus némi szkepszissel fogadta a kormányfőjelölt ígéreteit. Kuncze Gábor sem látja pontosan, miképpen szeretné vázolt programját megvalósít
A legrangosabb európai kupasorozat B csoportjának ötödik fordulójában a hazai medencében játszó angyalföldiek 9-9-es döntetlent játszottak a görög Olympiakosz Pireusszal.
A hirtelen felmelegedés árvízveszélyt egyelőre nem okoz, a belvíz megjelenésével azonban sok helyen számolni kell. Mintegy száz településen kellett szivattyúzni a vizet pincékből, lakóházak alagsorából és sok helyen kell tisztítani az elvezető árkokat, il
Csökkent az alkoholfogyasztás Csehországban, s az felmérések szerint a felnőtt cseh állampolgárok 11 százaléka naponta fogyaszt alkoholt, míg 7,5 százalékuk sohasem.
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán egygólos vereséget szenvedett a Schalke 04-től a labdarúgó Bundesliga 22. fordulójában.
Óriási meglepetésre Svájc Csehország után a címvédő Kanadát is legyőzte a torinói téli olimpia férfi jégkorongtornáján.
A Ferencváros 12-6-ra kikapott az orosz Kazany vendégeként a férfi vízilabda LEN Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.
Kiesett a Vác a női kézilabda KEK-ből. A magyar együttes a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc hazai visszavágóján 27-25-re kikapott a Skientől. Az első meccsen a norvég csapat 37-23-ra nyert.
Pozsonyban tárgyalt a Magyar Televízió és a Szlovák Televízió vezetősége.
Baczkó Bernadett 57 kg-ban arany-, míg Szabó Brigitta 63 kg-ban ezüstérmet nyert a budapesti cselgáncs Szentkirályi Hungária-kupán.
Új Széchenyi-tervet hirdetett a Fidesz első országépítő találkozóján Orbán Viktor. Összesen 500 ezer új munkahelyet teremtene a Fidesz a következő kormányzati ciklusban és 1500 milliárd forintot szánna a vállalkozásoknak – hangzott el Balatonfüreden
A törökországi Belek edzőtáborából hazatért Rába-parti társulat egy hátvéd és egy középpályás góljaival nyert. Noha kétség sem fért a győzelemhez, Csank János csapata még távol van a csúcsformától.
Az FC Liverpool egy góllal nyert a Manchester United ellen az angol labdarúgó FA Kupa nyolcaddöntőjében. A hazai csapat 85 év elteltével győzte le ismét nagy riválisát ebben a sorozatban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Ne maradjon otthon a napszemüveg. naptej.
Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Nem kérdés, hogy a PSG-vel szemben csúfosan elbukott BL-döntő fájó emlék az Inter futballistái számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.