Ukrajna háborúba akarja rántani Európát

Ukrajna továbbra sem mondott le arról, hogy Európát bevonja a háborúba. Az ukrán sajtó most maga is elismeri: Moszkva soha nem egyezne bele nyugati csapatok ukrajnai telepítésébe, a katonai szerepvállalásról szóló tervek mégis napirenden maradtak.

2026. 01. 12. 13:46
A hajlandók koalíciójaként emlegetett kezdeményezés egyre inkább csak politikai eszköznek tűnik Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hajlandók koalíciójaként emlegetett kezdeményezés egyre inkább politikai eszköznek tűnik. A hivatalos cél Ukrajna tárgyalási pozícióinak javítása és Európa önálló fellépésének demonstrálása, de a csapattelepítés egyelőre inkább csak hangzatos ígéret. Michal Kujawski varsói újságíró a Kyiv Post oldalán megjelent véleménycikkében – melyet az Origo szemlézett – azt részletezte, hogy a Kreml „nemje” szerinte sokkal inkább politikai üzenet, mint tényleges vörös vonal, hiszen „Moszkva korábbi figyelmeztetései is rendre következmények nélkül maradtak”. 

Moszkva soha nem egyezne bele nyugati csapatok ukrajnai telepítésébe, a tervek mégis napirenden maradtak
Moszkva soha nem egyezne bele nyugati csapatok ukrajnai telepítésébe, a tervek mégis napirenden maradtak (Fotó: AFP)

A szerző szerint a hajlandók koalíciója kezdeményezés elsősorban politikai eszköz, amelynek célja Ukrajna tárgyalási pozícióinak javítása, valamint annak demonstrálása, hogy Európa képes önállóan cselekedni, akár az Egyesült Államoktól függetlenül is.

Kujawski rámutatott: a nyugati csapatok bevetéséről szóló nyilatkozatok mögött jelenleg nincs kidolgozott katonai terv. 

Nincsenek rögzített keretek, és az sem világos, hogy egy esetleges jelenlét valódi harcoló erőket vagy csupán szimbolikus, oktatói szerepet jelentene. A szerző szerint egyelőre sokkal inkább politikai üzenetről van szó. Véleménye szerint Ukrajna biztonságának legfőbb garanciája továbbra is a saját hadereje és a társadalom ellenálló képessége. 

Egy nyugati katonai jelenlét leginkább jelképes jelentőséggel bírna: azt üzenné, hogy a Nyugat kitart Ukrajna mellett, és hajlandó szembemenni Oroszország követeléseivel.

A varsói újságíró ugyanakkor figyelmeztetett a kezdeményezés árnyoldalaira is. Úgy fogalmazott: a hajlandók koalíciója akár arra is alkalmas lehet, hogy nyomást gyakoroljon Kijevre bizonyos területi engedmények terén. Ezek a területek jelenleg nem állnak orosz megszállás alatt, de Moszkva igényt tart rájuk. Egy ilyen megállapodást több nemzetközi szereplő sikerként könyvelhetne el, Ukrajna számára azonban súlyos veszteséget jelenthetne – magyarázta.

Mindezek ellenére Kujawski szerint az irány alapvetően helyes. Úgy vélte, Európának proaktív politikára van szüksége, még ha a döntéshozatal a kontinensen lassabban is halad, mint ahogy azt a helyzet indokolná.

In this pool photograph distributed by the Russian state agency Sputnik, Russia's President Vladimir Putin inspects the "Zapad-2025" (West-2025) joint Russian-Belarusian military drills at a training ground in the Nizhny Novgorod Oblast on September 16, 2025. (Photo by Mikhail METZEL / POOL / AFP)
Az ukrán sajtó szerint Moszkva vörös vonalai csak üres szavak (Fotó: AFP)

Az ukrán sajtó szerint Moszkva vörös vonalai csak üres szavak

A véleménycikkben leszögezte: Oroszország önként soha nem fog beleegyezni nyugati csapatok ukrajnai jelenlétébe. Szerinte Vlagyimir Putyin célja éppen az ellenkezője: a nyugati katonai jelenlét visszaszorítása egészen az Odera vonaláig. Emlékeztetett arra is, hogy Moszkva már évekkel ezelőtt világossá tette törekvéseit. 

Kujawski arra is kitért, hogy a Kreml várhatóan más ügyekkel próbálja majd elterelni a figyelmet. 

Példaként említette a venezuelai fejleményeket és az orosz árnyékflotta körüli vitákat. Szerinte kérdéses, hogy Donald Trump mennyire lesz vevő ezekre a manőverekre. Emlékeztetett, hogy bár az amerikai politika sokszor ellentmondásos, egyre gyakrabban kerül szóba újabb szankciók bevezetése Oroszországgal szemben.

A szerző hangsúlyozta: Oroszország elutasító reakcióit nem szabad túlértékelni. Úgy vélte, Moszkvával kizárólag erőpozícióból lehet tárgyalni, mert más megközelítést nem vesz komolyan. 

Ezt szerinte Ukrajna már többször is bizonyította, amikor átlépte azokat a „vörös vonalakat”, amelyekre Oroszország korábban rendre figyelmeztetett, de a gyakorlatban nem bizonyultak valósnak.

Starmer katonákat küldene Ukrajnába, miután Párizsban megegyezett erről Volodimir Zelenszkij ukrán és Emmanuel Macron francia elnökkel
Starmer katonákat küldene Ukrajnába, miután Párizsban megegyezett erről Volodimir Zelenszkij ukrán és Emmanuel Macron francia elnökkel (Fotó: AFP)

Moszkva vörös vonalai

Mint arról lapunk is beszámolt, Keir Starmer brit miniszterelnök katonákat küldene Ukrajnába, miután Párizsban megegyezett erről Volodimir Zelenszkij ukrán és Emmanuel Macron francia elnökkel. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azonban kijelentette, hogy 

Oroszország közvetlen beavatkozásnak fogja tekinteni, ha Ukrajna területén nyugati országok katonai egységeket vagy katonai infrastruktúrát helyeznek el. 

Mint mondta, a Nyugat és Kijev tervei egyre veszélyesebbé és rombolóbbá válnak Európa jövőjére és lakosaira nézve – írja a News.ru.

Borítókép: Keir Starmer, Volodimir Zelenszkij és Emmanuel Macron (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.