Polonium étterem
E N C I K L O P É D I A É N E Z E R
E N C I K L O P É D I A É N E Z E R
k ö n y v e s h á z
Pedig oly ígéretesen indult 1989 novemberében: a berlini fal leomlása a nyitányát jelentette annak a korszaknak, amelyről azt hirdették, hogy eltünteti a népeket elválasztó mesterséges akadályokat, és az emberek, valamint gondolataik, ötleteik, nemkülönbe
Vérre menő kampány, választások, kormányváltás, megszorítások, sztrájkok, az olasz csapatok távozása Irakból, végül Berlusconi pacemaker-beültetése. Annak ellenére, hogy gazdaságilag szűkebb esztendőt tudnak maguk mögött az olaszok, szokásos jókedvük az i
A Time idén a globalizációt emelte trónra, amikor lényegében az internet előtt ülő polgárt, „Téged” tett meg az év emberévé. Mindezzel egyben jelezni is kívánta, hogy új korban élünk. A búcsúzó esztendő eseményeit figyelve úgy tűnik, ez a feli
Ha azt mondjuk, hogy felszállott a páva a vármegye házára, akkor pontosan tudjuk, hogy az a páva talán nem is az a páva – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezt is megmondta az idén, amikor magyarázni próbálta, miért beszélt kóbor kutyák telepre szállí
S Z Ó L Ó
Szaúd-Arábia ismét felmelegíti korábbi terveit a közel-keleti rendezéssel kapcsolatban. Diplomáciai források úgy tudják, hogy a sivatagi királyság a 2002-es béketervét módosítja, s ismét beterjeszti az érdekelt országok elé. Amerika is hasonló terveket fo
A kínai császár számára megrendelésre kétszáz üveg finom aszúbor expediáltatott a diószegi uradalmi pincéből – adta hírül a Nagyváradi útikalauz az 1870-es években. Az érmelléki borok nemzetközi karrierjét hamarosan kettétörte a filoxéravész. A R
Kellemetlen év végi meglepetésként értékelik a szociális partnerek, hogy Sólyom László véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak az Országos Érdekegyeztető Tanácsról, valamint az ágazati párbeszéd-bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd
Miközben az új uniós tagállamokban jövőre lendületesen emelkednek a reálkeresetek, Magyarország távolodik az uniós bérektől. Hazánkat korábban megelőzte Szlovénia és Csehország, az idén már Lengyelország is elénk került, Észtország csaknem beért minket.
A kukoricafelvásárlás leépítése és a fenyegető borreform után most a zöldség-gyümölcs termelés átalakítását tervezi az unió. A jövő év elején nyilvánosságra kerülő reformjavaslatok a magyar gazdálkodókat ismét rosszul érinthetik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.