Röviden
Felszámoltatnák Guantánamót Az Európai Parlament nagy többséggel fogadta el azt az állásfoglalást, amelyben a képviselők a guantánamói amerikai fogolytábor felszámolását követelik. Az EP szerint „igen aggályosak” a foglyokkal szemb

Nem az izraeli hadsereg által kilőtt akna okozta a Gázai övezetben a palesztin család halálát – hozták nyilvánosságra a katonaság belső vizsgálatának eredményét. A hadsereg elhárít magától minden felelősséget, szerintük épp a Hamász radikálisai hely

Miközben az európai uniós csatlakozásból adódó piaci versenyhelyzet, a hazai szabályozás és a közterhek együttesen nagyon nehéz helyzetbe hozzák a hazai fuvarozókat, az országból induló és az ide érkező áruk hatvan százalékát külföldi cégek szállítják. Ne

Olyan az ország helyzete, mint a 90-es évek közepén a szétesés előtt álló Oroszországban – jelentette ki lapunknak adott interjújában Csaba László, a Közép-európai Egyetem tanára. A közgazdász szavait alátámasztja mindaz, ami tegnap a bankközi deviz

Hiller István oktatási miniszter jóváhagyta Magyar Bálint előző tárcavezető rektori fizetések megemelésére vonatkozó ajánlását. Így a felsőoktatást érintő radikális megszorításokat – például a tandíj bevezetését, az intézmény-összevonásokat –

Három nappal a szlovákiai parlamenti választások előtt két dolog biztos a közvélemény-kutatók szerint: a kampánynak szinte semmilyen hatása nem volt a pártok népszerűségére, szinte ugyanolyan eredmények születnek a felmérések során, mint már hónapokkal ez

Hamarosan jelentős létszámcsökkentést hajtanak végre a Külügyminisztériumban – derül ki egy lapunk birtokába jutott köriratból.

Várhatóan holnap fejeződik be a hazánkban madárinfluenzában megbetegedett és a fertőzésnek kitett háziszárnyasok tömeges elpusztítása. Eddig csaknem félmillió tenyészmadarat öltek le, de a végleges szám megközelítheti az egymilliót is. A hatóságok szerint

Irakban újabb foglyokat engedtek szabadon (képünkön) a nemzeti megbékélés jegyében, George W. Bush pedig az Egyesült Államok további iraki szerepvállalásáról tárgyalt tanácsadóival.

Jövőre is megmarad a hitelintézetekre és pénzügyi vállalkozásokra eredetileg két évre, 2005-re és 2006-ra kirótt különadó, sőt a biztosítókra is kiterjesztik. Az érintettek elutasítják az adónem további kivetését.

Bár tartja magát a tévhit, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott Kemény Dénes kapitánykodása során már minden létező viadalt legalább egyszer megnyert, a trófeák közül mégis hiányzik valami: a hazai világversenyen elért elsőség. Erre eddig egyetlen al

Algyőt a földgáz és az erre épülő ipar folytán viszonylagos „jómód” jellemzi a hasonló méretű településekhez képest. Ám a látszólag békés nagyközségben nemegyszer éles konfliktusok bontakoznak ki, esetünkben például egy „szabadidős célú&

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete úgy tudja, 1900 minisztériumi dolgozót még e héten elbocsátanak, így összesen tizennégyezer főt érint a közigazgatásban tervezett leépítés. A közoktatás területén működő valamennyi szakszervezet

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Lehullott a lepel a Tisza Párt valódi hátországáról.

Az ügy Magyar Péter vasárnapi, Újpesten tett kijelentései után robbant ki.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Az NBC ismét támadásba lendült.

A vagyonadó több gazdasági kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

Az eljárásban szerepet játszó bíró korábbi, kormányellenes aktivizmusa és a Tisza Párthoz fűződő lehetséges kapcsolatai is komoly kérdéseket vetnek fel.

Hiába Mohamed Szalah és Egyiptom válogatottja klasszisokkal, csak pár százan vettek jegyet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.