- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Románia várja a befektetőket

Kritikus szakszervezetek

Mélyponton a várakozások
A múlt hónapban tovább romlottak az üzleti és fogyasztói várakozások – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató legújabb felmérése, amely szerint az üzleti kilátások most pesszimistábbak, mint tavaly bármikor. Az Ecostat szerint aggasztóan magas azoknak a

Ismét begyűrűző olajválság

A palesztinok újabb intifádát kezdenek?

Elhallgatnak a pápaválasztó bíborosok
A pápa utódjának megválasztására összegyűlt bíborosok már a konklávé kezdetéig sem nyilatkoznak a sajtónak – jelentette be szombaton Joaquín Navarro-Valls, a pápaság szóvivője. A bíborosi testület egyhangúlag döntött úgy, hogy hallgatni fognak, nem

Megosztott az MSZP vezetése
Értesüléseink szerint az MSZP elnöksége is megosztott, hogy kit jelöljenek államfőnek, a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel kompromisszumot kötő vezetők Bihari Mihályt favorizálják. A tagság ugyanakkor Szili Katalint támogatja, a hét végi választmányi ülé

Napi sajtószemle

Macska a fán
P i l l a n a t f e l v é t e l

Egy lépéssel előttünk járnak

Korlátozott esély az iskoláknak
Csak az interneten keresztül pályázhattak a jelentkezők az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által kiírt táborozási támogatásokra, ráadásul információink szerint a rendszer nem bírta el egyszerre a felhasználókat, így többek

Röviden

Megtalálták a darupusztulás felelősét
A Békés Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat munkatársai megtalálták azt a gazdálkodót, aki vélhetőleg felelős az Örménykút közelében talált 129 daru és hét seregély elpusztulásáért. Az 53 éves gyomaendrődi H. László beismerte tettét, mondván: nem tud

Népszerű a devizahitel
Népszerűek a devizaalapú kölcsönök: míg két éve a lakossági hitelek tizedét vették fel más valutában, a múlt év végén már 20 százalékos volt az arányuk. Az MNB friss adatai szerint az idei év második hónapjában a lakossági hitelállomány 25,7 milliárdos gy

A legyőzhetetlen betegség
Világszerte 6,3 millióan, hazánkban pedig 15-20 ezren Parkinson-kórosak. A magyar adat csak becslés, mert nálunk a hivatalos statisztikákban nem szerepelnek az ebben a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők. Ma tartják a Parkinson-kór világnapját, mert 175

Drágulhatnak az élelmiszerek

Lendületben az ázsiai gazdaság

Károly herceg történelmi esküvője
Harmincnégy évnyi szerelmi kapcsolat után tegnap – polgári szertartáson – örök hűséget fogadott egymásnak Károly walesi herceg, az angol trón várományosa és Camilla Parker Bowles. A királyi családba így beházasodott asszony azonban nem valószí

Utcák és terek meg egy díj neve

Fontos híreink
Újabb csapás az áramhálózatra, Kijevben is súlyos a helyzet + videó

Duplával üzent Rossinak az elfeledett csatár

Repülő legendák a sáncon – milyen magyar sikernek örülhettünk?

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Frakcióülés, évértékelő, csúcsra járatott kampány – sűrű időszak előtt a kormánypártok
Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Újraválasztották a hivatali visszaéléssel gyanúsított polgármestert
Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Így énekelte az egész csarnok a magyar himnuszt + videó
Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

Orbán Viktor: Megint jól nézünk ki + videó
A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.
Külföldi híreink

Nemzetközi támogatás Orbán Viktornak: a világ számos pontjáról érkeztek üzenetek vezető politikusoktól + videók
Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Maduro bukása után új korszak jöhet Venezuelában
Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó
Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Csonka Magyarország születik
Hatos Pál művében nem hősöket kiált ki, vagy bűnösöket bélyegez meg. Recenziónk.

A gyűrött ingű garázda
A Ruszin-Szendivel szembeni rendőrségi eljárás megszüntetése hatalmas pofon a normalitásnak.

Észak és Európa meghódítására készülnek a magyar kézilabdázók a sportág csúcseseményén
Dánia, Norvégia és Svédország rendezi meg a 2026-os férfikézilabda Európa-bajnokságot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

