Köznapló
Nemrég jelent meg a legendás Omega zenekar új lemeze. A jövőre fennállásának 45. évébe lépő együttes énekes-dalszerző frontembere, Kóbor János ma is a nonkonformista rockzene híve, de sajnálja, hogy építészdiplomáját sosem használta. Gyermekkorában az ara
Nemrég jelent meg a legendás Omega zenekar új lemeze. A jövőre fennállásának 45. évébe lépő együttes énekes-dalszerző frontembere, Kóbor János ma is a nonkonformista rockzene híve, de sajnálja, hogy építészdiplomáját sosem használta. Gyermekkorában az ara
R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G
A közoktatási törvény visszavonását és valódi érdekegyeztetést követeltek az Országos szülői értekezlet című demonstráción. A pedagógusok, szülők, valamint számos szakmai és civil szervezet részvételével megtartott eseményen többször Hiller István lemondá
Tejhiány alakult ki hazánkban, ezért az idei utolsó negyedévben a tejtermékek további, mintegy 4-5 százalékos drágulására lehet számítani. Az országban egyre több gazda hagy fel a tehéntartással.
Vizsgálatok sora kezdődött, s indulhat még a következő napokban is a budapesti zavargásokkal összefüggésben – ezzel az eredménnyel zárult tegnap az Országgyűlés emberi jogi bizottságának ülése, amit a Fidesz kezdeményezett, és amelyet a budapesti Na
Veszélybe került a liberalizált villamosenergia-piac – állítja a Magyar Villamos Művek (MVM) csoporthoz tartozó MVM Villamosenergia Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója. Mártha Imre lapunknak elmondta: komoly ársokkot okozhat a hosszú távú szerződések
Legfőbb szempontunk, hogy legalább olyan fontos a város stabil működtetése és üzemeltetése, mint a beígért, nagy ívű fejlesztések – nyilatkozta lapunknak Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője, aki főpolgármester-jelölti kampányában tett
Orbán Viktor írása holnapi számunkban A Magyar Nemzet holnapi számában Orbán Viktor, a Fidesz elnöke cikkében a magyar belpolitikai helyzetet értékeli. Tiszta Markó múltja Tiszta múltúnak találta Markó Bélát, a Romániai
Vadnak vélte és agyonlőtte társát egy vadász szerdán kora este a Somogy megyei Jákó mellett. Idén ez már a harmadik halálos vadászbaleset. A kamara főtitkára szerint a vizsga előtt kötelező képzéseken kellene mindenkibe belesulykolni azt, amit a vadászati
Észak-Korea elleni szankciók bevezetésére felhívó határozattervezetet kezdtek el terjeszteni szerda este az ENSZ-ben amerikai diplomaták – közölte a BBC. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, John Bolton abban reménykedik, a szöveget a hét végén elfo
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olaszok számára nem jelent prioritást, hogy a bevándorlók állampolgársághoz jussanak – reagált Claudio Borghi Aquilini, a Liga jobboldali kormánypárt szenátora a szövetséges Hajrá Olaszország párt kezdeményezésére.
Megrendítő videón mutatjuk, ahogy a Tisza Párt elnökének „zápora” leszakította egy üzlet tetejét.
Folyamatosak a helyreállítási munkák.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.