– Azzal semennyire nem tudok azonosulni, hogy egy önkormányzati szavazás alapján – ami semmilyen szempontból nem felel meg egy referendumnak, és a leadott szavazatok mennyisége alapján sem érvényes, sem eredményes nem lett volna – tiltó döntést hozzanak – jelentette ki közösségimédia-oldalán a Tisza Párt képviselője, Barna Judit. A korábban a kocsmalobbival kapcsolatba hozott tiszás képviselő szerint ugyanis a terézvárosiak döntése, és az annak nyomán januártól hatályba lépő rendelet nonszensz, és kommunista időket idéz.

A képviselő emellett támogatta Vitézy Dávid decemberi javaslatát, miszerint nem kerületi, hanem fővárosi szinten kellene szabályozni a rövid távú lakáskiadást.
Vitán felül áll, hogy az airbnb-ket szabályozni kell, hogy egyeztetni kell a szereplőknek egymással, hogy kell egy jól átgondolt, szigorú stratégia, mert jelenleg valóban káosz van és sokaknak bosszúság. De nem a teljes tiltás a megoldás, pláne nem így, hogy nincs mögötte helyi szinten valós társadalmi többség
– jelentette ki a politikus, aki ezzel a kijelentésével ismét egyértelműen a kocsmalobbi mellé állt, amelynek célja, hogy a VI. kerületi emberek döntése nyomán meghozott tiltást sikeresen megfúrja.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!