Nincs több dobás

Annus Adrián és Fazekas Róbert még elmegy a svájci legfelső bíróságra, hogy megfellebbezze a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletét, aztán talán még Strasbourgba is, onnan viszont már tényleg nincs tovább. Az athéni olimpiai aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott kalapácsvető és diszkoszvető persze most már a legjobb esetben is csak erkölcsi kárpótlást kaphat, ha megállapítják, hogy esetükben jogsértés történt, ám gyakorlatilag erre sincs esély. Borítékolható, hogy a svájci legfelső bíróság azt mondja ki, nem illetékes az ügyben. Azzal legbelül nyilván maguk a versenyzők is tisztában vannak, hogy az aranyérmek a CAS múlt pénteki döntésével végérvényesen elszálltak. S hogy akkor mire fel ez a hihetetlen szívósság? Annusék azt mondják, hogy a becsületükért harcolnak.
Ötven milliliternyi vizeletminta hibádzott, hogy ide jutottak. Tulajdonképpen ennyin múlt, hogy Annus Adrián és Fazekas Róbert most nem az ország ünnepelt hősei, akik olimpiai bajnokként fejenként nettó tízmillió forintot kaptak az államtól. Az, hogy a további csatornákon emellett még mennyi folyt volna be nekik, és az elkövetkezendő években még mennyit profitálhattak volna a sikerből, felbecsülhetetlen.
Athénban Annus megnyerte a kalapácsvetést, másnap Fazekas a diszkoszvetést, ám utóbbi a versenyt követő doppingvizsgálaton csak huszonöt milliliter vizeletmintát szolgáltatott az előírt hetvenöt helyett, majd az ellenőrök megalázó bánásmódjára való hivatkozással elhagyta a vizsgálati helyiséget. Tette mindezt a vele jelen levő csapatorvos tudtával. Nem nagyon kell ragozni, Fazekas doppingvétséget követett el. Annust, aki a verseny után kellő mennyiségű negatív mintát produkált, még napokkal később, utólag is ellenőrizni akarták, a tízezer olimpikon közül egyedüliként. A kalapácsvető ebbe, manipulációtól tartva, nem ment bele.
Ma már pontosan tudjuk, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy ismert japán sportdiplomata követelésére vette elő újból Annust, aki a CAS ítélete szerint végül is nem visszautasította vagy megtagadta, hanem csak „elkerülte” az utólagos mintaadást, ám ezzel is szabályt szegett. S helyette így történetesen egy japán lett az olimpiai bajnok. Az összefüggés eléggé nyilvánvaló, de ez nekünk tulajdonképpen édesmindegy. Amiatt is hiába szívjuk a fogunkat, hogy a CAS-t a NOB alapította, s majd bolond lesz ellene dönteni ilyen precedensértékű ügyekben. A lényeg sokkal inkább azon van, hogy ha Annus utólag az ellenőrök rendelkezésére áll, s újból negatív a mintája, ma olimpiai bajnok. De ha Fazekas kipréseli magából a hetvenöt millilitert, feltételezve persze, hogy az ő vizelete is negatív, akkor vélhetően Annust sem akarták volna újból ellenőrizni.
A két ügyet, amelyről már a kipattanáskor tudhattuk, hogy a magyar olimpiatörténet legkínosabb fejezetét szolgáltatják, sportvezetésünk nem tudta kezelni, valójában most se nagyon tudja, és a közvélemény is megosztva fogadta. Mert ugyan ösztönös tiltakozást váltott ki, hogy a NOB éppen velünk szórakozik, de a két versenyző ártatlanságát illetően is sokakba befészkelte magát a gyanú. Mondván, ha a verseny győzteseként csupán hetvenöt milliliter vizelet kellene még az olimpiai aranyéremhez, akkor erre egyetlen válasz lehet: bármikor, bárhol, bármennyit. A helyzet szülte ingerültebb vélemények szerint akár azonnal egy vödörrel a NOB székháza előtt.
Annus és Fazekas valamiért más utat választott, mindketten hibáztak, amivel persze nincsenek egyedül. A balhét azonban csak ők viszik el.