Bush az imazsámolyon

Kétségkívül történelmet írt George Bush, hiszen amerikai elnök még sohasem vett részt pápai temetésen. A vatikáni gyász pillanataiban ugyanakkor sokan felidézik majd, hogy az Egyesült Államok és a pápai állam viszonya korántsem volt felhőtlen az elmúlt időszakban.

Imazsámolyon térdeplő amerikai elnök, kézfogás a bíborosokkal, méltató szavak – a világ más állam- és kormányfőihez hasonlóan George Bush is megtisztelte jelenlétével II. János Pál temetését. Az esemény rangját növeli, hogy nemcsak a hivatalban lévő amerikai elnök, de elődei, idősebb George Bush és Bill Clinton is részt vesznek a mai szertartáson.
Bár elnöksége alatt az amerikai elnök háromszor is találkozott az egyházfővel, hosszú idő óta nyilvánvaló, hogy Washington és a Vatikán alapvető politikai és erkölcsi kérdésekben ellenkező nézeteket vall. Ezek sorában az iraki háború áll az első helyen – az elhunyt pápa minden létező fórumon elítélte a sok ezer áldozatot követelő hadjáratot. Gyakorta bírálta II. János Pál a világban csak „amerikai életformának” nevezett szabados életvitelt is. A katolikus egyházfő abortusszal, eutanáziával, homoszexuálisokkal kapcsolatos álláspontját is sokan ellenezték az Egyesült Államokban. Mindemellett tagadhatatlan, hogy vatikáni körök nagyra értékelték a harmadik világnak és a szenvedőknek nyújtott hatalmas méretű amerikai humanitárius segítséget, mint ahogyan a vallásszabadság melletti hagyományos washingtoni elkötelezettséget is elégedetten nyugtázták.
A gyász perceiben sem szabad elfeledkezni arról, hogy George Bushnak cseppet sem közömbös a mindenkori pápa magatartása, politikai álláspontja. Nemcsak arról van szó, hogy minden negyedik amerikai választó katolikus vallású, de az elmúlt elnökválasztásokon bebizonyosodott, hogy a hagyományosan katolikus spanyol anyanyelvűek szavazati sorsdöntőek lehetnek. Hatalmas befolyással van a mindenkori amerikai politikára az országban élő sokmilliós ír közösség is. A Vatikán szava a nagypolitika szintjén sem elhanyagolható: 24 szenátorral és 128 képviselővel a katolikusok alkotják az amerikai kongresszus legnagyobb felekezeti csoportját. Aligha véletlen, hogy a tavalyi elnökválasztás előtt az elnök arra kérte a Vatikánt, hogy utasítsa amerikai püspökeit „nagyobb politikai aktivitásra”. Ugyanakkor paradox módon Bush elnöknek a másik oldalra, a protestáns Amerikára is tekintettel kell lennie, hiszen a különböző kisegyházakhoz tartozó, elsősorban déli államban élő választók mozgósíthatósága, politikai ereje segítette újabb elnökséghez. Ami a II. János Pálhoz fűződő személyes viszonyát illeti, a protestáns Bush az elmúlt napokban egy alkalmat sem mulasztott el, hogy a lengyel egyházfő érdemeit méltassa. Jelzésértékű – és talán az elnök környezetének egységes megítélését tükrözheti – egyik legfőbb bizalmasának, az Egyesült Államok legnagyobb hatású protestáns prédikátorának, Billy Grahamnek a pápáról tett kijelentése, miszerint „II. János Pál képviselte az utóbbi száz évben a legfontosabb véleményt az erkölcs és a béke kérdésében”. A magánember Bush alighanem osztja Graham álláspontját, még akkor is, ha amerikai elnökként az elmúlt években gyökeresen mást gondolt a világ dolgairól, mint az elhunyt egyházfő.