Három országban találhatók, az alföldi szlovák diaszpóra egy-egy földrajzi pontját jelentik ezek a helységek Békés megyétől Csanád romániai részén át egészen a Bácska déli szegletéig. A budapesti Szlovák Intézetben a 2006-os esztendő egyik utolsó rendezvénye a szlovák kisebbségek kultúrájával foglalkozott. A valamikor virágzó alföldi szlovákságot jelentősen megtépázta a XX. századi történelem, különböző országokba terelték őket a határok, létszámuk megfogyatkozott. Mégis élnek, ápolják kulturális hagyományaikat. Könyveket, folyóiratokat adnak ki, vannak íróik, művészeik.
Eljöttek többen erre a találkozóra az érintett közösségek képviselői közül Romániából, Szerbiából és ott volt a Szlovák Intézet elmúlt évtizedének három igazgatója is, a hazai szlovákság írói közül viszont csak ketten voltak jelen. Ebből az alkalomból mutatták be a Nemzet és művészete (Az alföldi szlovákok szellemi életéről) című tanulmánykötetet. A három régió szlovák művelődéséről számot adó könyv színvonalas áttekintést nyújt, árnyalt és nem kritikátlan képet kínál az olvasónak. Az ünnepélyes köszöntők (többek között a vajdasági parlament szlovák alelnöke szájából) után szenvedélyes vita bontakozott ki a kisebbségi szlovákság gondjairól és lehetőségeiről. Mintha kisebbségi magyarokat hallottunk volna. A fölszólalók megegyeztek abban, hogy a kisebbség akkor maradhat meg, ha vannak alkotói, és persze ha van a művészeknek közönsége. Az alföldi szlovákság sajátos ága a nemzeti kultúrának – hangsúlyozták –, olyan értékeket, jellegzetes színeket jelent, amelyek némiképp eltérnek az anyaországétól, ott van bennük a többségi nemzetekkel való szellemi kölcsönhatások tapasztalata. Michal Harpán, a kitűnő újvidéki irodalomtörténész, aki a besztercebányai egyetemen is tanít, kijelentette, hogy ők szintén a szlovák nemzet részét képezik, hiszen csak az országhoz, Szlovákiához képest számítanak kisebbségnek.
origo.hu
Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban
