- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Minden tizenötödik autólízing bedől
Az idei év első felében 20-25 ezer lízingelt gépkocsit – minden tizenötödiket – visszavették használóiktól amiatt, mert nem tudták fizetni a havi részleteket. Tavaly 40 ezer autó került vissza a telepekre, tehát időarányosan rosszabbá vált a h
Röviden

Minden tizenötödik autólízing bedől
Az idei év első felében 20-25 ezer lízingelt gépkocsit – minden tizenötödiket – visszavették használóiktól amiatt, mert nem tudták fizetni a havi részleteket. Tavaly 40 ezer autó került vissza a telepekre, tehát időarányosan rosszabbá vált a h

Röviden

Visszavont fejpénz, elkent olajügyek
Eddig egyetlen dokumentumot sem hoztak nyilvánosságra a kilencvenes évek olajszőkítési ügyeinek nyomozati anyagaiból, pedig ezt augusztus elejére ígérte a kormány. Az ügyet „felmelegítő” Kármán Irén újságíró megverésének ügyében ugyanakkor vis

Röviden

(kik voltunk mi…)

Kötés

Az aranyrészvény

A Tatár-jelenség

Lux Hotel
A „nagy terror” elnevezés Robert Conquest amerikai történész 1970-ben publikált azonos című történelmi munkája alapján vált közkeletűvé a Szovjetunióban 1936 és 1938 között lezajlott politikai perek, tömeggyilkosságok é

Francia rakétákat vásárol Tripoli
Líbia szándéknyilatkozatot írt alá francia páncéltörő Milan rakéták vásárlásáról – jelentette ki tegnap az RTL rádiónak nyilatkozva Hervé Morin francia védelmi miniszter.

Dobra verik a posta székházát
Jelentős összegeket kellene költeni a felújításra, erre hivatkozva eladja a budai Krisztina körúton található központját a Magyar Posta Zrt. A társaság ugyanakkor költségtakarékosnak tartja, hogy havi négyszázezer euróért, azaz mintegy százmillió forintér

Csecsemő kontra baba

Benes-ügy: kárpótlást vár az MKP
Szeptemberben a szlovák parlament elé terjeszti a Magyar Koalíció Pártja azt a törvénytervezetét, amely magában foglalná a benesi dekrétumok és az egykori Szlovák Nemzeti Tanács kollektív bűnösség elvére épülő rendelkezései alapján meghurcolt magyarok erk

Fidesz: Egymilliárd mínusz
Nyomdai és informatikai beszerzések országgyűlési ellenőrzése, a boríték elhagyása, a közérdekű hirdetések ingyenessé tétele, az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjai tiszteletdíjának megszüntetése – a Fidesz szerint mindez legalább egymilliárd

Köznapló

Szabadrablás a valutaváltóknál
Trükkös tájékoztatási rendszer alkalmazásával 200 forint alatt veszik az eurót a fõváros legforgalmasabb pontjain mûködõ egyes pénzváltók. A felügyeleti szervekhez évek óta érkeznek a panaszok, az ügyben mégsem történt e

Vegyes vágott

Veszélyes adalékot tiltottak be
Süth Miklós országos főállatorvos tegnap betiltott minden élelmiszert, amelyben E–412-es adalékanyag van, azaz guar-gumi, mivel nem kizárt: dioxinnal fertőzött. Magyarországra nemrégiben huszonkét szállítmány adalékanyag érkezett, amelyek vizsgálata

Hódmezővásárhelyen tilos lesz a dohányzás

Fontos híreink
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

