- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Abszurd érettségi eredmények
A statisztikai adatok is bizonyítják, hogy túl könnyű volt az érettségi, hiszen töredékére csökkent az elégtelenek és az elégségesek száma, míg húszezerrel több a négyes érdemjegy. Vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy idén az egekig szöktek a felvéte
Röviden

Abszurd érettségi eredmények
A statisztikai adatok is bizonyítják, hogy túl könnyű volt az érettségi, hiszen töredékére csökkent az elégtelenek és az elégségesek száma, míg húszezerrel több a négyes érdemjegy. Vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy idén az egekig szöktek a felvéte

Röviden

Szívroham végzett Robin Cookkal

Világok harca

Öten haltak meg egy karambolban
Öten haltak meg Csongrád megyében egy közúti balesetben: három felnőtt és két gyermek. Egy görög sofőr teherautójával áttért a szemközti sávba, és nekiütközött előbb egy Skodának, majd egy Opelnek.

Viharfelhők Ankara felett
Ugyan még közel két hónap van hátra Törökország csatlakozási tárgyalásainak várható kezdetéig, az érintetteket azonban már most minden eddiginél komolyabban aggasztja azok végkimenetele. Kölcsönös bizalmatlanság, politikai-jogi paradoxonok, elutasító közv

Karadzsics a Bánátban rejtőzik?

Légi baleset Szicília partjainál

Aranyrészvénysokk?
Már-már diadalittas hangvételű jelentést tett közzé az Európai Bizottság a privatizált egykori állami vállalatokban fennmaradt speciális állami jogok – aranyrészvények – megszüntetésére tett erőfeszítéseinek hatásáról. Papcsák Ferenc szerint o

Őrizetben a kislányát verő anya

Sorsoltak a vízilabdás klubkupákban

Az SZDSZ-holdudvar pénzcsapja?
Bebizonyosodott, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium felelőtlen és pazarló gazdálkodást folytatott, amely jéghegynek csak a csúcsa volt a kakaóbiztos számítógépek beszerzésének ár-érték aránytalansága – jelentette ki tegnap Rogán Antal,

Láger a világ végén

Csalóka műfaj
K ö n y v e s h á z

További társaságokat adhat el a Pannonplast

Köznapló

Lebontott emlékhelyek
K ö n y v e s h á z

Röviden

Áraktól és esőtől sújtva
Önköltség alatti árat kínálnak a gyümölcslégyártók az őszibarack-termelőknek, a szőlő- és borágazat szereplőit szintén az alacsony felvásárlási árak és a teli pincék nyomasztják, mert még mindig nem indult el az engedélyezett bormennyiség lepárlása. Közbe

Fontos híreink
Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!
Az ünnepek alatt is nyomon követhetik olvasóink a fontosabb eseményeket a Magyar Nemzet oldalán.

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.
Külföldi híreink

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa
Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját
Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja.

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.




