- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
ÁSZ-kritika a vámosoknak
A legkisebb fiú

ÁSZ-kritika a vámosoknak

A legkisebb fiú

Drágul a benzin
Rövid időn belül másodszorra emeli szombattól az üzemanyagok árait a Mol Rt.

Bush az imazsámolyon
Kétségkívül történelmet írt George Bush, hiszen amerikai elnök még sohasem vett részt pápai temetésen. A vatikáni gyász pillanataiban ugyanakkor sokan felidézik majd, hogy az Egyesült Államok és a pápai állam viszonya korántsem volt felhőtlen az elmúlt id

Ismét gazdademonstráció

Kitüntettük Sütő Andrást
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét adta át Sütő András Kossuth-díjas írónak tegnap a Sándor-palotában Mádl Ferenc államfő. Sütő András az érdemrend átvétele után azt mondta: „Időszerű feladat az írástudók számára Erdélyben, ugyanúgy, min

Kozmetikázott tőkeboom

Közös platformon az MDF-alapítók
A magyarság helyzete rendkívül elszomorító, gondok vannak a szétforgácsolódott nemzeti oldal politizálásában is, de a kormányoldal által képviselt irányelvek sokkal aggasztóbbak – mondta Für Lajos, az MDF egykori elnöke, aki Bíró Zoltánnal, Csoóri S

Építési káosz a Belgrád rakparton
Jogi szakértők szerint akár még évekig elhúzódhat az építésügyi eljárás a világörökség részévé nyilvánított budapesti Belgrád rakparton, ahol az immár sokadik hatósági határozat szerint a 9. szám alatti házban több esztendeje engedély nélkül építtet újabb

Egyházfők sírhelye: a vatikáni grották

Enyhe büntetést kapott a köztévé

Egymilliárdan gyászolnak
Világszerte mintegy 1,086 milliárd ember van katolikus vallásra keresztelve, amely így a föld legnagyobb vallási csoportja. Ez a szám a szakértők szerint egyre emelkedik, főként az afrikai és ázsiai hívők egyre gyarapodó száma miatt. Európa – ahol m

Nincs több dobás

Nézőcsalogatónak szánt módosítások

Szigorú kontroll a metrón
Rekordmennyiségű menetjegyet adtak el tegnap, a szigorított ellenőrzés megkezdésekor a 2-es metró pénztárainál. A többletbevételt azonban nem tudja szolgáltatásainak színvonalemelésére fordítani a BKV, mivel a megerősített biztonsági szolgálat harmincmill

Kínai tiltakozás

Válogatás II. János Pál gondolataiból

Baljós árnyak Károly esküvője felett
„Ha egyszer esik, akkor zuhog” – így fogalmazza meg az angol azt, hogy a baj nem jár egyedül. A brit királyi családnak bosszúságot, a lakosság körében és a médiában növekvő derűt okoz, hogy mi minden ütött ki balul Károly walesi herceg é

Egyre romló fizetési morál
Jelentősen romlott a vállalatok fizetőképessége és fizetőkészsége 2004 utolsó negyedévében, majd tovább romlott az idei év első három hónapjában – állapítja meg a Creditreform jelentése, amely szerint a kelet- és közép-európai új uniós tagállamok kö

Fontos híreink
Brüsszel láthatóan el akarja taposni a patrióta erőket + videó

Lakatos Márk-botrány: fontos döntést hozott a bíróság

Hortay Olivér: Az európai gazdák az életükért küzdenek, Brüsszel mégis cserben hagyja őket

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Lázár János: Könnyen lehet, hogy ebben a minőségben az utolsó Közlekedésinfót tartom
Élőben a miniszter bejelentése.

A Klubrádióban is arról beszéltek az elemzők, hogy nőtt a Fidesz magszavazótábora
Szabó Andrea szerint már 2022-ben és 2018-ban sem működött az ellenzéki oldalon az a választói szempont, hogy függetlenül az ideológiától, arra kell szavazni, akinek legnagyobb esélye van a Fidesz leváltására.

Nem bírta az otthoni terrort, megölte anyját a nyugdíjas óvónő
Veszekedés közben ölt az 59 éves nő.

Orbán Viktor a Harcosok Klubjának: Nem hibázhatunk!
– A háború pont olyan, mint a migráció – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
Külföldi híreink

Robert Fico már a háborúpárti Kaja Kallas lemondását követeli + videó
Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán reagált Fico kijelentéseire.

Trump látványos előrelépésről beszél a békefolyamatban, mások óvatosabbak + videó
Európában egyre kevésbé hisznek a gyors rendezésben.

Politikai menedékjogot kapott Magyarországon a volt lengyel igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész
Politikai megtorlás politikailag motivált jegyei Lengyelországban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Varga Zsolt régi ismerőssel találkozik – a csoportelsőségnél is nagyobb a tét az Eb-rangadón
Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

PM Orban: For Sixteen Years, We Have Done We Commit To
Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.

Zaharova: A végóráit élő kijevi rezsim az orosz civileken tölti ki a haragját
Moszkva a nemzetközi közösséghez fordul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

